km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Álmok álmodója: emlékkövet kapott Mérei Tamás a Hírességek sétányán

Álmok álmodója: emlékkövet kapott Mérei Tamás a Hírességek sétányán

A hosszú betegség után, tragikusan fiatalon elhunyt csellóművész sok éven át főszereplője volt a város kulturális életének, ő álmodta meg a "Hírességek sétányát" is, ahol ezentúl emlékkő viseli a nevét.

Hét csillag őrizte eddig az Iseum előtti sétányon a Szabadtéri Játékok fellépő művészeinek nevét. Az ötlet a fesztivált újjáélesztő Mérei Tamástól származik, aki október 3-án, 47 éves korában hunyt el. A világhírű csellóművész ötévesen kezdett hangszeren játszani, iskoláit Szombathelyen, Budapesten és az Egyesült Államokban végezte. Szólistaként fellépett a világ jelentősebb hangversenytermeiben, tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2009-től hat éven át vezette a Savaria Szimfonikus Zenekart.


A csillagavató ünnepségen Nemény András úgy fogalmazott, bár nem voltak barátok, nagy tisztelője Mérei Tamásnak, aki hosszú éveken át főszereplő volt a város kulturális életében. Nevéhez fűződik a Hollywood Classics filmzenei koncertek létrehozása is.

 

- Egy igazi életigenlő embernek ismertem meg, aki a művészetét, tehetségét, tudását Szombathely szolgálatába akarta és tudta állítani. Nagyon kevés ilyen ember van, mint ő, és így utólag visszagondolva azt érzem, hogy sokat adott a városnak, de mi összességében nem tudtunk rá elég jól vigyázni. - mondta a polgármester.


Az ünnepségen jelen voltak Mérei Tamás tisztelői, barátai és családja is. Édesapja, Mérei János a gondolatait is megosztotta a Szombathelyi Televízióval:


- A mi nagy szomorúságunkban ez egy nagyon vigasztaló dolog, nagy köszönet van bennünk, hogy mindez így alakult, volt emlékkoncert, gyászmisén nagy részvétel, és most ez a kő elhelyezés. Ez méltó egy város részéről is, hogy igyekeznek így utólag is megbecsülni azt a valamit, amit a Tamás képviselt, azt az aktivitást, önfeláldozást, a sok ötletet, nekünk is jól esik, és nagyon vigasztaló a gyászban.


Fotók: Nagy Jácint
 

 

 


 

A 8 centiméter vastag gránit Kováts Viktor kőfaragó munkája. Mérei Tamás neve méltó helyre, az általa megálmodott sétányra került, övé a nyolcadik csillag az Iseum előtt.

 

 

 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.