km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
A Derkovits lakótelepen gyűjtötték önkéntesek a szemetet

A Derkovits lakótelepen gyűjtötték önkéntesek a szemetet

Folytatódik a “Vigyázzunk együtt Szombathelyre!” akció: most a Derkovits lakótelepen szedték a szemetet az önkéntesek. Több tucatnyi felnőtt és gyerek dolgozott a környezetvédelem jegyében.

 

Horváth Soma az első helyszínen tájékoztatta az önkénteseket a szemétszedés menetéről, majd  szétosztotta a gyűjtéshez szükséges zsákokat, kesztyűket. A körzet képviselője örömét fejezte ki, hogy több tucatnyian vettek részt az akcióban. Az alpolgármester az SZTV-nek elmondta, hogy elindult egy szemléletformáló program, a “Vigyázzunk együtt Szombathelyre!”, amelynek része az, hogy polgármester felkérte a 14 egyéni választókerületi képviselőt, hogy mindenki szervezzen a saját választókerületében szemétszedést. Nagyon örül, mert 7-8 képviselő is úgy döntött, hogy ezt megteszi.


A Derkovitson összemosódnak a választókerületek határai - ezért dr. Czeglédy Csaba képviselővel közösen szervezték meg a lakótelepet behálózó önkéntes akciót.  Az önkormányzati képviselő hozzátette, hogy jónak tartja az ilyen kezdeményezéseket, melyek a lakókörnyezet megtisztítását, rendbetételét tűzik ki célul. Reméli, hogy jó és követendő példát mutatnak.


A Váci Mihály utca végén lévő játszótéren kezdték a munkát a gyerekek és a felnőttek, majd a szolgáltatóház környékén dolgozott a csapat - köztük több városi képviselő, illetve civil szervezetek vezetői is.


Bődi Lívia, a Szombathelyi Szépítő Egyesület elnöke így fogalmazott: “Én azt gondolom, hogy nagyon fontos a környezetünk rendbetétele és tisztántartása, ezért nagyon szívesen veszek részt minden ilyen akcióban, magánemberként is. Most ezen az akción azért, mert ebben a körzetben lakom, és természetesen a Szépítő Egyesület elnökeként azt gondolom, nagyon fontos az, hogy a környezetünket és a természetet védjük.” 


A közös munka eredménye: 15 zsák szemét. A város más részeiben is szerveznek még önkéntes szemétszedést - a helyszínekről és időpontokról a Facebookon és a szombathely.hu oldalon tájékozódhatnak.

 

 

Fotó: Dr. László Győző Facebook-oldala
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.