km/óra
  2025.05.18., vasárnap  •  Erik, Alexandra napja
Aki a középiskolában nem tesz nyelvvizsgát, az nagy valószínűséggel később sem fog

Aki a középiskolában nem tesz nyelvvizsgát, az nagy valószínűséggel később sem fog

Az Oktatási Hivatal Nyelvi Akkreditációs Osztályának adatai alapján jelentős visszaesés tapasztalható az egyetemi hallgatók és a 30 év felettiek nyelvvizsgázási hajlandóságában, a statisztikák szerint aki középiskolásként nem tesz sikeres nyelvvizsgát, nagy valószínűséggel később sem próbálja meg újra.

A 20-24 éves korosztályban 2019 és 2020 között közel tízezerrel csökkent a nyelvvizsgázók száma, a 20-29 évesek körében pedig még ennél is nagyobb, tízezer feletti volt a csökkenés, ismertette az Eduline. 

A 30-34 éves korosztálynál 2015 és 2024 között drámai zuhanás történt: 11 389-ről mindössze 1170 főre esett vissza a vizsgázók száma. A 35-39 éves korosztályban a csökkenés még ennél is nagyobb, több mint tízezer fővel kevesebben próbálkoztak nyelvvizsgával, ami mintegy 90 százalékos visszaesést jelent mindkét csoportban.

Az Eduline elemzése szerint a visszaesés okai között szerepelnek a rendszeres nyelvvizsga-amnesztiák, valamint a felsőoktatási törvény 2022-es módosítása, amely megszüntette a központi nyelvvizsga-követelményt a diploma megszerzéséhez. Ettől kezdve az egyetemek maguk dönthetnek arról, hogy mely képzéseken és karokon írják elő a nyelvvizsga követelményét hallgatóik számára.

Fotó: illusztráció/Pexels

kapcsolódó cikkek
Közel 110 ezer diplomát állítottak ki nyelvvizsgamentesen
Közel 110 ezer diplomát állítottak ki nyelvvizsgamentesen
Mintegy 110 ezer friss diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a nyelvvizsgákkal összefüggő engedményeknek köszönhetően.
Százhúsz embert ítéltek el több ezer, vesztegetéssel szerzett nyelvvizsga miatt
Százhúsz embert ítéltek el több ezer, vesztegetéssel szerzett nyelvvizsga miatt
Egy komplex vizsgáért 2002 után legalább 215 ezer forintot kértek, de volt, aki ennek akár a négyszeresét fizette.
Magasabb összegben igényelhető vissza az első sikeres nyelvvizsga díja
Magasabb összegben igényelhető vissza az első sikeres nyelvvizsga díja
Magasabb összegben igényelhető vissza az első sikeres nyelvvizsga díja - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn az MTI-vel.
Februárban lehet utoljára nyelvvizsgázni Magyarországon ebből a nyelvből
Februárban lehet utoljára nyelvvizsgázni Magyarországon ebből a nyelvből
Az ELTE Origó Nyelvi Centrum megszünteti az akkreditált eszperantó nyelvvizsga lehetőségét – írta meg olvasói jelzés nyomán a Telex.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Szólnak előre: a külföldön vezetett bankszámlákra is rálát a NAV
Nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz. Az adóhatóság 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt, így látja a külföldi számlakra érkező pénzeket is, írja közleményében a NAV.
Romániai elnökválasztás: Európa, erdélyi magyarság - nagy a tét a második fordulóban
Romániában megkezdődött a megismételt elnökválasztás második fordulója. Az első fordulóban a szélsőjobboldali, magyargyűlölő,  populista George Simion csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a második helyen álló Európa-párti és liberális Nicusor Dan, aki jelenleg Bukarest főpolgármestere. 
A vasárnapi Kossuth téri tüntetésen Pankotai Lili, Hodász András és Csoki is felszólal
Civil kezdeményezők tüntetést szerveztek május 18-án 17.30-ra Halász János "A közéleti átláthatóságról" törvényjavaslatának elfogadása ellen.
Pálcával a kézben: fúvóskarnagyi diplomakoncert volt a Bartók Teremben
Május 17-én fúvóskarnagyi mesterszakos diplomakoncertre várták a zenekedvelőket a Bartók Terembe. Bokor Patrik Szombathely Város Koncert Fúvószenekarát dirigálta.
A háború eddigi legnagyobb dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen Oroszország vasárnap
Minden eddiginél nagyobb orosz dróntámadás érte Ukrajnát a hétvégén – közölte az ukrán légierő vasárnap reggel.