km/óra
  2024.10.13., vasárnap  •  Kálmán, Ede napja
A Dobópápára, Németh Pálra emlékeztek

A Dobópápára, Németh Pálra emlékeztek

Méghozzá versennyel múlt héten a Sugár úti Atlétikai Centrumban, ahol a hazai dobók mellett számos külföldi atléta is rajthoz állt, mivel a torna részeként a 2025-ös tokiói világbajnokságra kvalifikációs pontokat gyűjthettek a WA CT Challenger sorozat keretében.

2009 óta nincs közöttünk Németh Pál, Pali bácsi, aki már 1984-ben, 1988-ban és 1992-ben is olimpiai döntős versenyzőt adott a magyar atlétikának, a kalapácsvető Szitás Imre, Tánczi Tibor, Vida József, Gécsek Tibor és a diszkoszvető Horváth Attila személyében. 1993-ban kivált a Haladás VSE-ből, és megalakította saját egyesületét, a SZAC'93-at, amely 1995-től a Szombathelyi Dobó SE nevet viseli. Tanítványai azután is világ- és Európa-bajnoki címeket és érmeket szereztek a korosztályos és felnőtt atlétikai versenyeken, halála óta pedig a klub összetartó elnöksége, sportolói és a szakmai munkáért felelős fiai, László és Zsolt viszik tovább Pali bácsi örökségét, hasonló kiváló eredményekkel.

A Dobó SE - és jogelődjei - immár 16 érmet szerzett világversenyen, azaz olimpián, világ- és Európa-bajnokságon. Az ötkarikás játékokon Londonban, 2012-ben Pars Krisztián diadalmaskodott, Halász Bence párizsi, 79,97 méteres eredményével lett második. 

Világbajnokságon három ezüst és öt bronz, Eb-n pedig három arany, egy ezüst és két bronz a mérleg. Minden nemzetközi versenyt - így Universiadét, EYOF-ot, korosztályos Eb-t, vb-t - figyelembe véve 12 aranyéremmel büszkélkedhet a szombathelyi egyesület.

Németh Pál öröksége tovább él Fotó: Szombathelyi DOBÓ SE

A XVI. Németh Pál Emléknapon a korábbi évekkel ellentétben ezúttal a Dobó SE versenyzői nem szereztek érmet. Halász Bence, a párizsi olimpia ezüstérmese kihagyta a viadalt, viszont végig a helyszínen tartózkodott, ahol lehetett vele beszélgetni és közös képet készíteni. Női kalapácsvetésben a napokkal korábban Peruban U20-as világbajnoki bronzérmet szerző Viszkeleti Villő állhatott fel a dobogó tetejére 63,29 m-es eredménnyel, számol be róla Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület. 

 

 

Tudósításukból kiderül, a hagyományos, páros kalapácsvető versenyt nagy csatában a Marcel Lomnicky–Viszkeleti Villő páros nyerte 131,46 ponttal.  A Christos Frantzeskakis–Bödei Enikő kettős végzett (131,00) a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a Varga Donát–Tóth Elina duó (130,12) állhatott fel. A kilátogató sportbarátok a Szombathelyi Dobó SE párizsi olimpián részt vett kiválóságait, Gyurátz Rékát, Rába Dánielt és Varga Donátot is láthatták versenyezni.

Az eredményhirdetés után Horváth Vilmos, alapító, a Dobó SE elnöke emlékezett Németh Pálra. Egész élete az igazságról, a becsületről és a tisztességről szólt, mondta. Megalkuvást nem tűrő életszemlélete, egész szellemisége követendő példa az utódok számára. Pali bácsi öröksége fiainak, Lacinak és Zsoltnak köszönhetően tovább él. Az utóbbi másfél évtized sikereire, eredményeire Németh Pál is nagyon büszke lenne, tette hozzá. 

Az emléknap a hagyományos koszorúzással ért véget. Szombathely MJV nevében Tóth Kálmán önkormányzati képviselő, a Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sportbizottság elnöke, a Halmay Egyesület nevében Gál László elnök és Mittli Ödön alelnök, míg a Dobós SE nevében a párizsi olimpián járt sportolók és edzőik, azaz Halász Bence, Gyurátz Réka, Rába Dániel, Varga Donát, Németh Zsolt és Németh László helyezett el koszorút – Kékesi Gábor körmendi szobrászművész – Németh Pál dobópályára néző mellszobránál. 

