km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
A fővárosi és megyei védelmi bizottságok is segítik a koronavírus-járvány elleni védekezést

A fővárosi és megyei védelmi bizottságok is segítik a koronavírus-járvány elleni védekezést

Ülést tart a 19 megye és a főváros védelmi bizottsága a mai nap folyamán annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevő szervezetek munkáját összehangolják, segítsék. A védelmi bizottságok is nyomatékosan felhívják a figyelmet arra, hogy a lakosság tartsa be az Operatív Törzs ajánlásait, és kerüljék a társas érintkezéseket a járvány továbbterjedésének lassítása érdekében.

 

A megyei és fővárosi védelmi bizottságokat a kihirdetett veszélyhelyzetben azért hívták össze, hogy az Operatív Törzs által megszabott területi feladatok ellátását támogassák, az emberek életének és egészségének megvédésében részt vevő szervezetek – ezen belül különösen a kormányhivatalok népegészségügyi szervei, a rendőrség, a honvédség, az önkormányzatok, a mentőszolgálat – működését koordinálják, a szervezetek közötti információ-áramlást segítsék. A védelmi bizottságok elnökei a kormánymegbízottak, tagjai többek között a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség megyei vezetői, a megyei és fővárosi tisztifőorvosok, a megyei jogú városok polgármesterei és a megyei közgyűlési elnökök, Budapesten a főpolgármester. Az üléseken részt vesznek a járási hivatalok vezetői is, mint a helyi védelmi bizottságok elnökei, továbbá állandó meghívottak a mentőszolgálat megyei képviselői is.


Az üléseken áttekintik a védekezésben részt vevő állami szervezetek működését. A védelmi bizottságok emellett többek között ellenőrzik a településeken házi karanténba helyezett személyek ellátását, feltérképezik a magukat önállóan ellátni nem képes személyeket, az egyedül élőket, hajléktalanokat. Ellenőrzik, hogy a polgármesterek a településeken ellátási kötelezettségüknek eleget tesznek-e. Felmérik a rendszeres, kúraszerű kezelésre szorulókat, és támogatásukat szükség szerint megszervezik.


Ellenőrzik továbbá, hogy a megye, illetve a főváros minden nevelési és közoktatási intézményében megoldották-e a közétkeztetést, valamint a gyermekfelügyeletet, melyek kötelező önkormányzati feladatok. A védelmi bizottságok emellett számba veszik az illetékességi területükön működő karitatív szervezeteket, az önkéntes szervezetek képességeit. A feladatok végrehajtásába bevonják a helyi polgárőrséget, a falugondnoki hálózatot és a járási ügysegédeket is.


Szükség esetén a fertőzésgyanús betegek mintavételezésével kapcsolatos szállítási feladatokban is segítséget nyújtanak az Országos Mentőszolgálatnak a védelmi bizottságok. (OS)

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.