
Adventi terményszentelés a Petőfi-telepen
A délután 15 órakor kezdődő istentisztelet nemcsak az időpont miatt volt rendhagyó, hanem azért is, mert a szentmise kezdete előtt gyújtották meg a második gyertyát a helyiek adventi koszorúján. Az ezután kezdődő istentiszteletet Járfás Ádám atya celebrálta, aki most először misézett a Petőfi-telepen.
Prédikációjában Izaiás próféta szavait így magyarázta: „valljuk be őszintén, ha járunk-kelünk Szombathelyen, vagy Szombathely környékén, az utakon elég sokszor mérgelődhetünk, hogy miért kátyús az út. Főleg, ha egy jó nagyot koppan az autó. És ilyenkor szidjuk az önkormányzati képviselőket és a politikusokat, hogy miért nem lehet megcsinálni, miért nem lehet karbantartani. Hát valamiképpen erről van szó az advent során is. Amikor a próféták arról beszélnek, hogy készíts utat a pusztához, készíts utat a lelkedben az Istennek, akkor arra is meghív, hogy ezeket a lelki kátyúkat, problémákat Te magad megjavítsd.”
Hozzátette, a lelki életünkben vannak hegyek és völgyek. Ezek alatt azokra a nehézségekre, bűnökre, fájdalmakra gondolt, amelyek lehúznak minket. A próféta viszont azt mondja, arra kell törekedni, hogy a völgyeket feltöltsük. „A lelked útján vannak hegyek is, melyek eltakarják a Jóistent. Sokszor saját magunk miatt nem látjuk az Istent, sokszor mi magunk építünk hegyet azzal, hogy a saját problémáinkat magunk akarjuk megoldani. Az advent viszont lehetőséget ad arra, hogy ezeket lebontsuk. Hogy az életünk főszereplői ne mi legyünk, hanem az Úr Jézus” – tette hozzá.
Az istentisztelet után a hívek átvonultak a közösségi házba, ahol Járfás Ádám és Hartai Gábor megáldották a helyiek által hozott terményeket és ételeket. A helyszínen jelen volt Gálffy Áron önkormányzati képviselő, valamint Farkas László őstermelő méhész, aki mézet és egyéb különlegességeket hozott magával. De a helyiek kaptak felajánlást a Szombathelyi Pálinkaháztól és a Völler Borkereskedéstől is.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.