km/óra
  2021.04.21., szerda  •  Konrád napja
2022: választási csatatér

2022: választási csatatér

Több ellenzéki kihívó is esélyes lehet a Fidesz-KDNP jelöltjével, Hende Csabával szemben a 2022-es országgyűlési választásokon, pártlistán pedig több szavazatot kapna a közösen fellépő ellenzék, ez derült ki egyebek mellett a ZRI Závecz Research rendszeresen végzett felméréseiből.

 

A kutató tavaly májusban, novemberben, illetve idén január végén megkérdezte a szombathelyieket (a város felnőtt népességét reprezentáló 700 fős minta) arról, hogyan vélekednek politikai kérdésekről, döntésekről.
 

Elvonások: üzenjük a kormánynak 

 

Az első kérdéskörben arra voltak kíváncsiak, hogyan vélekednek a város polgárai arról, hogy a kormány az utóbbi hónapokban forrásokat vont el az önkormányzatoktól. Nos, a többség (67 százalék, májusban 57) nem tartja elfogadhatónak a központi lépéseket. A szombathelyiek 74 százaléka teljesen vagy inkább egyetértett azzal, hogy a kormánynak kompenzálnia kellene a várost az iparűzési adó elvonása miatt – 7 százaléknyi válaszadó szerint egyáltalán nincsen szükség erre. Hasonló arányban (75 százalék) vélekedtek úgy a polgárok, hogy Hende Csaba országgyűlési képviselőnek hatékonyabban kellett volna lobbiznia a szombathelyi források megvédése érdekében, és egyáltalán nem örültek annak, hogy tavaly év végén Zalaegerszeg 1,38 milliárd rendkívüli kormányzati támogatást kapott, Szombathely pedig semmit (78 százalék egyáltalán vagy inkább nem tartotta elfogadhatónak). 

 

(Elő)választás: csata lesz, az biztos

 

2022-ben országgyűlési választás lesz, amire az ellenzéki pártok (DK, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd) közös összefogással készülnek, a választási rendszer sajátosságai miatt egy jelöltet indítanak, akiknek a személyéről előválasztáson dönthetnek a szavazók. A felmérés arra volt kíváncsi, ki lenne a legesélyesebb jelölt. 

 

A politikusok ismertsége tavaly májustól két esetben változott számottevően: Ungár Péteré 75 százalékról 83-ra nőtt, Bana Tiboré 59-ről emelkedett 65-re. Az előbbi a negyedik, az utóbbi holtversenyben az ötödik helyre elég. A három legismertebb politikai közszereplő dr. Nemény András (96 százalék a januári adatok alapján), dr. Hende Csaba (97) és dr. Czeglédy Csaba (96).

 

A politikusok elfogadottságát/elutasítottságát mérte az intézet az „Ön szívesen látná vagy sem fontos politikai pozícióban” kérdéssel. A szívesen látná/nem látná szívesen százalékos aránypár az alábbiak szerint alakult: Dr. Nemény András 74/19, dr. Hende Csaba 42/52, Ungár Péter 41/39, Czeglédy Csaba 34/57, Bana Tibor 29/40, László Győző 39/30. (Ungár 9 százalékponttal tudta növelni elfogadottságát májushoz képest.)

 

Több kérdés is foglalkozott az ellenzéki előválasztással, aminek a részletei egyelőre nem ismertek, egyebek mellett azért, mert nem tudni, a veszélyhelyzet meddig tart, aminek hatása lehet a lebonyolítás formájára (online és/vagy személyes). Ami biztosnak látszik, hogy ajánlásokhoz lesz kötve az indulás, és elképzelhető az is, hogy nemcsak az ellenzéki koalíciót alkotó pártok, szervezetek jelöltjei állnak rajthoz a legjobb indulót kiválasztó voksoláson. Szombathelyen Ungár Péter (LMP) már bejelentette az indulását, dr. Czeglédy Csabát várhatón felkéri a DK, a Jobbikból kilépő Bana Tibor is rajthoz áll – a szövetségben részt vevő egykori pártja azonban blokkolná az ő szerepvállalását. A Momentumba belépő dr. László Győző alpolgármester indulása egyelőre feltételezés, őt januárban mérték először.

 

Az felmérés a kormányoldal részéről dr. Hende Csabával számol, azonban a jelenlegi képviselő még nem adott egyértelmű választ arra, hogy ő indul-e. A Fidesz rendszerében a miniszterelnök személyes beszélgetés után mondja ki a végső szót a jelöltekről, ez még nem történt meg, a központban pedig „lebegtetnek" egy szombathelyi származású, lehetséges indulót.

 

Az ellenzéki előválasztáson részvételt ígérők és választani tudók körében így alakulna a leadott szavazatok aránya (januári adatok): Czeglédy Csaba (39 százalék), Ungár Péter (34), dr. László Győző (13), Bana Tibor (7), valaki más (7).

 

A Závecz Research arra is kíváncsi volt, hogyan teljesítenének az ellenzéki jelöltek Hende Csabával szemben, ha csak két jelöltre lehetne szavazni. Nos, ennek alapján négyen is esélyesek lennének a rutinos fideszes képviselővel szemben, Ungár és dr. László Győző nyerne ellene, Czeglédy és Bana alulmaradna, azonban mindegyik eseten hibahatáron belüli a különbség, így csak az látszik biztosnak bő egy évvel a voksolás előtt, hogy csatatér-körzet lesz a szombathelyi, igen szoros végeredménnyel. Az egyes jelöltek mért eredménye százalékban: Ungár – Hende 43-41, Hende – Czeglédy 44-41, Hende – Bana 43-39, dr. László Győző – Hende 44-42.  

