km/óra
  2025.05.22., csütörtök  •  Júlia, Rita napja
4,1 százalékos volt a munkanélküliség március-májusban

4,1 százalékos volt a munkanélküliség március-májusban

A március-májusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 190 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékos volt. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot már teljes egészében érintették, így hatásai megjelennek a munkanélküliségi adatokban.

 

Májusban a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,7 százalékos volt. Az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 28 ezerrel, az egy évvel korábbihoz képest pedig 55 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. A munkanélküliségi ráta egy hónap alatt 0,6 százalékponttal, egy év alatt 1,2 százalékponttal emelkedett.
    

Az inaktívak száma jelentősen, 59 ezerrel csökkent, a korábban munkahelyüket elvesztett személyek nagy része ugyanis - a személyes kapcsolatok korlátozásának feloldását követően - aktívan kezdett munkát keresni, közülük 31 ezren el is kezdtek dolgozni.
    

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma május végére 363 ezerre nőtt.
    

A március-májusi háromhónapos periódusban a 15-24 éves munkanélküliek száma 37 ezer, munkanélküliségi rátájuk 12,4 százalék volt. A munkanélküliek közel ötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 éves legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,8 százalékponttal, 3,8 százalékra nőtt, az 55-74 évesek munkanélküliségi rátája gyakorlatilag nem változott, 2,5 százalék volt.
    

A 15-74 éves férfiak körében a munkanélküliek száma 104 ezerre, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékra nőtt, míg a nők esetében a munkanélküliek száma 86 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalékra emelkedett.
    

A munkanélküliség átlagos időtartama 8,5 hónap volt, a munkanélküliek 21,8 százaléka keresett legalább egy éve állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított. (MTI)

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Rendhagyó színházi élmény az osztályteremben
Különleges irodalomóra részesei lehettek a Bolyai Gimnázium 11.c osztályos tanulói: május 21-én a Weöres Sándor Színház társulata hozta el hozzájuk Szophoklész Antigoné című tragédiáját – nem a megszokott színpadi környezetben, hanem közvetlenül az iskola falai között, a tanteremben.
Hatalmi átrendeződések és geopolitikai kihívások
A jelenlegi világrend válságát és a geopolitikai erőviszonyok átalakulását elemezte Miletics Péter, a Honvédelmi Minisztérium tudományos kutatóhelyének vezető kutatója az ELTE Savaria Egyetemi Központban tartott előadásán.
Jazzation: az énekegyüttes csütörtök este ad koncertet a Püspöki Palotában
A nemzetközi fellépéseken is sikeres acapella együttes olyan művészekkel is fellépett már, mint már Bobby McFerrin vagy a modern acappella svéd nagyágyúja, a The Real Group.
Szijjártó szerint semmilyen módon nem avatkoztak a román elnökválasztásba, és ez volt a helyes döntés
Ehhez képest a magyarellenes George Simion Orbán Viktor őt dicsérő szórólapjaival és Facebook-hirdetéseivel kampányolt. A hétvégi győztes Dan Nicusorról a választások előtt egy szót sem szólt a magyar miniszterelnök.
A 125 éve született író-géniuszt, Márai Sándort idézte meg Czetter Ibolya Szombathelyen
„Írtam, mert valamit el akartam mondani” – A Márai hagyaték címmel tartott lélekig hatoló előadást dr. Czetter Ibolya, az ELTE SEK Magyar Irodalomtudományi Tanszékének vezetője, nyelvész, irodalomtörténész kedden a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár zsúfolásig megtelt előadótermében.