km/óra
  2022.11.28., hétfő  •  Stefánia napja
26 felújított szociális bérlakásba költözhetnek be a lakók

26 felújított szociális bérlakásba költözhetnek be a lakók

Megújult, felújított szociális bérlakásokba költözhetnek be a rászorulók Szombathelyen, az első lakás kulcsait a Farkas család vette át dr. László Győző, Szombathely szociális ügyekért is felelős alpolgármestere és dr. Czeglédy Csaba, a Szociális és Lakás Bizottság elnöke részvételével hétfőn, olvasható a Városháza közleményében.

 

Mint írják, összesen 26 lakást újítottak fel: a Körmendi út 5-ben 5 lakás, a Szabadságharcos utca 4-ben 12 lakás, az Óperint utca 17-ben 4 lakás, az Óperint utca 15-ben 5 lakás. A lakások többségébe az addig is ott lakók költözhetnek vissza. 


A teljes körű felújítás során kicserélték a nyílászárókat, korszerű, redőnnyel kiegészített, háromrégetű üvegablakokat építettek be. A lakások mindenhol új burkolatot kaptak, kicserélték a villamoshálózatot, a komfort nélküli lakásokat komfortosították, a vízvezetéket újrakötötték. Volt, ahol a fűtés új konstrukciót kapott, így mostantól külön kazán látja el az érintett lakások fűtését. A lakások környezetét is felújították, az udvarban megoldva a csapadékelvezetést, érintve a csatornahálózatot is.

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu
 

Savaria Fórum 31. évfolyam 43.szám - 2022.11.25.
Savaria Fórum 31. évfolyam 43.szám - 2022.11.25.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Busszal ütközött össze egy személyautó Szombathelyen, teljes útzár a Szelestey utcában
Tanár-diák demonstráció Szombathelyen: oktatás nélkül nincsen jövő
Hetek óta tartanak a tanár- és diákdemonstrációk szerte az országban, pénteken délután Szombathelyen rendeztek tanár-diák tüntetést a diákszervezetek. A Városháza előtt előbb több százan - zömében diákok - gyűltek össze, meghallgatták a felszólalókat, tanulókat, tanárokat, a szülők képviselőjét.
Most ezt kell tennünk – Jótékonysági bográcsozás egy tűzoltó gyógyulásáért
Jótékonysági bográcsozást tartottak szombaton azért, hogy támogatást gyűjtsenek a leukémiával küzdő szombathelyi tűzoltónak, Rimányi Márknak és családjának. Kollégái, barátai fogtak össze, hogy adományokkal segítsék a család megélhetését és bajtársuk gyógyulását. A rendezvény teljes sikerrel zárult, milliós nagyságrendű támogatás gyűlt össze a csapatok, a támogatók és az ételeket megvásárlók révén.
Megyei II. osztály, északi csoport: az Alsóújlak elvette az Uraiújfalu veretlenségét, első ízben nyert a Kemenesalja
A Gérce hat, az Újperint öt gólt szerezve nyert hazai környezetben az őszi szezonzárón, a Gencsapáti pedig a Spari ellen tartotta otthon a három pontot. A Kemenesmagasi a Szeleste ellen aratott egygólos győzelmet, a Bozsok a Bobát múlta felül.
A portékák mögött az ember – a Csoki-, gasztro- és kézműves napokra látogatók nemes ügyeket is támogattak
Erdélyi Rolikát, a Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítványt és a Mák Dóri – DKM Alapítványt is támogatták azok, akik betértek a hétvégén a csoki-, gasztro- és kézműves vásárba. A Haladás Sportcsarnok VIP-termében 41 standon kínáltak kézműves termékeket  az alkotók az advent, a karácsony ihletésében.
legfrissebbek
Decembertől zárva lesz a Víztorony
Megállt a kereszteződésben, majd megütötte a másik autóban ülő férfit Bükön
Meteorológiai szolgálat: közelítjük a 100 Celsius-fokos különbséget
Megközelíti a 100 Celsius-fokot a hőmérséklet-különbség Argentína és Oroszország között - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.
Három baleset egy nap alatt a vasi utakon
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. november 27-én 5 óra és 2022. november 28-án 5 óra közötti időben egy könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaik kettő, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek, olvasható a police.hu-n.
Októberben 7361 gyermek született, 10 808-an haltak meg
Az előzetes adatok szerint októberben 7361 gyermek született, 10 808-an haltak meg. 2021 novembere és 2022 októbere között a születések száma 3,9, a halálozásoké 8,3, a házasságkötéseké pedig 6,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-t.