 

A pártlistás voksolásnál a különbség egy árnyalattal nagyobb, az alábbi százalékban szavaznának a választók: hatpárti lista 45, Fidesz-KDNP 40. Kétfarkú Kutya Párt 1, Mi Hazánk Mozgalom 1.

kapcsolódó cikkek
Ellenzéki előválasztás dönthet Hende Csaba kihívójáról Szombathelyen
Ellenzéki előválasztás dönthet Hende Csaba kihívójáról Szombathelyen
Ellenzéki előválasztáson döntenék el, hogy ki legyen Hende Csaba (Fidesz-KDNP) kihívója a Szombathelyen és környékén, az 1-es választókörzetben 2022-ben, az országgyűlési választáson. Ungár Péter (LMP), Czeglédy Csaba (független önkormányzati képviselő), Bana Tibor (volt jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselő) és Iker Áron (Momentum) esélyeit közvélemény-kutatáson mérték be. 
Dr. Nemény András: nehéz év előtt áll a város
Dr. Nemény András: nehéz év előtt áll a város
Elkészült az idei költségvetés tervezete. Nehéz év előtt áll a város, a legrosszabb forgatókönyv szerint csaknem 8 milliárd forint kieséssel kell számolni. Jelentősen csökken az iparűzésiadó-bevétel, miközben nő a kötelezően fizetendő szolidaritási adó. Sok függ attól, hogy a kormány kompenzálja-e a veszteséget, és mennyi saját bevételt sikerül gyűjteni.
kapcsolódó cikkek
Ellenzéki előválasztás dönthet Hende Csaba kihívójáról Szombathelyen
Ellenzéki előválasztás dönthet Hende Csaba kihívójáról Szombathelyen
Ellenzéki előválasztáson döntenék el, hogy ki legyen Hende Csaba (Fidesz-KDNP) kihívója a Szombathelyen és környékén, az 1-es választókörzetben 2022-ben, az országgyűlési választáson. Ungár Péter (LMP), Czeglédy Csaba (független önkormányzati képviselő), Bana Tibor (volt jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselő) és Iker Áron (Momentum) esélyeit közvélemény-kutatáson mérték be. 
Dr. Nemény András: nehéz év előtt áll a város
Dr. Nemény András: nehéz év előtt áll a város
Elkészült az idei költségvetés tervezete. Nehéz év előtt áll a város, a legrosszabb forgatókönyv szerint csaknem 8 milliárd forint kieséssel kell számolni. Jelentősen csökken az iparűzésiadó-bevétel, miközben nő a kötelezően fizetendő szolidaritási adó. Sok függ attól, hogy a kormány kompenzálja-e a veszteséget, és mennyi saját bevételt sikerül gyűjteni.
Savaria Fórum 30. évfolyam 14. szám - 2021.04.17.
Savaria Fórum 30. évfolyam 14. szám - 2021.04.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szinte a teljes répcelaki tantestület otthon maradt, fegyelmit kapnak
A répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola alsós tanárai közül egyetlen kivétellel senki nem ment ma be az intézménybe tanítani - értesült a Népszava.
Burgenland nem hosszabbít a lezáráson
Április 19-én véget ér a regionális zárlat, Burgenland nem követi Bécs és Alsó-Ausztria példáját, ahol május 2-ig meghosszabbították a lockdown-t, jelentette be Hans Peter Doskozil tartományfőnök. A lakosságot azonban gyakrabban teszteltetnék, olvasható az orf.at-n.
Megyei I. osztály: a Csepreg megszakította a Király SE tavaszi veretlenségi sorozatát
A Celldömölk a Vasvár, a Szentgotthárd a Rábapaty elleni magabiztos sikerrel tartotta otthon a három pontot. A Kőszeg kétgólos hátrányból mentette döntetlenre találkozóját, de a Jánosháza és a Lukácsháza is megosztozott a pontokon.
Ausztria keleti tartományaiban április 18-ig hosszabbítanák meg a lezárásokat
Ausztria mindhárom keleti tartománya, Bécs, Alsó-Ausztria és Burgenland is a jelenleg érvényben lévő járványügyi korlátozások meghosszabbítása mellett foglalt állást a kedden koradélután megkezdett egyeztetések során. A tartományok a lezárások április 18-ig való meghosszabbítását kérik a kormánytól, olvasható az orf.at-n.
Orbán: hétfőn nyitnak az óvodák és az alsó tagozatosok visszaülnek az iskolapadba
Három és félmillió oltásnál nyithatnak a teraszok – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Hétfőn az óvodák és az alsók nyitnak, a felsők csak május 10-én.
legfrissebbek
Híztak a magyarok a járvány alatt
Minden magyarnak átlagosan 2-5 kilóval nőtt a testsúlya a járvány alatt, miközben a mozgásszegény életmód miatt egyre többen küzdenek mozgásszervi panaszokkal.
E-autó futam érkezik a Hungaroringre
A Hungaroring is bekerült az idén rajtoló PURE ETCR-sorozat versenynaptárába.
A hetedik te magad légy: elhozta a kupát a Falco!
A Szolnok tükörsima legyőzése után a DEAC együttese ellen lépett pályára a Magyar Kupa fináléjában a Falco együttese. A debreceniek a másik vasi együttessel, a Körmenddel találkoztak a másik elődöntőben, és sima győzelem után kerültek a fináléba.
Uniós szabályozás védené a mesterséges intelligencia rendszereket
Az Európai Bizottság elsődleges célja, hogy korlátozza a magas kockázatú AI alkalmazások használatát.
Tudatos a brandépítés a Falconál
Tóth Kálmán, a Falco KC-t működtető gazdasági társaság felügyelőbizottsági elnöke még a kilencvenes években járt először Falco-meccsen, azóta fanatikus drukkere a sárga-feketéknek. A városi képviselő a helyszínen szurkolta végig a Magyar Kupa fináléját.