km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
80 millió forintot vontak el Iványi Gábor egyházától

80 millió forintot vontak el Iványi Gábor egyházától

Miközben a hatalom – a tankerületi központokon keresztül – éppen megfélemlíteni próbálja az elkeseredésükben polgári engedetlenséggel tiltakozó pedagógusokat, a köznevelésért felelős államtitkár is végzi a dolgát: Maruzsa Zoltán 80 millió forintot vont el az Iványi Gábor lelkész vezette egyháztól. Az intézkedés háromezer, hátrányos helyzetű gyerek oktatását veszélyezteti.-írja a Jelen.

Már sokan ismerik a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) történetét a nemzeti együttműködés rendszerében. Orbán Viktor a 2010-es hatalomra jutása után hozzányúlt az egyházi törvényhez, és 2012-ben megvonta a több mint negyven éve bejegyzett MET egyházi státuszát. A MET és a hozzá kapcsolódó Oltalom Karitatív Egyesület így elesett a személyi jövedelemadó egyházak részére felajánlható 1 százalékától.

Ez a pénz, illetve az egyházi státuszból eredő normatíva kihullása a MET költségvetéséből, rendkívül súlyos finanszírozási nehézségek elé állította az intézményrendszert. Ez az oka annak, hogy az elmúlt tíz évben hatalmas köztartozásokat halmozott fel, ami miatt az adóhatóság tetemes mértékű bírságot is kiszabott. Iványi Gábor, a MET vezetője hiába érvel azzal, hogy azért keletkezik adósság, mert egyháza nem kapja meg az államtól a nekik jogszerűen járó támogatásokat, a hatóságok az írott jog szerint cselekszenek. Márpedig a magyar kormány nem rendezte a MET státuszát. - a teljes anyag a Jelen.hu-n olvasható.

Fotó: 444.hu

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Időjárás: szeszélyes szombat vár ránk
Az ország nagyobb részén felhősen indul a nap, és a fölöttünk lévő felhőzet főként délutánra szakadozik, gomolyosodik jobban, emiatt rövidebb napos periódusokra is számíthatunk, írja előrejelzésében a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.