km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Agrárminisztérium: Várnak Vas vármegye csodálatos erdői

Agrárminisztérium: Várnak Vas vármegye csodálatos erdői

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. az elmúlt öt évben csaknem 14 millió csemetét és több mint 135 ezer kilogramm makkot és fenyőmagot ültetett el erdeinek felújítása és az erdősítések érdekében, illetve 54 hektáron telepített új erdőt - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.

Azt írták, az erdők nevezetességei közé tartoznak a 300 éves korukban leroskadt vén tölgyfák, a banyafák, amelyek tövében - a hiedelem szerint - szombatonként találkoztak a seprűnyélen ideérkező boszorkányok.

A közlemény szerint az elmúlt években többszörösére nőtt az erdőlátogatók száma Vas vármegyében. Az FSC erdőgazdálkodás-tanúsítással rendelkező állami erdőgazdaság 2005-ben 167 hektáron, 15 erdőrészletben kezdett folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodásba, míg ma már közel 5300 hektár az így kezelt erdeik területe, miközben az örökerdőként művelt területük nagysága már 1150 hektárra nőtt. Az Országfásítási Program részeként az Újszülöttek erdejében  Vas vármegyében minden megszületett gyermek után, legalább tíz őshonos fát ültetnek el évente. Emellett több ütemben és helyszínen folytatnak mintafásítási erdőtelepítést - ismertette a tárca.

Azt írták, Vas vármegye legnagyobb összefüggő, 7200 hektáros erdőtömbje a Farkas-erdő, mely körülöleli a vármegye első természetvédelmi területét, a Lajos-bükköket. Az erdőségen áthalad az Országos Kéktúra útvonala. Közepén áll a Káld-Hidegkúti Ökoturisztikai Központ vadászházzal, konferenciateremmel, az erdő és rét határán a páratlan szépségű Kisboldogasszony erdei kápolnával, valamint az idén felavatott korszerű turistaházzal.

Emlékeztettek: 202,5 méteres tengerszint feletti magasságban épült meg a vadászok egykori "panoráma lesének" helyére a vasi haranglábakat mintázó, közel 20 méteres, Scherg Lőrinc erdőmester nevét viselő kilátó, amelyről nemcsak a hatalmas egybefüggő erdőterület, hanem a Ság-hegy, a Kis-Somlyó, Sümeg és a Bakony is látható. Az Európa-hírű Jeli Arborétum áprilistól szeptember végéig pazar virágzással és illatokkal várja a látogatókat. Gróf Ambrózy-Migazzi István, a "virágos gróf" 1922-ben 5 hektáron hozta létre az örökké zöldellő kertet, amely - a Szombathelyi Erdészeti Zrt. folyamatos fejlesztéseinek eredményeként - ma már több mint 100 hektáron, a jól ismert rododendronok (havasszépe) mellett magnólia és hortenzia telepekkel, nárciszszőnyeggel, számos növénykülönlegességgel és többek között az óriások erdejében létrehozott lombkorona tanösvénnyel nyújt felejthetetlen élményt a családok számára - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.

Kitértek arra is, hogy bár a vélemények megoszlanak arról, hogy a Dunántúl legmagasabb csúcsán, az Írott-kőnél az Országos Kéktúra és a Dél-dunántúli Kéktúra kezdő vagy végpontja van-e, az biztos, hogy a legismertebb túraútvonala, amelyből 71 kilométer a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által kezelt állami területen halad. Vas vármegyét egyébként több mint ezer kilométernyi túraútvonal hálózza be, amely mellett az erdőgazdaság mintegy 300 kilométer kerékpározható utat is kijelölt. Kilenc erdei szálláshelyével a Szombathelyi Erdészeti Zrt. a térség meghatározó természeti szépségeinek közvetlen közelében igazi kikapcsolódást kínál. 11 tanösvényük, valamint a Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskola a gazdag állat- és növényvilágot, valamint az erdészek szerteágazó, elkötelezett munkáját ismerteti meg a diákokkal és a természetszerető kirándulókkal.

A tárca a közleményben arra kér mindenkit, hogy a szavazzon a Szombathelyi Erdészeti Zrt. legszebb területére az Agrárminisztérium Facebook-oldalán. A szavazók között hetente nyereményeket sorsolnak ki - tette hozzá a minisztérium.

(Fotó: Facebook/Agrárminisztérium)

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Amszterdam 100 ezer eurót fizet kártérítésként a város villamosvállalatának holokausztban játszott szerepéért
Amszterdam önkormányzata 100 ezer eurót fizet kártérítésként amiatt, hogy a város a második világháború alatt a villamosjegyekből származó pénzből 48 ezer zsidó embert szállított a náci haláltáborok felé - írta a DutchNews hírportál pénteken.
Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkárát a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárává nevezték ki április 1-jei hatállyal.
Szerdán és csütörtökön ezekben az utcákban nem lesz víz
Április 3-án és 4-én 8-tól 16 óráig.
Geszti jubileumi koncertet ad jövőre az Arénában
Geszti Péter előadóművész, dalszövegíró hatvanadik születésnapja alkalmából jövő év elején, január 25-én jubileumi koncertet ad Budapesten Geszti Sixty Aréna Show címmel - áll a szervezők közleményében.
Kora nyárias időjárás várható a húsvéti hosszú hétvégén
Döntően napos, száraz, kora nyárias idő várható élénk, olykor erős széllel a húsvéti hosszú hétvégén, a csúcshőmérséklet jellemzően 21-27 Celsius-fok körül alakul. Húsvéthétfőn a nap második felében hidegfront érkezik, csapadékkal - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.