km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
A testvérek, akiknek a jég az otthonuk

A testvérek, akiknek a jég az otthonuk

A Mathias Corvinus Collegium szervezésében Liu Shaolin Sándor, valamint Liu Shaoang olimpiai bajnok gyorskorcsolyázók látogattak el a szombathelyi MMIK-ba, akik örömmel meséltek pályafutásuk kezdetéről, sikerekről, nehézségekről, motivációról, de a köztük lévő szoros kapocsról is.

 

Május 11-én újabb eseményéhez érkezett a Mathias Corvinus Collegium rendezvénysorozata. A helyszín ezúttal az MMIK (Magyar Művelődési Innovációs Központ) színházterme volt, ahol már fél 5 tájékán javában gyülekeztek az érdeklődők, a két vendég pedig az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaoang, valamint Liu Shaolin Sándor voltak. 


A két klasszis szokásához híven jó kedélyűen foglalta el helyét, a beszélgetésben pedig Hajdú András, az MCC Politikatudományi Műhelyének kutatótanára, valamint Horváth Vilmos, a szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület alapító elnöke voltak a partnereik.


A közönség megtudhatta, hogy mindkét fiú az úszással kezdte a sportolást, ám valahogy egyikük sem kötött nagy barátságot a hideg vízzel, így végül a jégpályán kötöttek ki. Már egészen kicsi korban hatalmas áldozatot hoztak azért, hogy megvalósítsák álmaikat, ugyanis hosszú ideig szüleiktől távol, ráadásul egy másik kontinensen, Kínában készültek. A főhősök egyértelműen kihangsúlyozták, hogy amellett, hogy szakmailag rengeteg tanultak ezalatt az idő alatt, egy teljesen más szemléletmódot, munkamorált is elsajátítottak, amely elengedhetetlen volt ahhoz, hogy elérjék ezeket az eredményeket. A két testvér mindeközben többször is hatalmas szeretettel és humorral „ugratta” egymást a résztvevők nagy örömére. A fókuszban ezt követően természetesen a februári, pekingi Téli Olimpiai Játékok voltak, amely – ahogy klasszisaink fogalmaztak – igazi hullámvasút volt számukra. Az egész kezdődött azzal, hogy Shaoang mindössze egy héttel a verseny kezdete előtt pozitív tesztet produkált, és bár szigorú ellenőrzés mellett tudott edzeni, a nyitó versenyszám előtti napon csatlakozott csak a többiekhez. A magyarok az új versenyszámmal, a 2000 méteres vegyesváltóval kezdték meg szereplésüket, amely az előzmények ellenére rögtön egy bronzérmet hozott számukra. Shaolin viccesen megjegyezte, hogy négy évvel ezelőtt, Pjongcsangban az utolsó napig kellett várni a váltó történelmi sikerére, és hiába fogadták meg, hogy, ha lesz érem a nyakukban, akkor ők is azzal mennek majd le az étterembe, ahogyan azt a többi versenyző tette, mire ez megtörténhetett, már nem volt ott senki sem. Az egyéni távok közül az 1000 méter volt az első, ahol, bár az idősebbik testvér elsőként korcsolyázott át a célvonalon, a kizárás sorsára jutott. A történteket eleinte nehezen tudta feldolgozni, ám a rengeteg szeretet, bátorító üzenet sokat segített neki, valamint az is, hogy ő maga is többször visszanézte a döntőt, ami után azt érezte – ebben többen is megerősítették –, hogy nem hibázott. Hogy mennyire erős volt fejben, azt az is jól mutatja, hogy nem sokkal ezután olimpiai csúcsot korcsolyázott 1500 méteren. A november 20-án 27 esztendős sportoló azt is elmondta, ő egy kudarcot sokszor sokkal könnyebben tud megemészteni, mint egy hirtelen jött sikert. Négy évvel ezelőtt a repülőgépen felmerült benne a kérdés, hogy van-e még miért korcsolyázni, most viszont rögtön azon kezdett el gondolkodni, hogy hogyan fog felkészülni a 2026-os milánói ötkarikás játékokra. A beszélgetés során végig érződött, hogy egy olyan testvéri kapocs van közöttük, amely talán a sikerek egyik mozgatórugója. Folyamatosan motiválják egymást, ha például Shaolin nehezen veszi rá magát, hogy a hajnali edzésre összeszedje magát, belegondol, hogy az öccse is megcsinálja, így aztán ő is erőt gyűjt ehhez. Nem véletlen, hogy az ifjabbik klasszis nem igazán tudott örülni az 1000 méteren szerzett bronzérmének, valamint, hogy az ő 500-on szerzett szenzációs egyéni aranyérme után viszont testvére úgy nyilatkozott, sokkal boldogabb, mintha ő állhatott volna fel a dobogó legfelső fokára.  


Szóba került még az is, hogy a fiúk nem viszik túlzásba a közösségi média használatát, valamint, hogy a magyarországi short track hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, így a mostani generációnak már sokkal nagyobb lehetőségei vannak. Zárásként a közönség soraiból érkeztek a kérdések, melyek érintették a tanulmányokat, a kizárásra, pályaelhagyásra vonatkozó szabályokat, de azt is, hogy a fivérek szerint mi az az életkor, ameddig lehet gyorskorcsolyázni, s ők meddig tervezik még folytatni, és bővíteni éremkollekciójukat.


A remek hangulatú esemény után frissítővel, süteménnyel várták a szervezők a vendégeket, a Liu-fivérek pedig mosolygósan, közvetlenül fogadták a dedikáltatni, fotózkodni vágyókat az MMIK aulájában, akiknek minden bizonnyal örök emlék marad ez a délután.

 

Malomsoki Cintia
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.