km/óra
  2021.07.30., péntek  •  Judit, Xénia napja
A hatóság elmarasztalta a VASIVÍZ ZRt-t, a cég bírósághoz fordul a határozat miatt

A hatóság elmarasztalta a VASIVÍZ ZRt-t, a cég bírósághoz fordul a határozat miatt

Másfél millió forintra büntette meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a Vasivíz ZRt-t, mivel határozata szerint a cég vezetőjének, Molnár Miklósnak szakmai tapasztalata nem felel meg a vonatkozó jogszabályi követelményeknek. A vállalat vitatja a megállapítást, és élve a jogával, közigazgatási pert indít a hatóság ellen. 

Molnár Miklós kinevezése körül már tavaly elindult a politikai kavarás - ennek részleteiről itt számoltunk be részletesen, ekkor került elő a pozíció betöltéséhez szükséges 5 éves úgynevezett vízközmű-szolgáltatásban szerzett gyakorlat, amelyet korábban egyébként meglehetősen kreatívan kezelt a felügyelő hatóság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).


Előbb vizsgálat, aztán eljárás


Ahogy az várható volt, el is indult a MEKH-vizsgálata, ennek a jegyzőkönyve a megyei pártlapnál is landolt április elején. Ebben az szerepelt, hogy a hivatal a feltárt jogsértések miatti jogkövetkezmények megállapítására a felügyelő szerv  március 31-ével eljárást indított, az ügyintézés határideje 75 nap.


Hogy a hatósági vizsgálat mögött mi húzódott meg, azt Ungár Péter országgyűlési képviselő (LMP) foglalta össze április eleji Facebook-posztjában.


"A mai nap ismét fény derült arra, hogy a Fidesz részéről üres retorikai fogás az, hogy összefogás kell ezekben a vészterhes időkben és nincs itt az idő a pártpolitikai csatározásokra. Az a helyzet ugyanis, hogy amikor Hende Csaba személyes bosszúhadjáratáról van szó, akkor minden mindegy, annak semmi sem állhat az útjába. Hende Csaba amint szétverte saját többségét, megfogadta, hogy bosszút fog állni Molnár Miklóson, a korábbi jobboldali alpolgármesteren. Ezt most is folytatja a haverja által indított, minden jogi alapot nélkülöző eljárással a Vasivíz ellen. Nézzünk meg két tényt:
1. Az eljárást a MEKH indította, aminek elnöke Dorkota Lajos, a Fidesz (sikertelen) dunaújvárosi választókerületi elnöke.
2. Dorkota Lajost 2013-ban a Hende Csaba által vezetett Honvédelmi Minisztérium tüntette ki."

 

MEKH-határozat: büntetés és felszólítás


A MEKH május 25-én hozott határozata - amely megint csak az állampárti kiadványnál landolt, azt tartalmazza, a cégnek egymillió-ötszázezer forint büntetést kell fizetnie, mivel a Vasivíz ZRt. vezetőjének szakmai tapasztalata nem felel meg a vonatkozó jogszabályi követelményeknek. Az összeget 30 napon belül át kell utalni a hivatalnak. A MEKH ezenfelül kötelezi arra is a szolgáltatót, hogy 90 napon belül gondoskodjon a jogszerű állapot helyreállításáról. A határozat ellen közigazgatási per indítható.

 

Vasivíz: megalapozatlan és téves indokok


A Vasivíz ZRt. közleményben reagált a határozatra:


A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által a VASIVÍZ ZRt-nél a vezető szakmai gyakorlatával kapcsolatos vizsgálat során hozott határozatban szereplő megállapítások a korábbi  hatósági állásponthoz képest nem tartalmaznak érdemi újdonságot. Ilyen vizsgálatot a MEKH fennállása során más víziközmű társaságoknál - beleértve a kizárólag állami tulajdonú víziközmű társaságokat - még nem folytatott.
 

A VASIVÍZ ZRt. a határozatban szereplő indokokat továbbra is megalapozatlannak illetve tévesnek tartja, ezért a VASIVÍZ ZRt. a többségi tulajdonossal egyeztetve a határozat megsemmisítésére illetve hatályon kívűl helyezése érdekében közigazgatási pert indít és keresettel fordul a Fővárosi Törvényszékhez.
 

Egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy a MEKH téves jogszabályi értelmezése nagyon sok Víziközmű Társaságnál (beleértve a kizárólag állami tulajdonban lévőket is) eredményezhet jogkövetkezményt.
 

