km/óra
  2025.07.20., vasárnap  •  Illés napja
A Joskar-Olán is járt a nyuszi

A Joskar-Olán is járt a nyuszi

Szombat délután a Joskar-Ola Alapítvány csokinyuszi-keresésre invitálta a kicsiket és nagyokat a Joskar-Ola-lakótelep zöldterületére: a keresgélést az esős idő nem tette lehetővé, de a nyuszi itt volt, csokit is hozott a gyerekeknek, valamint átadták a húsvéti rajzpályázat díjait is.

Az esős idő sajnos nem tette lehetővé, hogy megtartsák a Joskar-Ola Alapítvány által szervezett csokinyuszi-keresést a lakótelep Mikes Kelemen utca 13. szám előtti nagy zöldterületén, de a nyuszi megérkezett, csokoládét is hozott a gyerekeknek, és a húsvéti rajzpályázat eredményhirdetésére, a nyertesek díjazására is sor került szombaton 3 órakor. 

Bakos Ildikó, a Joskar-Ola Alapítvány elnöke köszöntötte az eső ellenére szép számmal megjelenteket: már hetedik éve hozza el az alapítvány a lakótelepre a nyuszit, hogy csokival örvendeztesse meg a helyieket. Bakos Ildikó megköszönte Kelemen Krisztiánnak, a városrész  képviselőjének, hogy folyamatosan támogatja az alapítvány rendezvényeit, programjait, illetve a Chocofive Kft.-nek a csokoládéfelajánlást. Ezután ismertette a húsvéti rajzpályázat nyerteseit:

Ovis kategóriában:
I. helyezett: Kiss Lara Tamara
II. helyezett: Erdődi Liza
III. helyezett: Kovács Anna

Sulis kategóriában:
I. helyezett: Balaton Boglárka
II. helyezett: Horváth Hanna
III. helyezett: Tompos Szonja

Bakos Ildikó, Kelemen Krisztián és a megjelent díjazottak a nyuszival


Kelemen Krisztián, a városrész képviselője szeretettel köszöntötte a megjelenteket, és örömét fejezte ki, hogy sok-sok alkotás érkezett a húsvéti rajzpályázatra. Elmondta, sajnos a csokinyuszi-keresés elmarad, ám az édességet elhozta a húsvéti nyúl – a rendezvény zárásaként a képviselő segített is a neki, hogy minden gyermek kosárkájába jusson bőven belőle.


Fotó: Nagy Jácint
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Ukrajna tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti televíziós beszédében közölte: Ukrajna hivatalos tárgyalási javaslatot küldött Oroszországnak a háború diplomáciai rendezésének érdekében, számolt be a Deutsche Welle. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az egyeztetések felgyorsítására, és minden lehetőséget meg kell ragadni a tűzszünet eléréséhez.
Fiatalkorúak borultak árokba egy lopott autóval Orgoványban
Két tinédzser – egy 13 és egy 16 éves fiú – szerda délután ellopott egy utcán parkoló autót Orgoványban, majd alig 800 méterrel később árokba hajtottak és felborultak vele, számolt be róla az RTL Híradó.
Felavatták a felújított közösségi házat Apátistvánfalván
Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.
Elmarasztalta a TV2-t a Médiatanács
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című médiatartalom közzététele miatt.