km/óra
  2023.06.04., vasárnap  •  Bulcsú napja
A járvány előtti programkínálattal várja az AGORA a szombathelyieket

A járvány előtti programkínálattal várja az AGORA a szombathelyieket

Január elseje óta összevontan, nonprofit kft.-ként működik az AGORA és a Szombathelyi Médiaközpont. Az új cég sajtótájékoztatón mutatkozott be ma délelőtt a helyi média képviselőinek. Egyúttal ismertették a tavaszi programkínálatot is, ami már a pandémia előtti időket idézi, sőt, meghaladja azt.

 A 2007-ben megalapított AGORA idén január elsejétől cégként működik tovább AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. néven. A cél az, hogy élménydús, széles palettájú szórakoztató programokkal és értékes médiatartalmakkal találkozzanak a szombathelyiek, hangsúlyozta Horváth Soma, kultúráért is felelős alpolgármester a televízió új stúdiójában megtartott sajtótájékoztatón.

- Hasonló formában működnek más megyei jogú városokban és budapesti fővárosi kerületekben a közmédia és közművelődési feladatot ellátó cégek. Szeretnénk tartani a 21. századi kihívásaival a lépést.

Az új szervezeti struktúra felépítése rengeteg munkával járt. A közművelődési szolgáltatások mellett az 1989 óta működő városi televízió és a 3 éve újraindított önkormányzati hetilap, a Savaria Fórum is az AGORA részévé vált.

 

- Egy költségvetési intézmény alakult át céggé, ilyen még nem volt. Megterhelő időszak volt, január 1-től állt be az új cég, AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont, azt gondolom, hogy inkább kiteljesedés várható az elkövetkezőkben, mind a média részéről - városi televízió, Savaria Fórum -, mind az AGORA korábban megszokott egységei egy kiteljesedő szervezet részeivé tudnak válni talán - Horváth Zoltán, az  AGORA Savaria Szombathelyi Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Az ügyvezető bemutatta az AGORA telephelyeit: a napi működés a Sportházban zajlik, ami sok-sok programnak is helyszíne, a mozi februárban már biztató látogatószámot produkált,  a Víztoronyba idén eddig 6000-en váltottak jegyet. Idén várhatóan megújul a KRESZ park és a felsőcsatári gyermeküdülő korszerűsítésének lehetőségeit is keresik. Török Tibor, a Savaria Fórum főszerkesztője arról beszélt, hogy a lap kiegyensúlyozottan, középre tartva dolgozik, széles tematikával, népszerű mellékletekkel. Egy tavalyi felmérés szerint a szombathelyiek 78 százaléka az újságból tájékozódik az önkormányzati hírekről. Krizsán Zsuzsanna, a televízió főszerkesztője az elmúlt évek nehézségeiről és a csatorna műsorstruktúrájáról tájékoztatta a jelenlévőket, Vizi László stúdióvezető pedig a stúdió tervezett fejlesztéseit ismertette. Majd terítékre kerültek az AGORA tavaszi programjai: duplaannyi rendezvénnyel készülnek, mint a pandémia előtt.
 

Az AGORA tavaszi programjai: 

VÁROSI ÜNNEPSÉGEK:
1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe - március 15. 
A magyar hősök napja- május 29.
Az összetartozás napja- június 4.
 

VÁROSI NAGYRENDEZVÉNYEK

április 30. A TÁNC VILÁGNAPJA
május 20. QUADRILLE
május 29. VÁROSI GYERMEKNAP
június 24-25. SZENTIVÁNÉJI VIGASSÁGOK


ZENEI, IRODALMI PROGRAMOK

SZERDA ESTI AKUSZTIK KAMARA KONCERTSOROZAT
március 9. MARK& JASON (MÖRK)
április 20. BECK & GRECSÓ
május 18. BARABÁS LŐRINC
június 22. DIABOLUS IN MUSICA

SAVARIA SLAM POETRY
március 10., április 14. május 12.

