
A városok működését veszélyezteti a Versenyképes Járások Program: a miniszternek mondták el véleményüket a polgármesterek
Nemény András elmondta,a szövetség társelnökeként ismertette a nemrég egyhangúlag elfogadott állásfoglalásukat, mely szerint a program forrása ne a városok iparűzési adóbevételét terhelje, hanem az általuk a központi költségvetésbe befizetett szolidaritási hozzájárulásból vonják le a tervezett összeget. Jelezte azt is, hogy a kötelező feladatokra (közétkeztetés, tömegközlekedés stb.) a drágulás ellenére nem érkezik több központi pénz, így a települések, függetlenül attól, hogy ellenzékiek vagy kormánypártiak, előbb-utóbb lehetetlen helyzetbe kerülnek, hiszen még átmeneti hitelt sem vehetnek fel. Dr. Nemény András úgy látta, volt hatása a találkozónak, a kérdés csak az, hogy a miniszternek mennyi a mozgástere a kérdésben. Hozzátette: szolidaritási adóként jóval többet fizet be Szombathely, mint amennyi az új programban az egész járásba visszakerül.
A rendszer lényege, az önkormányzatok idei helyiadó-bevételeit (HIPA) alapnak tekintik, az afeletti részt pedig teljesen újabb sarcként elvonják tőlük a fejlesztési program címén. Az iparűzési adóból a fejlett települések évről évre növekvő összeget fizettek be, Szombathelyen a 11,6 milliárdos bevételből 3,8 milliárd forint kerül a nagy kasszába szolidaritási adóként (Összehasonlításként: programban a szombathelyi járás 40 településére fél- és egymilliárd közötti összeg jutna.) Dr. Nemény András ezzel kapcsolatban elmondta, jelezték a miniszternek, hogy az efeletti, újabb elvonást becslés alapján állapítanák meg, azaz, hogy 2024-hez képest mekkora lesz a jövő évi helyi adó-növekmény. Arra kérdésre, hogy mi van akkor, ha mégsem nő ennyivel a bevétel, akkor visszajön-e a különbözet, a polgármesterek nem kaptak választ.
Hogy a megoldás a kormánypárti polgármestereknek sem tetszik, az maga Navracsics Tibor mondta el a Válasz Online-nak adott interjújában. Az alábbikat nyilatkozta " Vannak települések, amelyek nagy iparűzésiadó-bevétellel rendelkeznek, de nem akarják ezt megosztani a környező falvakkal, holott onnan is járnak hozzájuk dolgozni azok, akik megtermelik a hasznot és az adóbevételt. Debrecen például nem szereti, hogy a nála megtermelt pénzt Hajdúsámsonnal meg kell osztania, pedig nemcsak onnan, de a tágabb térségből is sokan járnak dolgozni Debrecenbe. Székesfehérvár meg támogatja a járási tervet, pedig ott sokkal több település van. Csak éppen Cser-Palkovics András látja, hogy a város fejlődéséhez a térséget is fejleszteni kell."
Hozzátette még: " A megyei jogú városok régóta követelik, hogy a szolidaritási hozzájárulás egy része jusson vissza. Most 65 milliárdról van szó összesen, a járások jelentős része 250 millió forintot fog kapni, tehát kis lépték ez, de ki fog derülni, hogy a polgármesterek képesek-e együttműködni. Ha igen, akár sokkal nagyobb tételben is gondolkodhatunk, a szolidaritási hozzájárulást is át lehet irányítani ilyen módon. "



A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.