km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Megemelik néhány intézményvezető fizetését

Megemelik néhány intézményvezető fizetését

A polgármesteri fizetésemelés és néhány szombathelyi kulturális intézmény és gazdasági társaság vezetőinek a fizetése is terítékre került a közgyűlésen.

 

Mint ismert, a megyei jogú városok polgármestereinek illetménye 997 ezerről havi 1,3 millió forintra emelkedett idén, ám az önkormányzatok ehhez nem kapnak központi forrást. A közgyűlési előterjesztés nem javasolja az illetmény növelését, vállalva azt, hogy a kormányhivatal ez ügyben eljárhat az önkormányzat ellen. Egyúttal törvénymódosítást kezdeményeznek, hogy ne legyen kötelező az illetmény-emelés. Ha mégis meg kell lépni, dr. Nemény András jótékony célra fordítja a különbözetet. 


Megemelkedik néhány szombathelyi kulturális intézmény és gazdasági társaság vezetőinek a fizetése is. A kulturális területen dolgozók részére megállapított béremelés fedezetét március 1-jéig utalja el a minisztérium.


Az előterjesztés szerint a Berzsenyi Dániel Megyei Hatókörű Városi Könyvtár igazgatójának illetménye 2022. január 1. napjától havi bruttó 752.880,- Ft-ra, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatójának munkabére havi bruttó 989.280,- Ft-ra emelkedett. A Mesebolt Bábszínház igazgatójának munkabére 2022. január 1. napjától havi bruttó 752.640,- Ft-ra, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójának munkabére pedig havi bruttó 754.800,- Ft-ra nőtt.


A két önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság, az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. és a Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének személyi alapbére pedig a korábban megállapított havi bruttó 600.000 Ft-ról 2022. január 1. napjától havi bruttó 720.000,- Ft-ra emelkedett. 


Az előterjesztésben az áll, hogy tekintettel arra, hogy több ágazatban megtörtént a központi bérrendezés, a többi szombathelyi önkormányzati fenntartású intézmény és gazdasági társaság vezetőjének a fizetését is felülvizsgálják majd februárban.

 

Dr. Nemény András polgármester elmondta, ez egy kormányzati döntés, az emelést a városnak kell kigazdálkodnia. Nem tartja jó és tisztességes dolognak. Szerinte sok ember fizetését kellene megemelni az országban, például a szociális, az egészségügyi szférában vagy az oktatásban. Hozzátette, a polgármesteri fizetés megemelése nem aktuális. Megjegyezte, hogy az alpolgármesterek is hasonló véleményen vannak. Ha mégis kötelező lesz az emelés, jótékony célra fordítják a pluszpénzt. Azokat az önkormányzati feladatokat támogatnák, melyekre nem jut elegendő pénz. 


Hozzáfűzte, hogy az infláció és a béremelkedés miatt muszáj lekövetni a bérváltozásokat. Gondolkozni kell a béremelésen, mivel komoly bérfeszültségek lehetnek. Erről a következő közgyűléseken és a költségvetés megalkotásán kell még beszélniük. 


Az intézményvezetők bérét itt állapítják meg, ezeket a döntéseket meg kell hozniuk. 


A közgyűlés megszavazta a kulturális intézményvezetők illetményének az emelését, elfogadta, hogy a polgármester nem él a fizetésemeléssel. 

 

Fotó: archív/Nagy Jácint

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
A gólyaudvarban erősödhet az út széléről mentett egerészölyv
Január végén a Szombathelyi Erdészeti Zrt. egyik munkatársa talált rá a sérült ragadozómadárra, azonnal a kőszegi Madárvédelmi Mentőközpontba vitte.
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.