TÉR-ZENE PROGRAMOK SZOMBATHELYEN 
március 12. Lunda Zenekar 
március 26. Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium növendékei 
április 9. Szombathely Város Fúvószenekara 
április 23. Savaria Worship Band egyházzenei koncertje 
május 7. Ébren Álmodók Együttes akusztikus gyermekkoncertje
május 21. Berki Kvintett komolyzenei koncert
június 4. Koprive és Csorba Lóci tamburakoncertje
június 18. Bálint Natália komolyzenei koncertje


NAGYKONCERTEK, SZÍNHÁZAK

március 19. KOPRIVE
április 2. KICSI GESZTENYE KLUB
április 8. A DAL A MIÉNK- CSÍK ZENEKAR ÉS AZ LGT-DALOK
április 21. DUMASZÍNHÁZ- DUMA AKTUAL
április 22. KOWALSKY
április 29. ISMERŐS ARCOK
május 15. HALÁSZ JUDIT-KONCERT
május 19. CSERNUS- ARANYOSI PSZICHO STAND UP
május 27. SISSI OPERETT

SAVARIA FILMSZÍNHÁZ KULTURÁLIS RENDEZVÉNYEI

március 24. BŐSZE ÁDÁM: PIKK DÁMA 
április 7. LENGYEL TAMÁS: KITOLÁS
május 3. ARADI-VARGA SHOW 
május 12-13. SAVARIA FILMSZEMLE 
május 21.KAJDI CSABA: CYLA KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ ÉS KÖNYVBEMUTATÓ


KULTURÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI FELADATOK, KIS PROGRAMOK

DigIT-AGORA – Okos város, okos közösségek projekt megvalósítása (TOP-7-1-1-16-H-ESZA-2020-02011):
DIDIÁLIS ÉLMÉNYTÉR - OKOSNAK LENNI MENŐ -DIGI-LÉT-KÉRDÉSEK- INTERAKTÍV TUDOMÁNY c. programelemek

„ASZAKKÖR” PROGRAM ÉS EGYÉB SZAKKÖRÖK
nemezelés - gyöngyfűzés - mézeskalács-készítés  - repülőmodellezés - ritmikus gimnasztika

KÉZMŰVES KUCKÓ
május végéig hetente, szombatonként

KÖNYVBEMUTATÓK, ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁSOK
március 16. RAJMON ÁDÁM könyvbemutató
április 19., május 10. VILÁGJÁRÓK- Puskás Zoltán túrakerékpáros, Hellász

GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI MŰVÉSZETI FESZTIVÁL
május 10-11.

KIÁLLÍTÁSOK

március 26-27. –LEGOKIÁLLÍTÁS
április 4-21.- GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI MŰVÉSZETI FESZTIVÁL PÁLYÁZATI KIÁLLÍTÁSA
április 25-30. és május 23-30. INTERAKTÍV TUDOMÁNY
május 4.  SZAKRÁLIS ROMA KIÁLLÍTÁS

 

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
A Vasszécseny kilenc emberrel is végigküzdötte a Rum elleni mérkőzést, a Rábatótfalu és Csákánydoroszló idegenben tudott nyerni. Az Őriszentpéter és a Szentpéterfa összecsapása is döntetlennel zárult.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
legfrissebbek
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet eljuttattak az MTI-hez.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
Elektromos zárlat okozhatott tüzet egy szombathelyi konyhában
A Március 15. térre riasztották a szombathelyi tűzoltókat és a mentőket, ahol egy második emeleti lakásból dőlt ki a füst. A házigazda nem volt otthon.
„Legyen közös a történelmi Magyarország, mert akkor a miénk is”
Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Vádat emeltek a lánnyal szemben, aki felgyújtott egy seprűt egy szombathelyi szupermarketben
A Szombathelyi Járási Ügyészség most közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat a fiatalkorú lánnyal szemben, olvasható a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében.