
A részeg horvát kamionos az M7-esen 3 táblát és egy lámpavasat is kidöntött
Március 9-én 17 órakor az M7-es autópályán közlekedett Budapest irányába egy sofőr, amikor a szegerdői pihenőbe kihajtva kidöntött három jelzőtáblát, majd egy kandelábernek ütközött. Az autópálya-rendőrök a szemmel láthatólag erősen ittas férfit előállították mintavételre, vezetői engedélyét azonnali hatállyal bevonták.
A Marcali Rendőrkapitányság az 52 éves horvát állampolgár ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást - írja a police.hu.
Fotó:police.hu

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.