km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
„A legkritikusabb közönség a gyermek”

„A legkritikusabb közönség a gyermek”

Immár huszonhét esztendeje csal mosolyt gyerkőcök, szülők, nagyszülők arcára a Szamóca Színház. A Toronyban élő Kozma Judit és Fazekas Gábor az életben boldog párt alkotnak, és ez lejön valamennyi színpadi produkciójukból. A negyedszázados történet tele volt fordulattal, ám összességében elmondható: nehéz elképzelni a környéken olyan rendezvényt, ahol ne lépne színpadra a Szamóca Színház. Kozma Judittal és Fazekas Gáborral otthonukban beszélgettünk.

 

A hűvös teraszon ülünk le ezen a napsütötte péntek délutánon. Gábor, vagy ahogy sokan megismertük Szombathelyen, „Fazék” hellyel kínál, miközben „Jucus” egy kis kartondobozzal érkezik, amelyben benne van az ő közös, szamócás múltjuk. Újságkivágások, meghívók, plakátok – minden, ami az elmúlt 27 évben történt a társulatukkal.


– Zalaegerszegről 1993-ban tértem haza, ott a Hevesi Sándor Színház színészképző stúdiójában tanultunk. ’94 őszén alapítottuk meg a Szamóca Színházat Szombathelyen, Jucus mellett még Kovács Janóval (Varnyú Country): hármasban dolgoztunk eleinte. A célcsoport már akkor adott volt, a gyermekeknek szerettünk volna önfeledt szórakozást nyújtani. Ne feledjük, ez nem sokkal a rendszerváltás után történt, kezdő vállalkozók voltunk. Úgy terveztük, hogy évi 10-20 fellépésünk lesz – ehhez képest csaknem 100 előadást tartottunk mindjárt az első esztendőben – meséli Fazék, akit arról faggatok, hogy Jucussal a „színpadon”, vagy már korábban jött a szerelem. 


– Az évszámokkal bajban vagyok – néz rám együttérzően Gábor, Jucus persze átveszi a szót. 


– Nem, már 1991. január 10-e óta egy párt alkotunk. Hogy is lehet ezt elfelejteni – mosolyog, majd folytatja: 


–1998-tól vagyunk ketten a csapatban, plusz az aktuális technikus. Már az első években elképesztő volt a társulatunk fogadtatása. Ismeretségünk révén azzal kalkuláltunk, hogy Vasban és Zalában tartunk majd előadásokat. Aztán a kilencvenes évek végén a Sláger Rádió keresett meg minket: egy országos roadshow állandó szereplői lettünk. Ezzel szinte párhuzamosan egy másik multicég is hirdetett fesztiválsorozatot, amelyre szintén felkérést kaptunk. Pörgős volt az életünk, nem unatkoztunk – eleveníti fel Jucus az emlékeket, miközben újságcikkek után kutat a dobozban.  


– Bejártuk Magyarország valamennyi nagyvárosát – folytatja Gábor, de nem sokáig…


– Nem csak a megyeszékhelyeken léptünk fel, emlékezz vissza, volt, hogy kisebb településeken is szerepeltünk, vagy például Pápán, tudod… – dobja fel a témát a rendkívül nagyszerű memóriával megáldott háziasszony, mire Gábor elmereng.  


– Az nem Tatán volt? Ja, megvan! Az egyik legkellemetlenebb fellépésünk ehhez a városhoz köthető – bár utólag azt mondhatjuk, hogy kihoztuk abból is a maximumot. Történt, hogy a szervezők elfelejtették feltüntetni a plakáton, hogy mi is ott leszünk a rendezvényen. Képzeld el, ahogy a technikus kollégával kipakolunk, beöltözünk, várunk egy forró nyári napon a tűzforró aszfalton, és sehol senki… Pontosabban jött egy nagymama az unokájával – mi pedig színpadra léptünk, és lejátszottuk az előadást. Való igaz, ilyen kevés néző előtt se előtte, se utána nem szerepeltünk, de a két „rajongónknak” szemlátomást bearanyoztuk a délelőttjét. De ez még Matyi születése előtt volt – tekint párjára Gábor. 


– Jucus 2002-ben szült, akkor néhány évre kiesett a színházból – ám mielőtt folytatná, már nem nála van a szó…  


– Miről beszélsz, drágám? Még öt hónapos terhesen is a színpadon voltam, maximum 8 hónapot hagytam ki – néz párjára kedvesen Jucus, Gábor pedig egyetértően bólint.


Közben rápillantok a telefonomra, majd nyomban beugrik egy kérdés, amelyet szinte fel sem kell tennem, egyszerre, teljes egyetértésben kapom meg a választ. 


– 2000-ben és 2021-ben is le tudjuk kötni a kicsiket. Nincs telónyomkodás az előadásunk alatt – ami nekünk abszolút pozitív visszajelzés. Nem érzékeljük a közönségünkön, hogy  másfajta generációk jönnének; akik lecsüccsennek a színpad elé, bekapcsolódnak a játékba. Hidd el, a legkritikusabb közönség a gyerek – mondja Jucus, miközben épp egy közelmúltbeli fellépésről mutat képeket a telefonján. 


– Annyiban változtattunk az előadásmódunkon, hogy igyekszünk a komplett családnak szórakozást nyújtani. Ez bevált szerencsére. Mintegy két évtizeddel ezelőtt a szombathelyi nyugdíjas kluboknak szerveztünk előadást, amely legalább akkora sikert aratott, mint valamelyik gyermeknapi produkciónk. Minden rendben ment 2020 februárjáig – amikor jött a világjárvány. Tavaly összesen hat fellépésünk volt, az idén hússzal számolunk, de ez van, elfogadjuk a helyzetet. Ha színpadra léphetünk, épp olyan lelkesedéssel adjuk elő a Csipi-Csupi bábszínháza darabot, mint a Covid előtt. Persze, megvisel minket is ez a helyzet, de társulatunkat a nevettetés élteti – fogja meg párja kezét Fazék, Jucus pedig szemlátomást megszorítja azt.


Búcsúzáskor még Gábor utánamszól, hogy, ha van kedvem, nézzünk ki szeptember 25-én a KISZ-lakótelepre, vagy október 9-én a Velemi Gesztenyenapokra, ahol ismét színpadra lépnek.


Krilov István
Kép: Huszonhét évvel ezelőtt alapították a Szamóca Színházat, fotó: Szamóca Színház

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.