km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
A harmadik fordulóval folytatódott a megyei I. osztály - a Sárvár nyerte a CVSE elleni rangadót

A harmadik fordulóval folytatódott a megyei I. osztály - a Sárvár nyerte a CVSE elleni rangadót

A szombati játéknapon hazai pályán tudott nyerni a Bük, a Körmend, valamint a Kőszeg is, a Sárvár viszont idegenben gyűjtötte be a három pontot a Celldömölk ellen. A Kőszegnél Szolyák Tibor mesterhármast szerzett, így már öt gólnál jár az idei szezonban.

 

Körmendi Football Club – Király SE  2-0 (0-0) Körmend, 350 néző, vezette: Mónos J.

Körmend: Szukics – Takács, Buti, Papp, Tompa - Majtényi, Péter, Kökény (Major 90.) – 
Nyári (Simon 67.), Sipos, Horváth (Sály 38.)

Király: Tóth – Takács, Fülöp (Kiss Á.64.), Reseterits, Nyári (Kudron 52.), Kiss K., Devecseri, Kovács, Halmosi, Subicz, Kovács (Kalmár 73.)

Gólszerzők: Sály 87., Major 92.

Két nagyon fiatal átlagéletkorú csapat találkozott egymással és játszott egy színvonalas, küzdelmes mérkőzést. Az első félidőben a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, de komolyabb helyzet nélkül döntetlen állással vonulhattak pihenőre. A második játékrészben a Körmend jobban használta ki a helyzeteit, és a volt válogatott játékost is a soraiban tudó, és szimpatikusan futballozó Király SE csapata felett megérdemelt győzelmet aratott. Jól teljesített az egész csapat – értékelt Kurucz Ádám, a hazaiak vezetőedzője.
 

 

CVSE-Vulkán Fürdő – Sárvár FC  1-2 (0-1) Celldömölk, vezette: Papp Á.

CVSE: Osvald – GALOVICH, Enyingi, Göntér, SZUH (Szabó 81.), GORÁCZ, KESZEI TA., Lőrincz (Gábor 46.), Döbrente (Keszei Ti. 84.), Keszei R. (Pázsi 65.), Horváth (Schimmer 46.)

Sárvár: Velladics – Szabó (Kovács Bá.78.), Horváth K. (Czöndör 67.), Nagy, Potyi, Tóth, Csákvári, Horváth A., Kovács (Fider 60.), Lempeg (Szalai 85.), Marsai

Gólszerzők: Gorácz 56., ill. Horváth K. 14., Szabó 63.

Az első félidőben a vendégek játszottak mezőnyfölényben, és irányították a találkozót. A Sárvár főként a széleket használta, ott próbálta megbontani a Celldömölk védelmét, és mögéjük kerülni. A támadásokat rendszerint beadásokkal fejezék be, amiből sikerült is megszerezni a vezető gólt a 14.percben Horváth révén. A hazaiak főként kontrákra rendezkedtek be, szervezett védekezésből próbálták építeni a támadásaikat. A második félidőben egy sokkal harcosabb Celldömölköt láthattak a nézők, Gorácz átlövéséből pedig sikerült is kiegyenlíteni a hazaiaknak. Az utolsó fél órában a főként a küzdelem dominált, a vendégeknek pedig sikerült végigvinniük egy kontrát, amely eldöntötte a mérkőzés sorsát, így a Sárvár harmadik mérkőzésén is begyűjtötte a három pontot. 

 

 

Büki TK – Rábapatyi KSK  2-1 (1-0) Bük, 150 néző, vezette: Harcsár R.

Bük: Kamondi – Kovács R. (Kossuth 46.), Czingráber, Németh, Wágner, Kovács Z., Orbán, Tóth, Csonka, Schimmer, Taródi (Plenár 72.)

