km/óra
  2025.02.08., szombat  •  Aranka napja
A Nyugat-Dunántúl a honfoglalás és államalapítás korában

A Nyugat-Dunántúl a honfoglalás és államalapítás korában

Dr. Horváth Ciprián régész, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa tart előadást október 9-én, este hat órától a Savaria Múzeumban.

Mint a Vasi Múzeumbarát Egylet Facebook-oldalán írják: "Az előadás a Nyugat–Dunántúl – megközelítőleg a Rába és a Duna folyók által közrezárt részének – honfoglalás és államalapítás kori sírjain, temetőin keresztül mutatja be az itt élt közösségeket.

Noha elsőre talán furcsának tűnik, hogy az előadó miért az elhunytakon keresztül próbálja meg bemutatni az élőket, a magyarázat mégis kézenfekvő: az egykori mindennapok anyagi kultúrájából – pl. az egykori viseleti elemekből, az ékszerkészlet részeiből vagy a fegyverek típusaiból – jelentős részt az elhunytakkal együtt temettek el. E régészeti leletek alapul szolgálnak a rekonstrukciós kísérletekhez. De egy-egy lelőhelyen tükröződik az adott csoport hitvilága, a közösség szerkezete, életmódja, kapcsolatrendszere is. Ezekbe ad bepillantást hagyatékuk bemutatásán keresztül dr. Horváth Ciprián."

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
Újabb holttest került elő a skóciai Dee folyóban, ahol eltűnt a magyar ikerpár
Egy másik nő holttestre lelt a skót rendőrség az Aberdeen városában eltűnt magyar ikerpár, Huszti Henrietta és Huszti Eliza keresése közben. A kutatást vezető rendőrfelügyelő szombaton közölte, hogy értesítették a testvérek családját.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.