km/óra
  2022.05.22., vasárnap  •  Júlia, Rita napja
A horvát kórházakban kötelező lesz a védettségi

A horvát kórházakban kötelező lesz a védettségi

Horvátországban a jövő héttől kezdve mindenki számára kötelezővé teszik a védettségi igazolást az egészségügyi és szociális intézményekben - közölte a horvát válságstáb kedden.

 

Arról, hogy október elejétől az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozóknak rendelkezniük kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív koronavírusteszttel, a múlt héten tett bejelentést Vili Beros egészségügyi miniszter. A nemzeti válságstáb által kedden elfogadott rendelkezés szerint ezt kiterjesztik minden olyan szolgáltatásra is, amely ezen intézményeken belül működik, legyen szó újságosról, gyógyszertárról vagy kantinról. Azoknak a dolgozóknak, akik nincsenek beoltva, és nem estek át a betegségen, hetente kétszer koronavírustesztet kell végeztetniük.
   

Védettségi igazolással kell rendelkezniük a betegeknek, de az őket kísérőknek, illetve látogatóknak is. Kivételt képeznek ez alól a 12 évnél fiatalabb gyerekek. Akik nincsenek beoltva, és nem rendelkeznek gyógyultsági igazolással, de ennek ellenére megtagadják a tesztelést, nem léphetnek be ezen intézmények területére. A tesztelés mindenki számára ingyenes.
   

Az elmúlt 24 órában 1061 új koronavírus-fertőzést azonosítottak az országban; a vírus okozta betegségben nyolcan haltak meg. Kórházban 738 beteget ápolnak, 102-en vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 808 877-en kaptak védőoltást - a jogosultak 44,5, a felnőtt lakosság 53,4 százaléka -, közülük 1 696 408-an már a második adagot is felvették.
   

A szomszédos Szlovéniában keddre 1037 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a Covid-19 betegség szövődményeiben kilenc beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 419-en vannak kórházban, 107-en intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 118 320-an kaptak védőoltást, közülük 996 679-en már a második adagot is. Ez az oltásra jogosult lakosság 53, illetve 47 százaléka. (MTI)
 

kapcsolódó cikkek
Négy új fertőzött Vasban, 265 Magyarországon, nyolc beteg meghalt
Négy új fertőzött Vasban, 265 Magyarországon, nyolc beteg meghalt
265 az új fertőzött, elhunyt 8 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 23.844-ről 23.848-ra nőtt.
Influenzaoltást fejleszt a Pfizer
Influenzaoltást fejleszt a Pfizer
Megkezdte az mRNS-alapú influenzaoltás klinikai próbáit az Egyesült Államokban a Pfizer – jelentette be az amerikai vállalat.
címkék
kapcsolódó cikkek
Négy új fertőzött Vasban, 265 Magyarországon, nyolc beteg meghalt
Négy új fertőzött Vasban, 265 Magyarországon, nyolc beteg meghalt
265 az új fertőzött, elhunyt 8 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 23.844-ről 23.848-ra nőtt.
Influenzaoltást fejleszt a Pfizer
Influenzaoltást fejleszt a Pfizer
Megkezdte az mRNS-alapú influenzaoltás klinikai próbáit az Egyesült Államokban a Pfizer – jelentette be az amerikai vállalat.
Savaria Fórum 31. évfolyam 18. szám - 2022.05.13.
Savaria Fórum 31. évfolyam 18. szám - 2022.05.13.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megyei II. osztály déli csoport: a Csákánydoroszló nyolcig, a Körmend és a Telekes hétig jutott, a Tanakajdé az egyetlen hazai győzelem
Az Őriszentpéter a Gyöngyöshermán-Szentkirállyal, míg a Szentpéterfa a Rábatótfaluval osztozott meg a pontokon.
Hét bemutatót tervez az évadban a Weöres Sándor Színház
Sirály, Koldusopera, Bolha a fülbe. Hét bemutatóval és további három bérleten kívüli produkcióval jelentkezik a 2022/23-as évadban a Weöres Sándor Színház. Megemlékeznek névadójuk születésének 110. évfordulójáról, lesz karneválszínház nagy nevekkel, és változik a társulat összetétele - erről is szó esett a következő évadot beharangozó sajtótájékoztatón, ahol a választható bérlettípusokat is ismertették.
Megyei II. osztály, északi csoport: potyogtak a gólok a 26. fordulóban
A Mersevát tízszer, a Csepreg hétszer, míg az Uraiújfalu hatszor vette be ellenfele kapuját, de a Gencsapáti is gólzáporos mérkőzésen győzte le a Kemenesalját. A Gérce, valamint a Sé is otthon tartotta a három pontot, a Bozsok pedig a Söpte ellen nyert rangadót.
Halálos közlekedési baleset történt Csepregen
Halálos közlekedési balesetet szenvedett az a férfi, aki szombat délután a Vas megyei Csepregen a Kossuth Lajos utcában autójával egy vízelvezető árokba hajtott - közölte a honlapján a rendőrség.
Hétfőtől megszűnik az osztrák határon az oltottság ellenőrzése
A jövő héttől Ausztriában is feloldják az országba való belépéskor eddig érvényes 3G szabályozást. Ez azt jelenti, hogy már nem csak az ingázók léphetnek be az országba anélkül, hogy igazolást mutatnának fel az oltottságról, a betegségből való felgyógyulásról, vagy egy érvényes, negatív PCR tesztről, olvasható az orf.at-n.
legfrissebbek
Falco: vereség a negyeddöntő második mérkőzésén, egyenlíteni tudott hazai pályán a Szeged
A Tisza-partiak 80-74 arányban tudtak nyerni, így mindenképpen lesz negyedik felvonás.
Dr. Nemény András: itt lenne az ideje a konszolidációnak
Szinte (köz)médiacsoda történt az elmúlt héten: dr. Nemény András, Szombathely polgármestere előbb az M1, majd a Kossuth Rádió stúdiójába kapott meghívást. A városvezetőt az MSZP átalakulása mellett helyi ügyekről is faggatták, a kérdésekre pedig nem lehet azt mondani, hogy hardcore propaganda-elemeket tartalmaztak volna. Összefoglalónk.
Megyei I. osztály: magabiztosan nyert és bajnok lett a Sárvár
Hat találkozóból négyen gólképtelenek maradtak a hazai csapatok, a Sárváron kívül a Haladás-Zanat tudta otthon tartani mindhárom bajnoki pontot.
Tóth Veronikán az extrém magaslatok, helyzetek sem fognak ki
Mászott már az egri vár falán, de az Aggteleki Cseppkőbarlang felett tornyosuló sziklára is felkapaszkodott, pedig még csak 14 esztendős. Tóth Veronika hét évvel ezelőtt szeretett bele a falmászásba, azóta pedig egyre szebb sikereket ér el, tavaly például Magyar Kupa-győztes lett nehézségi mászásban a serdülők között. A fiatal tehetségre már a MOL Alapítvány is felfigyelt, mi pedig a kezdetekről, motivációról, célokról beszélgettünk vele.
Kanyar után csapódott árokba a Volkswagen Sorokpolány közelében
A mentők kórházba szállították a személyautó vezetőjét. A jármű egy jobbra ívelő kanyar után megcsúszott, áttért a szemközti sávba és árokba csapódva felborult.