km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
A járvány idején is várják a véradókat

A járvány idején is várják a véradókat

Hetente Vas megyében 250 véradóra lenne szükség a zökkenőmentes ellátáshoz, ez sajnos az utóbbi időben  már negyedével visszaesett. Igaz, a tervezett műtéteket a kórházak a koronavírus-járvány miatt elhalasztják, de a sürgős esetek miatt most is nagy szükség van a véradásokra.

A nagy cégek, intézmények egyre nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy dolgozóik a lehető legkényelmesebben, időt, fáradságot megtakarítva segíthessenek embertársaikon. Rendszeresen tettek eleget a Vöröskereszt kérésének, és fogadták szervezett véradások keretében a Vérellátó Szolgálat munkatársait. A vállalatok nemcsak a helyszínt biztosították, hanem  a legkülönfélébb juttatásokkal, például üdülési utalványokkal, ajándéktárgyakkal, munkaidő-kedvezménnyel ösztönözték munkatársaikat arra, hogy minél többen adjanak vért. A koronavírus-járvány miatt a gyárak munkavállalóik és a termelés védelmében belépési stopot rendeltek el, emiatt a szervezett véradások elmaradnak.


„Sajnos a vállalatok, intézmények szinte kivétel nélkül lemondták az előre egyeztetett kitelepüléseinket, ami nagy kiesést jelent, hiszen egy-egy ilyen alkalommal 30-40 vagy ennél is több önkéntes nyújtotta a karját. A biztonságos egészségügyi ellátás érdekében így most még nagyobb energiát kell fektetnünk a donorok toborzásába. Heti tervvel dolgozunk. Vidéken nehezebb, Szombathelyen könnyebb a dolgunk, hiszen itt működik a Vérellátó Szolgálat területi intézete, ahol folyamatosan fogadják a véradókat. Tavaly közel 12 ezer véradót toborzott Vas megyében a Vöröskereszt. Március elejétől már 27 %-kal esett vissza az önkéntesek száma – mondta el lapunknak Tóthné Horváth Zsuzsanna, a Magyar Vöröskereszt megyei véradásszervező koordinátora.


A települési véradások többségét továbbra is megszervezik, ezek helyszíne és dátuma a Vérellátó Szolgálat honlapján megtalálható.
A koronavírus-fertőzés nem terjed vérrel – erről a Vérellátó Szolgálat területvezető főorvosa tájékoztatott. Ennek ellenére a véradók és a vért kapó betegek egészségének védelme érdekében több óvintézkedést is bevezettek. Aki 30 napon belül külföldön járt, vagy találkozott igazoltan fertőzöttel, az be sem léphet a véradások helyszínére. Már az ajtóban kikérdezik a jelentkezőket. A 30 kérdésből álló előszűrés után orvosi vizsgálat következik. Így kizárólag egészséges emberektől veszünk vért, amit nem kell koronavírusra szűrni, hiszen a betegség cseppfertőzéssel és nem vérrel terjed. Dr. Lantai Szilvia arról is beszélt, megértik, hogy a vállalatok a járványveszély miatt korlátozzák területükre a belépést, és ezzel együtt lemondják az előre egyeztetett munkahelyi véradásokat. De kérik a vezetőket, hívják fel dolgozóik figyelmét arra, hogy az egészségügyi ellátás biztonsága érdekében most is szükség van a vérükre. Bár a kórházakban a járvány miatt elhalasztják a tervezett műtéteket, de sajnos a vérigény nem csökkent annyival, amennyire a véradások száma. Például az onkológiai kezelések alatt állóknak rendszeresen szükségük van a vérkészítményekre. A szombathelyi Vérellátó Intézet a hét több napján is meghosszabbított nyitvatartással várja a másokon segíteni vágyókat, éppen azért, hogy munkaidejük letelte után is adhassanak vért. Közös érdek, hogy a járvány idején is rendelkezésre álljon a szükséges vérmennyiség.
 
Az önkéntes véradókra most különösen nagy szükség van. Az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján (ovsz.hu) a koronavírussal összefüggő aktuális információk mellett a szervezett véradások helyszínei és a szombathelyi intézet nyitvatartása is megtalálhatók. Fontos, hogy a weboldalon időpontot is lehet egyeztetni. Ne feledjék a jól ismert szlogent: Adj vért, és ments meg három életet!
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Baleset Szombathely közelében az M86-oson
Egy Ford és egy Audi ütközött az M86-os autóúton Vépnél a Répcelak felé vezető oldalon pénteken délután, eddig tisztázatlan körülmények között, számolt be róla a 112Press.hu. A forgalom a helyszínelés idején egy sávon haladhat, torlódásra kell számítani. Két embert vittek kórházba.