Rábapaty: Király – Könczöl, Piros D., Fehér E., Balhási, Piros P., Dugovics (Vadász 56.), Csupor, Kovács Ta. (Farkas 56.), Fehér K. (Kovács Ti.72.), Nardai

Gólszerzők: Czingráber 44., Tóth 61., ill. Vadász 57.

Eĺőször is, nagy gratuláció a most formálódó U19-es büki csapatnak, akik 1-3 -as első félidőt követően megfordították az eredményt és, 4-3 -as győzelemmel hagyták el a pályát. A mérkőzés előtt óriási eső (jéggel) zúdult a pálýára, ennek ellenére kitűnő talaj várta a két csapatot. A mérkőzés elején a vendégek meglepték a hazaiakat, sorra alakították ki helyzeteiket, de Kamondi mindig a helyén volt. A félidő lefújása előtt a hazaiak első lehetőségüket gólra váltották, így vezetéssel térhettek pihenőre. A második félidőben a hazaiak változtattak a taktikájukon, aminek következtében élvezetes játék alakult ki. Vadász a "kispadról" befutva első labdaérintéséből, szabadrúgásból, váratlanul egyenlített. A hazaiak azonban egy szögletrúgás után újra átvették a vezetést, amit a mérkőzés végéig már magabiztosan megőriztek az egyenlítésért küzdő vendégek ellen - értékelt Marton Róbert, a bükiek edzője.
 

 

Kőszegi Lóránt FC – Rum KSC  4-0 (0-0) Kőszeg, 200 néző vezette: Németh T.

Kőszeg: Bán – Fehér, Bozóki (Toldi 79.), Gugcsó, Prán D., KOVÁCS (Réti Ma. 87.), Őri (Lintner 44.), PRÁN A., Riegler (Réti Mi. 46.), Fehér, SZOLYÁK (Szűcs 87.)

Rum: Busi – Csonka, Székely, Horváth I. (Egervölgyi 61.), Szakos, Markó, Baumgartner, Koszokovits (Pásti 70.), Horváth T. (Németh 46.), Koronczai (Tar 81.), Leitgeb

Gólszerzők: Szolyák 3 (61., 75., 83.), Kovács 73.

A cudar időjárás ellenére a körülményekhez képest jó talajú pálya várta a csapatokat az esti mérkőzésen. Már az első félidőben magukhoz ragadták a kezdeményezést a hazaiak, és ők domináltak a találkozón. A Rum átadta a területet a Kőszegnek, így főként a vendégek térfelén folyt a játék, labdabirtoklás, valamint helyzetek tekintetében is fölényben voltak a hazaiak. Az első félidőben még nem sikerült gólra váltani a helyzeteket, a második játékrészben azonban felőrölték a hazaiak a Rumot, akik láthatóan elfáradtak, elfogytak, a Kőszeg pedig négy találatot is szerzett, így alakult ki a 4-0-s végeredmény.

 

 

Fotó: Giczi Sándor / CVSE - Sárvár
 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Pityerszeren csodás környezetben várják a húsvétot
Hagyományos húsvétváró rendezvényre várják az érdeklődőket a páratlan hangulatú Pityerszer műemléki környezetében az Őrségi Nemzeti Parknál.
Nem tűntek el iratok az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben - állítja a főügyészség
Az úgynevezett Völner-Schadl ügyben a vádiratban nem szereplő, fel nem használt bizonyítékok, adatok is megvannak, semmilyen irat nem tűnt el - közölte Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője a nyomozásáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Tűzhöz, balesethez és szén-monoxid-érzékelő jelzéséhez is vonultak a vasi tűzoltók
Három esetben kérték a Vas vármegyei tűzoltók segítségét műszaki mentéseknél és tűzesetnél tegnap, írják a katasztrófavédők.
Dr. László Győzőnek hála megújult a Vajdahunyad téri játszóter
Saját fizetésemből újult meg a Vajdahunyad téri játszótér, lakossági megkeresés nyomán, osztotta meg a hírt közösségi oldalára feltöltött videóban dr. László Győző alpolgármester.