km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
A külföldről hazatérőknek továbbra is karanténba kell vonulniuk

A külföldről hazatérőknek továbbra is karanténba kell vonulniuk

A külföldről hazatérőknek továbbra is karanténba kell vonulniuk - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.

 

Kiss Róbert közölte, hogy a karanténkötelezettség alóli mentesítést két negatív PCR-teszt birtokában kérhetik az utasok. Az első ilyen vizsgálatként figyelembe veszik a schengeni tagállamok valamelyikében, az Egyesült Államokban vagy Kanadában végzett tesztet, de a második negatív eredményig fennáll a karanténkötelezettség - tudatta az alezredes. Hozzátette: azok, akik felgyógyultak a koronavírus-betegségből és ezt igazolni is tudják, hat hónapig mentesülnek a karanténkötelezettség alól.


Emlékeztetett: a Romániába személyforgalomban beutazó magyar állampolgárok mentesülnek a karanténkötelezettség alól, ha igazolják, hogy legkevesebb tíz nappal korábban megkapták a koronavírus elleni védőoltás második dózisát. Más országok is a védőoltás beadásának igazolásához kötik a karanténkötelezettség alóli mentesülést.


Ismertette azt is: a kormány előterjesztése alapján az Országgyűlés tárgyal a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításról. Hozzátette: a veszélyhelyzet meghosszabbítása jelentősen elősegíti a járvány elleni védekezéshez szükséges intézkedések végrehajtását.


Az alezredes tájékoztatása szerint hétfőn 126 emberrel szemben léptek fel a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt, így már 25 059-re emelkedett a szabálytalan maszkviselés miatt elrendelt intézkedések száma. Kiss Róbert elmondta: 115-en az önkormányzati rendeletek ellenére sem viselték a maszkot közterületen, egy ember a tömegközlekedés során mulasztott, tízen pedig üzletekben, bevásárlóközpontban nem viselték a védőeszközt.


A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 827 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 214-szer az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 613 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be. A vendéglátóhelyen történő tartózkodás tilalmát hétfőn egy ember szegte meg, de az üzlethelyiség ideiglenes bezárására nem volt szükség - mondta az alezredes.


Közölte: az elmúlt napon a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 329 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. A kijárási korlátozás, majd a kijárási tilalom tavaly novemberi bevezetése óta 38 685 emberrel szemben intézkedtek országszerte e szabályok megszegése miatt.


Hétfőn is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 35-ször léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 11 885-ször intézkedtek.


Az elmúlt napon 7857 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Hétvégén 3559 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 20 224-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 2056-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat - ismertette az alezredes. (MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Virágos kert, növény és magcsere program a Szent Anna házban
Közösségi virágos kertet hoznak létre a Szent Anna házban, számolt be a hírről az intézmény hivatalos Facebook-oldala.
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Több száz motor várható a vasárnapi motoros felvonuláson Szombathelyen
Hagyományosan felvonulással indítják a szezont a vasi motorosok. Mutatjuk a tervezett útvonalat, ahol április 21-én, vasárnap várható a látványos konvoj felbukkanása, írja a 112press.hu.
Nébih: tortellinit hívott vissza a SPAR
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.
Az összes hadrafogható traffipax kint volt az utakon a Speedmarathonon (Videóval)
A rendőrség hetek óta hirdette a pénteki európai sebességmérési napot, a Speedmarathont, amikor a rendőrkapitányságok egyszerre bevetik az összes sebességmérő eszközüket. Ennek ellenére mindig akadnak olyanok, akik fennakadnak egy, vagy több műszeren, írja a 112press.hu.