 

kapcsolódó cikkek
VASIVÍZ: Molnár Miklós a cég új vezérigazgatója
VASIVÍZ: Molnár Miklós a cég új vezérigazgatója
Tulajdonosi közgyűlést tartott a VASIVÍZ Zrt kedden: ezen Molnár Miklóst választottak meg vezérigazgatónak. A leköszönő Kohuth Viktor hat havi végkielégítéssel távozott a cégtől.
VASIVÍZ: vizsgálatot indított a hatóság a vezérigazgató szakmai tapasztalata miatt
VASIVÍZ: vizsgálatot indított a hatóság a vezérigazgató szakmai tapasztalata miatt
November végén foglaltuk össze azt a jogértelmezési vitát, ami a VASIVÍZ (akkor még) leendő vezérigazgatójának, Molnár Miklósnak a kinevezése körül robbant ki. A történet újabb szakaszába lépett: a felügyelő hatóság eljárást indított a szolgáltató cég ellen.  
kapcsolódó cikkek
VASIVÍZ: Molnár Miklós a cég új vezérigazgatója
VASIVÍZ: Molnár Miklós a cég új vezérigazgatója
Tulajdonosi közgyűlést tartott a VASIVÍZ Zrt kedden: ezen Molnár Miklóst választottak meg vezérigazgatónak. A leköszönő Kohuth Viktor hat havi végkielégítéssel távozott a cégtől.
VASIVÍZ: vizsgálatot indított a hatóság a vezérigazgató szakmai tapasztalata miatt
VASIVÍZ: vizsgálatot indított a hatóság a vezérigazgató szakmai tapasztalata miatt
November végén foglaltuk össze azt a jogértelmezési vitát, ami a VASIVÍZ (akkor még) leendő vezérigazgatójának, Molnár Miklósnak a kinevezése körül robbant ki. A történet újabb szakaszába lépett: a felügyelő hatóság eljárást indított a szolgáltató cég ellen.  
Savaria Fórum 30. évfolyam 27. szám - 2021.07.16.
Savaria Fórum 30. évfolyam 27. szám - 2021.07.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Kisbabájával a kezében kért segítséget a balesetet szenvedett nő Szombathely határában
Csütörtökön történt személyi sérüléses közlekedési baleset Szombathely és Gyöngyösfalu között, a 87-es főúton. Álló Volvóba rohant egy Suzuki, az okozó elvesztette az eszméletét.
Frissen kinevezett óvodavezetőket köszöntött a polgármester
Óvodavezetői kinevezéseikről szóló okiratot adott át irodájában július 28-án dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere Ganzerné Dávid Gabriellának, Halász Imrénének, Kovács-Fodor Viktóriának, valamint Pajor Andrásnénak, olvasható a város honlapján.
Gyújtsatok ma egy gyertyát Rozikámért! – Egy édesanya kérése
Pontosan egy éve történt az elmúlt évek talán legmegrázóbb közlekedési balesete Vas megyében, idézi fel a 112press.
Továbbra is keresi a rendőrség az andrásfai Bödei Istvánt
A Vasvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2020 novemberében indított körözési eljárást Bödei István, 64 éves, andrásfai lakos eltűnése miatt, áll a rendőrség közleményében.
Orbán: a negyedik hullám elkezdődött Nyugat-Európában, és Magyarország is része lesz
Az emberek 55 százaléka túl van két oltáson, így ma Európa egyik legbiztonságosabb országa járványügyi szempontból Magyarország. De a negyedik hullám elkezdődött Nyugat-Európában, és Magyarország is része lesz - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
legfrissebbek
Egy-két napon belül vége a hőhullámnak
Egy-két napon belül vége a hőhullámnak, de a jelenlegi előrejelzések szerint a jövő hét vége felé visszatérhet még a kánikula - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán.
A delta variáns súlyosabb betegséget okozhat, mint a Covid-19 más változatai
A koronavírus gyorsan terjedő delta variánsa súlyosabb betegségeket okozhat és fertőzőbb, mint a Covid-19 más változatai - áll az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) belső jelentésében, amelyből pénteken a The Washington Post és a The New York Times amerikai napilapok közöltek részleteket.
Szijjártó: ismét lesz magyar űrhajós
Legkésőbb 2025-ben ismét lesz magyar űrhajós - jelentette be a közösségi oldalán pénteken a külgazdasági és külügyminiszter.
Válogatott magasember a Falco legfrissebb igazolása
Golomán György Belgiumból érkezik a háromszoros magyar bajnok szombathelyiekhez.
Kamion szorított le egy traktort a 86-oson, elhajtott a baleset okozója
Körmend irányába tartott a 86-os főúton egy bálákat szállító John Deere traktor. A szerelvényt Egyházasrádóc előtt egy kamion kezdte előzni, de szemből gépkocsi érkezett.