Alma, dió, abrosz, kenyér: rengeteg hagyomány és szokás kötődik a szenteste napjához

Elmondta, a karácsonyfa-díszítés két hagyományból ered. Az egyik a termőág, amelyet annak reményében vittek be a házba, hogy a természet újra kizöldül. A másik pedig Ádám és Éva napja, amelyről a középkorban a templomokban piros almával és - a kígyó szimbólumaként - lánccal emlékeztek meg. A fenyőfa az ágat, a díszek az almát és a láncot jelképezik - magyarázta.

A paraszti házakban hagyományosan nem volt karácsonyfa, helyette karácsonyi asztalt készítettek, amelyre máskor nem használt abroszt tettek, alá pedig az állatok takarmányait tették a jó termés reményében. Vetéskor a gabonát a megszentelődött abroszból szórták ki - tette hozzá.
 

A magyarkurir.hu részletesen is beszámolt a nép hagyományokról


Betlehemezés délután

Szenteste délutánján a gyerekek betlehemezni jártak. A 19–20. századi paraszti betlehemezés középpontjában hazánkban a kifordított bundát viselő betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes-táncos játéka állt. A betlehemezők házilag készített jászol vagy templom alakú betlehemet hordoztak magukkal.

Az ünnep asztal köré szerveződött
 

A karácsonyi asztal körül megjelenő tárgyak, ételek kifejezték az ünnep áldomás jellegét, a ház és lakói, tevékenységük, életük megáldását, egészségük, valamint a jó termés és bőség biztosítását a következő esztendőre. A karácsonyi asztalra vagy alá helyezett tárgyak, eszközök ezen túl különleges hatalommal ruházódtak fel.
 

Magát a karácsonyi abroszt csak egyetlenegyszer használták, karácsony után vetőabroszként vagy sütőabroszként alkalmazták a bő termés és a jó kenyér érdekében.

A karácsonyi asztalra egész kenyér került, hogy egész következő esztendőben legyen kenyere a családnak. 

Az asztal alá szénát, szalmát vitt be a gazda. Ez később az állatok alá került, ezzel biztosítva egész esztendőre az egészségüket. Néhol szerszámokat, házi eszközöket is tettek az asztal alá, hogy minden tevékenységükben hasznosak, hatékonyak legyenek a következő évben. Az asztal alá helyezett magvakkal, szemes terményekkel teli szakajtókkal a bő termést igyekeztek biztosítani.
 

Az asztalra helyezett ételek, melyeket általában meghatározott sorrendben fogyasztottak el, a család tagjainak az egészségét biztosították a néphit szerint. A családtagoknak mindenből kellett enni-inni.

Fogyasztottak többek között mézet, borsot, fokhagymát, almát. A palócoknál a családfő egy almát annyi felé vágott, ahány családtag volt, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család: ha valaki eltévedne, a közösen evett almára visszagondolva hazataláljon.

A karácsonyi dióevés szinte az egész magyar nyelvterületen ismert volt. Az egészséges dió egészséget, a rossz dió betegséget jósolt. A karácsonykor fogyasztott hüvelyesek, sült tök és újabban a hal a következő év pénzbőségét biztosították. A mákos tészta is jellegzetes karácsony esti eledel volt.
 

A karácsonyi asztal morzsáját különösen becsben tartották, többnyire gyógyító eljárásokban használták fel. Általában zacskóba kötve eltették. Palóc falvakban néhol az istállóba felkötötték rontás ellen. Máshol vízkeresztig az asztalon hagyták. A karácsonyi morzsával füstölték a megigézett gyereket, vagy a tehenet, a kislibákat, betegség ellen is használták. Sok helyen pedig a gyümölcsfák alá szórták a jó termés érdekében. 

Karácsony éjszakája

Karácsony éjszakáján a víznek gyógyító és varázserőt tulajdonítottak. Hatását azzal is fokozták, hogy pénzt és piros almát dobtak bele. Istensegítsen az éjféli miséről hazamenet merítették az ún. aranyos vizet, ebből ivott és ebben mosdott az egész család. Ez a víz egészséget jelentett, mert hitük szerint ebben fürösztötték a Jézuskát.
 

A víz mellett a tűznek is különös ereje lehet karácsony éjjelén. Egyes Vas megyei falvakban fáklyákkal vonultak az éjféli misére, miközben a pásztorok ostort durrogtattak, lövöldöztek az ártó, gonosz hatalmak elűzésére. 

A teljes cikk itt olvasható.