km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
A táncot ünnepelték a Tíztánc és Nyolctánc Bajnokságon

A táncot ünnepelték a Tíztánc és Nyolctánc Bajnokságon

Az Agora MSH-ban múlt szombaton a táncé volt a főszerep: csillogó ruhák, kopogó cipellők, elegáns táncosok lepték el a parkettet, reggel ugyanis megkezdődött a Tíztánc és Nyolctánc Bajnokság – klubközi versenyekkel. Hazai párosok mérhették össze tudásukat reggeltől estig a Lorigo TSE által szervezett rendezvényen.

 

Faludiné Lovas Henriette, LORIGO TSE elnöke elmondta, hogy múlt hétvégén három év után ismét megrendezhették a tíztáncosok legrangosabb hazai versenyét, a Magyar Bajnokságot. Igazán eredményes volt, hiszen a Lorigo TSE táncosai két magyar bajnoki címmel is gazdagodtak. Hozzáfűzte, a Tíztánc Magyar Bajnokságok történetének legnépesebb mezőnye gyűlt össze erre a versenyre. A rendezvény reggel 8 órakor kezdődött klubközi versenyekkel, itt standard és latin táncokban mérték össze tudásukat a táncosok. 13 órakor kezdődtek a Magyar Bajnokság fordulói, ahol a Gyermek korosztálytól egészen a Senior korosztályig indultak a párosok.  Éjfélkor volt az utolsó eredményhirdetés.


Kiemelte, maratoni nap volt, valóban a tánc ünnepe, ahol az egész szakma jelen volt. A rendezvényt Bokányi Adrienn tanácsnok nyitotta meg, aki hangsúlyozta, a rendezvényt a város önkormányzata is minden alkalommal támogatja, hiszen így tudják közösen megmutatni, hogy Szombathely a tánc igazi fővárosa. 


A rendező, Lorgio TSE összesen 16 párost indított a Tíztánc Magyar Bajnokságon, ahol két Magyar Bajnoki cím született: Kovács Ádám-Faludi Eszter Ifjúsági korosztályban, Gombkötő Balázs-Balogh-Laskovics Petra Professzionista kategóriában végzett az első helyen. Döntős 4. helyezést ért el Junior II. korosztályban Lepsényi Gábor-Faludi Olívia.

 

A Magyar Bajnokság további LORIGO-s eredményei:
Junior I. Tíztánc:
Kocsis Vince György - Ferincz Lili: 10. hely
Polányi Koppány Balázs - Polgár Sára Lili: 11. hely
Koroknai Axel Péter - Tóth Kinga: 12. hely
Takács Benedek - Nagy Jázmin: 13. hely
Takács Dániel - Galántai Veronika: 14. hely

Junior II. Tíztánc MB.
Rejtő Máté - Szabadfi Eszter: 10. hely

Ifjúsági Tíztánc MB.
Tóth András - Rozmán Vivien: 11. hely
Faludi Bálint - Rózsai Vivien: 14. hely
Bálint Péter Imre - Rába Rebeka: 15. hely
Simon Áron - Korn Vivien: 19. hely
Bene Nándor - Gerencsér Zsófia: 21. hely
Udvardi Gergely Balázs - Nagy Jázmin Viktória: 23. hely
Kopácsi Attila - Sipos Blanka: 24. hely

Felnőtt Tíztánc MB.
Cziráki Bálint - Kránitz Anna Boglárka: 8-9. hely
Tóth Zoltán - Balogh Anna: 8-9. hely

 

Fotó: az ijúsági magyar bajnokok, Kovács Ádám-Faludi Eliza / Lorigo TSE

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.