km/óra
  2024.02.25., vasárnap  •  Mátyás napja
2024 tavaszán elkezdődik a Csaba utca felújítása

2024 tavaszán elkezdődik a Csaba utca felújítása

Jövőre felújítják Szombathely egyik legrosszabb állapotú utcáját, a Csaba utcát. Erről Putz Attila (Éljen Szombathely!), a keleti várorész önkormányzati képviselője adott hírt, amikor azt írta, hogy ma megtörtént az első tervegyeztetés az ügyben.

Arról, hogy a Csaba utca útburkola, járdája hamarosan megújul, onnan lehetett tudni, hogy dr. Nemény András polgármester a Szent Márton utcai csomópont teljes körű felújításakor már célzott rá, hogy a rekonstrukció szerepel a városvezetés tervei között. 

"Tavasszal először elkészül az útfelület felújítása. Utána megújul a kerékpárút és a járda. Épülnek buszmegállók zebrával együtt. Ennek mindenki nagyon örülni fog! Németh Ákos képviselőtársam is támogatja a felújítást, mivel körzetében élőknek egyik legfontosabb közlekedési útja a Csaba utca", posztolta Putz Attila.

A keleti városrészen a Nádasdy utca és a Szent Márton-Hunyadi-Vörösmarty utcai csomópont rekonstrukciója után ez lesz a harmadik nagyobb utcafelújítás ebben az önkormányzati ciklusban. 

Fotó: Nagy Jácint

kapcsolódó galéria
kapcsolódó cikkek
Szeptemberig megújul a Nádasdy utca
Szeptemberig megújul a Nádasdy utca
Teljes szélességében és teljes hosszában megújul a Nádasdy utca. Megkezdődtek a munkálatok, teljes útzár szakaszosan lesz a területen, hogy az iskolakezdésre végezzenek a felújítással. Ez a munka is a 435 millió forintos belügyminisztériumi forrásból zajlik, amely támogatásból a Paragvári, a Magyar László és a Dozmat utcák is megújulnak.
Elkészült a Nádasdy utca burkolata is
Elkészült a Nádasdy utca burkolata is
A múlt heti zárás után ismét használhatják az autósok a Nádasdy utcát: a felújítás során új burkolatot kapott a város egyik fontos útvonala. 
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 7. szám - 2024.02.23.
Savaria Fórum 33. évfolyam 7. szám - 2024.02.23.
tematikus oldalak