km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Áder János: erősödjön meg bennünk a tenni akarás!

Áder János: erősödjön meg bennünk a tenni akarás!

"Kívánom, hogy az új esztendőre ne csak megmaradjon, de meg is erősödjön bennünk a tenni akarás, hogy ne győzzön le minket a fásultság, a beletörődés" - mondta Áder János köztársasági elnök a Himnusz elhangzása után a közmédia több csatornáján közvetített újévi köszöntőjében.

 

Idézett a közelmúltban elhunyt világhírű magyar pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály egyik írásából: "az életünket élhetjük sakkbábuként, külső erők által irányítva, vagy kezünkbe is vehetjük a gyeplőt. (...) Láthatjuk magunkat folyton áldozatként, de mennyivel más megelégedéssel elmerülni a munkában".


Hangsúlyozta, hogy tavaly is sokan voltak, akik nem hagyták magukat, győzni tudtak a tehetetlenség, a csüggedés felett.


Mint mondta, az esztendő kezdetéhez sokaknak hozzátartozik az új évvel induló tiszta lap, a kalendárium: "keressük az ünnepnapokat, rögzítjük a családi eseményeket, a fontos határidőket". A valóság azonban olykor átírja a terveket - tette hozzá.


Áder János arról is beszélt, hogy az előttünk járó nemzedékek többször átéltek háborús időszakokat, amikor életük nem a maga természetes rendje szerint alakult.


Példaként azt említette, hogy Márai Sándor naplójában leírta, milyen különös élmény volt számára Budapest ostroma idején lapozgatni egy 1945-ös naptárt. A második világháború legsúlyosabb hónapjaiban mindenki elszokott attól, hogy terveket szövögessen, távlatokban gondolkodjon. "Ma valahogy így vagyunk a világjárvánnyal, annak is immáron a második esztendejével" - jelentette ki.


Úgy vélekedett, hogy 2021 sok mindenben hasonlított 2020-hoz, a járvány hullámainak megfelelően jobb és rosszabb időszakok váltották egymást. Az államfő szerint a járvány két esztendeje között az volt az óriási különbség, hogy 2021-ben már rendelkezésre álltak a védekezéshez szükséges eszközök.


"Az oltások lehetővé tették, hogy életeket mentsünk", és kevesebb korlátozással tudjuk átvészelni a járványt - mondta, és felhívta a figyelmet arra, hogy ma a világ leginkább ünnepelt tudósa Karikó Katalin, az újgenerációs koronavírus-vakcinához szükséges technológia kidolgozója.


Áder János beszédében arra kérte a nézőket, hallgatókat, hogy gondoljanak mindazokra, akiknek "nevét sem tudjuk", pedig naponta ezerszám adták be az oltásokat, fogták a haldoklók kezét, működtették a szociális intézményeket, "óvták a biztonságunkat, védték határainkat", földet műveltek, szolgáltatást nyújtottak.


Az újévi naptárban még nem látható, hogy melyik az a hónap, az a hét, az a nap, amikor "végre felszabadulunk a járvány nyomasztó, fenyegető terhe alól", mindenki türelme, figyelme, kitartása kell ahhoz, hogy ez mielőbb megvalósuljon - szögezte le Áder János, aki beszéde végén ismét Márai Sándort idézte: "az emberrel nemcsak történnek a dolgok. Az ember csinálja is azt, ami történik vele". 


A köztársasági elnök újévi köszöntőjét ezúttal is Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre a siket és nagyothalló nézők számára. (MTI)

 

Fotó: 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Virágos kert, növény és magcsere program a Szent Anna házban
Közösségi virágos kertet hoznak létre a Szent Anna házban, számolt be a hírről az intézmény hivatalos Facebook-oldala.
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Több száz motor várható a vasárnapi motoros felvonuláson Szombathelyen
Hagyományosan felvonulással indítják a szezont a vasi motorosok. Mutatjuk a tervezett útvonalat, ahol április 21-én, vasárnap várható a látványos konvoj felbukkanása, írja a 112press.hu.
Nébih: tortellinit hívott vissza a SPAR
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.
Az összes hadrafogható traffipax kint volt az utakon a Speedmarathonon (Videóval)
A rendőrség hetek óta hirdette a pénteki európai sebességmérési napot, a Speedmarathont, amikor a rendőrkapitányságok egyszerre bevetik az összes sebességmérő eszközüket. Ennek ellenére mindig akadnak olyanok, akik fennakadnak egy, vagy több műszeren, írja a 112press.hu.