Fotó: Facebook/Szombathelyi DOBÓ SE

kapcsolódó cikkek
Halász Bence olimpiai szintet dobott a 15. Németh Pál emléknapon
Halász Bence olimpiai szintet dobott a 15. Németh Pál emléknapon
Halász Bence Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvető idei legjobbjával teljesítette a jövő évi, párizsi olimpia kvalifikációs szintjét a 15. Németh Pál emléknapon, Szombathelyen. A legendás edzőről, Szombathely díszpolgáráról koszorúzással is megemlékeztek.
Párizs 2024: Halász Bencéé a Dobó SE 16. érme világversenyekről
Párizs 2024: Halász Bencéé a Dobó SE 16. érme világversenyekről
A kalapácsvető Halász Bencének ugyan nem sikerült megdöntenie edzőjének az egyéni csúcsát a párizsi olimpián, de Németh Zsolt szerint egyrészt ez csak optimális feltételek között sikerülhetett volna, másrészt az ezüstérem kárpótolja mindenért. A Szombathelyi Dobó SE atlétája a klub 16. világversenyes dobogós helyezését szerezte.
címkék
kapcsolódó cikkek
Halász Bence olimpiai szintet dobott a 15. Németh Pál emléknapon
Halász Bence olimpiai szintet dobott a 15. Németh Pál emléknapon
Halász Bence Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvető idei legjobbjával teljesítette a jövő évi, párizsi olimpia kvalifikációs szintjét a 15. Németh Pál emléknapon, Szombathelyen. A legendás edzőről, Szombathely díszpolgáráról koszorúzással is megemlékeztek.
Párizs 2024: Halász Bencéé a Dobó SE 16. érme világversenyekről
Párizs 2024: Halász Bencéé a Dobó SE 16. érme világversenyekről
A kalapácsvető Halász Bencének ugyan nem sikerült megdöntenie edzőjének az egyéni csúcsát a párizsi olimpián, de Németh Zsolt szerint egyrészt ez csak optimális feltételek között sikerülhetett volna, másrészt az ezüstérem kárpótolja mindenért. A Szombathelyi Dobó SE atlétája a klub 16. világversenyes dobogós helyezését szerezte.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Pocak nyugállományba készül
Pocak elmúlt 10 éve robbanóanyag-kereső kutyaként telt. Ez egy speciális szakterület és stabil fizikai állóképességet kíván.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Mediterrán növényekkel kísérletezik ez a szombathelyi őstermelő
Különleges, leginkább a mediterráneumban honos gyümölcsöket termeszt köveskáli ültetvényén egy szombathelyi, három diplomás őstermelő, akit a felfedezés öröme, a gyümölcs kertészetben megtalált flow vezet hétről hétre a fák közé, hogy ott megtalálja a boldogságot. Most éppen a pisztácia a sláger nála, de a négy hektáros birtokon több mint 400 fajta gyümölcsfa várja a hetente kétszer érkező gazdát, Badics Lászlót.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Vármegyei II. osztály, északi csoport: továbbra is remek szériában az éllovas Kőszeg, négyet rúgott a Jánosháza és az Alsóújlak is
A Bozsok és a Spari összecsapása a 65. percben félbeszakadt. A Lukácsháza és a Répcelak is hazai környezetben diadalmaskodott, utóbbi kétgólos hátrányból tudott fordítani a hosszabbításban. A Szeleste Bükön hagyhatta el győztesen a játékteret.
legfrissebbek
Vármegyei I. osztály: gólzáporos hazai győzelmek, pontosztozkodás Celldömölkön
A Király SE, az ISA Haladás, a Csákánydoroszló és a Vasvár is magabiztosan tartotta otthon a három bajnoki pontot.
SZKKA: Hatalmas küzdelemben döntetlen a Vasas ellen (Képgalériával frissítve)
Az NB/I-es női kézibajnokság 5. fordulójában a Vasas látogatott a Haladás Sportkomplexumba. A fővárosiak az első félidőben jobbak voltak, de a szünet után Kulcsárék egyenlítettek, sőt, a vezetést is átvették. Az utolsó percben az ikszért támadhatott az SZKKA - ami sikerült is.
Az ötös lottó nyerőszámai
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón.
Villamos-nap a nosztalgia jegyében
50 éve, 1974. augusztus 20-án csilingelt utoljára a szombathelyi villamos. Ennek emlékére Villamos-napot tartottak szombaton a Smidt Múzeumban. Kamarakiállítás nyílt, villamostörténeti előadás hangzott el, a gyerekeket társasjáték várta, a villamoskocsiban szabadulószobát rendeztek be, modelleket és maketteket mutattak be, végül pedig az érdeklődők sétát tettek az egykori megállók között.
Az Európai Bizottság tájékoztatást kér a Temutól a piacterén illegális termékeket értékesítő kereskedőkről
Az Európai Bizottság megkereséssel fordult a Temu kínai online kereskedelmi óriásvállalathoz, részletes tájékoztatást kérve arról, milyen intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy megakadályozza az illegális termékeket értékesítő kereskedők jelenlétét a platformon - közölte a brüsszeli uniós testület.