km/óra
  2025.02.09., vasárnap  •  Abigél, Alex napja
A bécsi reptéren hétfőtől 190 euróért lehet koronavírus-tesztet kérni

A bécsi reptéren hétfőtől 190 euróért lehet koronavírus-tesztet kérni

Hétfőtől a bécsi repülőtéren fizetős PCR-teszteket kínálnak majd, melynek során orr- vagy torokmintát vesznek, hogy leteszteljék az utasokat koronavírusra. Az eredményre két-három órát kell várni. Negatív eredmény esetén nem szükséges az országba való belépéskor előírt 14 napos karanténba vonulni, írja a krone.at.

 

Eddig a repülőtérre érkező utasoknak vagy fel kellett mutatniuk egy 4 napnál nem régebbi orvosi igazolást arról, hogy nem Covid-19-fertőzöttek vagy két hétig karanténba kellett vonulniuk az előírásoknak megfelelően. A jövőben ezt az igazolást a helyszínen is meg lehet szerezni a PCR-teszt segítségével. 


A repülőtérre érkező, vagy az onnan induló utasok telefonon és e-mailben akár előre foglalt időpontra is bejelentkezhetnek koronavírus-tesztre. A laboratórium az Office Park 3-ban (földszint) található a repülőtéren. A páciensektől torokmintát vesznek, maximum 3 óra alatt megvan az eredmény. A laboratórium 190 eurót (körülbelül 70 ezer forintot) számít fel a magánszolgáltatásért. Ha valakinek pozitív lesz a tesztje, természetesen értesítik a hatóságokat, akik megteszik a megfelelő lépéseket a további kezelésre. A szolgáltatás nemcsak az utasok számára elérhető, hanem minden érdeklődő számára.


A repülőtér közleménye szerint a teszt segítségével az utazás biztonságosabb és egyszerűbb lenne mind az üzletemberek, mind a magánszemélyek számára a jelenlegi szabályozás mellett. A Bécsből induló utasok az eredményt 4 napig más országban is használhatják, ahol a beutazáshoz orvosi igazolás szükséges arról, hogy az illető nem fertőzött. 


A hatóságok által bevezetett rendeletek és a repülőtér által alkalmazott kiegészítő óvintézkedések azonban továbbra is fennmaradnak, függetlenül a PCR-tesztektől: a testhőmérsékletet minden érkező utasnál megmérik. Ezt követően minden olyan utazónak, aki nem tud igazolást felmutatni negatív koronavírus-tesztről, annak 14 napos karanténba kell vonulnia. A terminálban mindenkinek az arcot és szájat eltakaró maszkot kell hordania.


Ausztriába harmadik országok állampolgárai a schengeni övezeten kívülről nem léphetnek be, kivéve ha állandó tartózkodási engedéllyel rendelkeznek. A repülőtér továbbra is csak korlátozottan üzemel, egyelőre csak Doha, Dortmund, Düsseldorf, Frankfurt, Hamburg, Lisszabon, Minszk és Szófia érhető el menetrendszerinti járatokkal.
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.