km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
A szomszédban inkább adnak: 2,5 milliárd euróra növelte az osztrák kormány a településeknek szánt segélycsomag összegét

A szomszédban inkább adnak: 2,5 milliárd euróra növelte az osztrák kormány a településeknek szánt segélycsomag összegét

1,5 milliárd euróval növelte meg az osztrák kormány a települések részére összeállított koronavírus-segélycsomagot, adta hírül az APA osztrák hírügynökség.  Gernot Blümel pénzügyminiszter (ÖVP) elmondása szerint ezzel 2,5 milliárd euró áll az osztrák települések rendelkezésére, hogy a folyamatban lévő, illetve a jövőbeli projektjeiket, beruházásaikat finanszírozzák, illetve a megnövekedett feladataikat el tudják látni és ne kerüljenek csődhelyzetbe. 

 

A krone.at arról ír, hogy nyáron már 1 milliárd eurónyi keretet adott az osztrák kabinet az önkormányzatok, hogy a fejlesztések ne álljanak le: az állam 50 százalékig átvállalta az aktuális projektek finanszírozását.


Ehhez most további 1,5 milliárd euró érkezik, különféle formákban.  (A történet azért is érdekes, mert Orbán Viktor szombaton jelentette be, hogy a helyi iparűzési adót a kis- és középvállalkozások esetében felére csökkentik, a lépéssel tovább csökkentik az önkormányzatok mozgásterét.)

 

Hogy a település pénzügyileg is talpon maradjanak, a kormány 1 milliárd euró előleget biztosít a 2021-es támogatások terhére. Ezzel az összeggel legkorábban 2023-ban kell elszámolniuk az önkormányzatoknak. 
Az osztrák kormány további támogatást nyújt az önkormányzatok a kieső bevételeik fedezésére - vissza nem térítendő formában. Az osztrák pénzügyminisztérium számításai szerint az önkormányzatok adóvételeiből a jövő évi elszámolásnál 400 millió hiányzik majd, ezt pótolják központilag. A pénzügyileg megroppant települések támogatási alapját 100 millió euróval növelik meg - ez szintén vissza nem térítendő pénz. 


A fentiek jelenleg kormányzati tervek, amelyekhez parlamenti döntés szükséges, írja a krone.at


A portál idézi a pénzügyminisztert is:


- Az önkormányzatok erőn felül teljesítettek, különösen a koronavírus-járvány idején. A helyzet komoly kihívás elé állítja a települések költségvetését. A kormány minden szükséges eszközt az önkormányzatok rendelkezésére bocsát, hogy az aktuális feladataikat el tudják látni és a válság után jó helyzetből várják az újraindítást – indokolta a döntést Gernot Blümel.


Werner Kogler (Zöldek) alkancellár írásos állásfoglalást tett közzé a tervezet nyomán:


- Az elhúzódó koronavírus-járvány és az ahhoz kapcsolódó gazdasági és foglalkoztatási válság miatt a városoknak és a falvaknak súlyos bevétel-kieséssel kell számolniuk, ugyanakkor a védekezésből adódóan emelkedtek a kiadásaik.  De az önkormányzatok a krízis idején a helyi gazdaság legfontosabb befektetőinek számítanak, a munkahelyeket biztosító kis- és középvállalatoknak pedig nagy szükségük van rájuk. Az osztrák településekre a következő években jelentős szerep vár: a válságból beruházások révén lehet majd kilábalni. A második segélycsomag nagy jelentőségű az önkormányzatok számára, ennek segítségével meg tudják teremteni a pénzügyi biztonságukat és el tudják látni a szociális feladataikat, különösen a gyerekek, a fiatalok és az idősek ellátásában. Ezekhez a kihívásokhoz nyújt a 2,5 milliárd euró csomag megfelelő alapot - írta az alkancellár. 


Alfred Riedl, az osztrák Települések Szövetségének az elnöke úgy fogalmazott a köszönet mellett, hogy fontos és szükséges segélycsomagról van szó. 

- A koronavírus-járvány az önkormányzatokat pénzügyi szempontból eddig nem tapasztalt erővel találta el. A bevételek és a kommunális adó drasztikus visszaesése és a feladatok növekedése súlyosan megterhelte a települések költségvetését. A 1,5 milliárd eurós közvetlen segítség lélegzethez juttatja a városokat és a falvakat, így a polgármesterek nyugodtabban és magabiztosabban vágnak neki a 2021-es esztendőnek. (krone.at, APA)
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Elstartolt a speedmarathon: mutatjuk hol mérnek Vas megyében a rendőrök
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva 2024. április 19-én 6 órától 2024. április 20-án 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség.
Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.
Ráküldték a Szuverenitásvédelmi Hivatalt Magyar Péterre
Külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal egy csütörtöki lapinformáció nyomán, a célpont Magyar Péter jogász, és az EP-választásokon induló Tisza Párt.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő. A képeket Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942. szeptember 10. és 1943. február 19. között készítette a doni front hátországában a 2. magyar hadsereg katonájaként. A tiszt naplóját a szerző unokája, Rózsahegyi Barnabás 280 oldalon most közösségi finanszírozásból adja ki, benne az egyedülálló fotókkal.