km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
DigIT – AGORA: okos város, okos közösségek

DigIT – AGORA: okos város, okos közösségek

DigIT-AGORA – Okos város, okos közösségek címmel indít programsorozatot Szombathely és az Agora kulturális központ. A közel 27 millió forintos pályázati támogatásból megvalósuló projekt célja, hogy a helyi identitást erősítő színes és vonzó közösségi események a digitális tudást is erősítsék. A program kapcsolódik a Szombathely 2030 törekvéseihez és a pályaorientációból is kiveszi a részét.

 

Hangvezérléssel is működtető humanoid robot volt az egyik főszereplője a DigIT-AGORA Okos város, okos közösségek címet viselő programot bemutató sajtótájékoztatónak. A humanoid robothoz egy online programozói felület érhető el. A különböző menüpontokból vehetők ki a modul blokkok. 


A következő másfél év színes programjainak köszönhetően többek között akár ezt is megtanulhatják fiatalok és idősebbek egyaránt. A gyorsan fejlődő gazdaságnak innovatív, gondolkodó és modern tudással rendelkező generációkra van szüksége. 


Nemes József, az ELTE Informatikai Karának egyetemi docens elmondta, hogy a tankönyvekben nem lehet lefektetni, hogyan kell egy gondolkodást megváltoztatni, ehhez folyamatosan olyan szocializációra van szüksége a felnövekvő generációnak, amelyik belenő egy megváltozott műszaki, informatikai környezetbe. Ezt viszont azok tudják megtenni, akik nap mint nap foglalkoznak a gyerekekkel. Az iskolák, a család közössége tudja ezt az új gondolkodást megtenni.


A projekt keretében 85 egymásra épülő program valósul meg közösségi találkozók, interaktív játszó és ismeretterjesztő, oktató és kompetenciafejlesztő foglalkozások, work-shop, kreatív alkotóműhely és tematikus előadássorozat formájában. 


Horváth Zoltán, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója hozzátette, hogy kötelező közművelődési alapszolgáltatásnak számít a kulturális alapú gazdaságfejlesztés és az élethosszig tartó tanulás támogatása. Mind a kettő területen szeretnének erősíteni, ezeken a területeken tettek már előrelépéseket az elmúlt időszakban.


A közösség- és kompetenciafejlesztő programsorozat illeszkedik a Szombathely 2030 stratégiához – tette hozzá Bokányi Adrienn tanácsnok, majd így folytatta: „Mind a gazdaságfejlesztési céljainkhoz, gondoljunk csak az ipartelepítésre, az ipari digitalizációra, akár még az egészségipari fejlesztésekre is, illetve a városfejlesztési céljainkhoz is, ugyanis abba közösségfejlesztés és az okos város fejlesztés is beleértendő.” 


A 6 programegységből álló projekt három eleme hamarosan indul. A Fantasztikus mindennapok digitális fejlesztéssel foglalkozik. Németh Zsolt, a Változó Világért Alapítvány projektvezetője kiemelte, hogy a smart city, az okos város, az okos eszköz együttműködéseket modellezi. Egyrészt ezzel tudják bemutatni a gyerekeknek, fiataloknak a smart city valóságát miniben, illetve ehhez kialakítanak egy oktató tematikát.


A programok jelentős részét az Agora kulturális központ valósítja meg, ezt már Kiss Andrea igazgatóhelyettes árulta el. „Ebből a Digitális Élménytér az, ami számomra talán a legkedvesebb,mert pont ez az, ami  nagylétszámú csoportokat és a legtöbb résztvevőt fogja megmozgatni. Ez egy olyan kis szoba lesz, ahol a gyerekek kis foglalkoztatókban megtanulnak a robotikával alapszinten foglalkozni” – zárta gondolatait.  


Október 30-án a sportház galériájában indul az Interaktív tudomány, amely 5 témakört dolgoz fel. Első alkalommal az érzékszervek világával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

 

Fotó: Nagy Jácint


 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.