Gajdos Zsuzsanna élővé teszi a hagyományt

Kis asztalka áll a nappaliban, rajta lámpa, gyertya, íróka és egy tálca kifújt tojás, előre megrajzolt nyolcas osztással – ez az a hely, ahol a csodák születnek. Körben mindenütt rajzok, képek, minták, csupa ötlet. Gajdos Zsuzsanna minden nap leül ide egy kicsit, és dolgozik. A gyertya lángján melegszik az íróka rézcsőre, olvad a viasz, és gyors mozdulatokkal, sercegve alakulnak a kacskaringós minták.

– Munkácsról származom. Az ottani cserkészmozgalomban húsvét táján mindig szerveztek kézműves foglalkozásokat, és én vállaltam, hogy elkezdek írókázni, és megtanítom a gyerekeknek. Egy magazinban olvastam el az alapokat, aztán irodalmat kerestem hozzá, bújtam az internetet, és nagyon megtetszett. Ez nagyjából tíz éve történt, és a tojásdíszítés azóta nagy szerelmemmé vált – idézi fel Zsuzsi a kezdeteket. Már nemcsak húsvétkor tojásozik, hanem az év 365 napján. Sok tájegység mintakincsét tanulmányozza és használja Erdélytől Muravidéken át a Bácskáig. Mostanában a különösen gazdag mintázatú ukrán hucul tojásokkal próbálkozik, egy-egy darab több órán át készül.

– Ez egy varázslat. Ha az ember leül, és elkezdni csinálni, teljesen belefeledkezik. Nagyon szeretem, és egyszerűen nem tudok nem tojásozni. A legcsodálatosabb, hogy alkotok, és megszületik a kezem alatt egy apró, törékeny csoda. Hogy emellett a hagyományt is éltetjük, az egy plusz – vallja Zsuzsi. Miközben beszél, fürgén jár a keze, gyimesi virágmintát rajzol éppen. Az írókázott tojás piros festékbe kerül, és miután a viaszt leolvasztja, kirajzolódnak a tökéletes, finom vonalak, az ősi motívumok. Az aprólékos, kreatív munkával töltött órák jelentik számára a megnyugvást. Egyfajta meditatív állapot ez. Mint mondja, írókázni csak nyugodt lélekkel lehet, ha zaklatottan lát neki, sosem sikerül. 

– A tojásfestés az egyik legkönnyebben művelhető néphagyomány, hiszen mindenki ismeri. Húsvét környékén mozgalmasabb az élet, bemutatókra, vásárokra, kézműves foglalkozásokra járok. A gyerekek különösen fogékonyak, magával ragadja őket ez a tevékenység, ahogy melegítik a viaszt a láng fölött, ahogy kézbe veszik az írókát, ami számukra nem megszokott eszköz. A leghiperaktívabb gyerek is képes órákig foglalkozni vele. Ha megtanulják és megszeretik, később sem hagyják veszni, így élhet tovább ez a szép hagyomány – fogalmaz Zsuzsi.

A Magyar Néprajzi Társaság VIII. Tradíció Pályázatán kiváló minősítést kapott Húsvéti népszokások a kárpátaljai Csonkapapiban című dolgozata. Édesanyja szülőfalujában kutatta a tojásdíszítés hagyományait. 

– Bár Szombathelyen élek, a szívem a hazámhoz húz. Szeretném, ha minél többen megismernék a kárpátaljai tojásfestési tradíciókat. Azon a vidéken olyasmivel dolgoztak, díszítettek, ami a kezük ügyébe került. Jellemző a hagymahéjas festés, a szép növényi lenyomatok, míg errefelé inkább a geometrikus minták gyakoriak – foglalja össze Zsuzsi. Családja biztosítja számára a nyugodt hátteret a munkához, gyűjtik neki a kifújt tyúktojásokat – kerül is gyakran tojásos étel az asztalra. Hálás a kollégái támogatásáért is, hiszen főállása mellett hódol szenvedélyének.

Minden alkalmat kihasznál, hogy megjelenjen munkáival a nagyközönség előtt. Idén lett volna a Tojásdíszítők Egyesületével kiállítása Budapesten, és egy saját tárlata a Berzsenyi Könyvtárban, ezek sajnos elmaradtak, illetve halasztódnak. De addig is folyamatosan készíti a szebbnél szebb hímes tojásokat.