km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
A határidő után karanténba kell vonulnia minden Nagy-Britanniába érkezőnek

A határidő után karanténba kell vonulnia minden Nagy-Britanniába érkezőnek

Június 8-ától kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek - jelentette be pénteken a brit belügyminiszter. Priti Patel közölte, hogy a rendelkezés megsértőinek ezer font (390 ezer forint) pénzbírságot kell fizetniük.

 

Priti Patel, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta a Downing Streeten, elmondta azt is, hogy a rendelkezés megsértőinek ezer font (390 ezer forint) pénzbírságot kell fizetniük, sőt büntetőeljárás is indulhat ellenük, és a szabálysértésen ért külföldieket végső esetben kitoloncolhatják az országból.
    

A rendelkezés nem vonatkozik az Írországból Nagy-Britanniába utazókra. A karanténszabály pénteken ismertté vált szövegében ugyanakkor nincs utalás arra, hogy a Franciaországból érkezők is mentességet kapnának.
    

A londoni miniszterelnöki hivatal május eleji közlése szerint Boris Johnson brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök telefonon megállapodott arról, hogy a Franciaországból Nagy-Britanniába érkezőkre nem vonatkoznak karanténintézkedések.
    

Brit kormányforrások azonban nem sokkal később már azt közölték, hogy a szabályozás a Franciaországból érkezőkre is vonatkozik, és a pénteken ismertetett részletek ezt támasztják alá. (MTI)
 

 

Nézzen bele az ezzel kapcsolatos angol nyelvű kormányzati sajtótájékoztatóba: 

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.