km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
A szociális ellátás utolsó védvonala: így működik a hajléktalanokat ellátó rendszer

A szociális ellátás utolsó védvonala: így működik a hajléktalanokat ellátó rendszer

A tél kritikus időszak a hajléktalanok és a nehéz sorssal élők számára: az ő helyzetüket, a velük foglalkozó cég és az utcai szociális szolgálat munkáját ismerte meg dr. László Győző alpolgármester csütörtöki, rendhagyó krízisbejárásán. 

A politikus aktívan részt vállalt a feladatokból: utcán élő embereket keresett fel a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. (FÉHE Kft.) munkatársaival, adományként kapott élelmiszereket pakolt. A tapasztalatairól sajtótájékoztatón számolt be.


– Nem akartunk valóságshow-t, ezért nem hívtuk meg a tapasztalatszerzésre a sajtót – mondta dr. László Győző –, szerettem volna pontos képet kapni a hajléktalanokról és arról, hogyan működik az őket ellátó rendszer. Azt láttam, hogy a FÉHE munkatársai áldozatkészen, nagy elhivatottsággal végzik a munkájukat, igyekeznek segíteni a nehéz helyzetben élőkön. Külön öröm, hogy több cégtől is kapunk támogatást: a Szombathelyi Erdészeti Zrt. ismét ingyen ajánlott fel tűzifát, az Aldi és a Metro áruházak pedig élelmiszereket adnak. Ez az a terület, ahol egy önkormányzatnak mindig van tennivalója és mindig tud többet adni, és az új városvezetés az elesettek segítését kiemelten kezeli. Nem mondunk le róluk, azon dolgozunk, hogy senki ne maradjon ellátás nélkül. Személyesen is megtapasztalhattam, hogy jól ismert, frekventált helyek közelében is élnek az utcán emberek, teljesen más volt így megismerni a várost. A parkerdei kerteket is felkerestük, itt sokan laknak a hétvégi házakban. Úgy érzékelem, hogy a hajléktalanokra komoly sztereotípiákkal gondolnak sokan, azonban én kedves és udvarias emberekkel találkoztam, akik hálásak voltak a segítségéért. Köszönöm a FÉHE dolgozóinak a napi munkájukat,  gyakorlatilag ők az utolsó védvonal a szociális ellátásban. Emberként és városvezetőként is nagyon tanulságos volt számomra a délután. 


Németh Klára, a FÉHE ügyvezető igazgatója arról beszélt, 200 hajléktalan van Szombathelyen, közülük hárman-négyen élnek tartósan az utcán úgy, hogy a Zanati úti szállás némely szolgáltatását (mosás, tisztálkodás) időnként igénybe veszik. A szombathelyi fedél nélküliek között rengeteg a pszichiátriai beteg, sok a szert használó fiatal, jelentős azok száma, akik kikerültek a gyermekjóléti és szociális rendszerből. „Mi vagyunk a szociális háló alja”, fogalmazott az ügyvezető, aki arról is beszámolt, hogy aki talpra szeretne állni, annak komplex programot tudnak kínálni, amelyben összehangolták a lakhatás és munkavállalás kérdését.


–  A hajléktalanok számára most krízishelyzet van – emelte ki Németh Klára – nagyon hidegek az éjszakák, és ez hetekig így lesz még. A legfontosabb feladat számunkra az, hogy senki ne fagyjon meg, ezt az utóbbi években is sikerült elkerülni Szombathelyen. Éppen ezért arra kérünk mindenkit, aki utcán fekvő vagy veszélyben lévő hajléktalan lát, az hívja a 06-80-205-165-ös zöld számunkat, az utcai szociális szolgálat munkatársai pedig indulnak segíteni. Nem csak az utcán élőkre figyelünk, azokkal is tartjuk a kapcsolatot, akik nem lakáscélú ingatlanokban élnek. A cégünk koordinálja a szociális alapú tűzifaosztást, akinek szüksége van tüzelőre, lépjen kapcsolatba velünk. 

 

Borítókép: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.