km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
„Vigyázzunk együtt Szombathelyre!”

„Vigyázzunk együtt Szombathelyre!”

Az őszi utcatakarításokról, valamint a SZOVA NZrt. téli felkészüléséről tartottak sajtótájékoztatót kedden reggel a Váci Mihály utcában.

Horváth Soma (Éljen Szombathely!), városüzemeltetési ügyekért is felelős alpolgármester kiemelte: folytatódott az utcatakarítási akció, emellett hétfőtől elkezdődött a hókészenlét városunkban.

- 2020 óta zajlik az utcatakarítási akció, ami azt jelenti, hogy az egyébként megszokott munkaütemterv szerint - amelyen a SZOVA és a Szompark halad - a városnak a forgalmas, és egyébként jobban koszolódó utcáit komplexen tudjuk kitakarítani. Nemcsak az utcákat, hanem a tereket, főként a belvárosban. 2019-ben azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy folyamatosan fejlesztjük a városüzemeltetést, nagyon fontos lépéseket tettünk ennek érdekében. A Szomparknál hajtottunk végre jelentős gépfejlesztést, és még további eszköz áll hamarosan „csatasorba”. Óriási előrelépés, hogy öt olyan gép áll a Szompark rendelkezésére, ami nemcsak füvet tud nyírni, hanem lombot is tud szívni – ezeket az eszközöket a mostani akcióban is bevetettük. A SZOVA NZrt.-nél pedig az idei évben, ahogy azt ígértük, köztisztasági, úgynevezett utcaseprő gépeket tudtunk beszerezni. Egy nyáron már megérkezett, egy pedig most van forgalomba állítás alatt. Ezek közepes méretű eszközök, nemcsak az utak, hanem a járdák, kerékpárutak és a parkolók tisztán tartására is alkalmasak. Fontos kiemelni, hogy október elejétől a belváros forgalmas utcáit takarítottuk, ilyen volt a Király utca, a Március 15-e tér, a Fő tér, nemrég történt meg a Víztorony környékének rendbe tétele. A Pázmány Péter körút után ma itt vagyunk a Váci Mihály utcában, az első ütem most valósul meg, a jövő héten a belső út takarítására is sor kerül. De természetesen máshol is dolgoznak majd a kollégák az elkövetkezendő napokban. Azt hiszem, minden adott ahhoz, hogy a város és a cégeik vigyázzanak együtt Szombathelyre, mi a magunk részéről mindent megteszünk.

Kovács Cecília, A SZOVA Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról szólt, hogy a cégnél november 14-étől 2023. március 15-ig tart a téli készenlét.

- Ez a téli üzemeltetési szezon azt jelenti, hogy 24 órás készenlétet látunk el annak érdekében, hogy ha az időjárás miatt szükségessé válik, akkor azonnal be tudjunk avatkozni. Ebben a munkafolyamatban ötvenöt munkatársunk vesz részt. Ha az időjárás úgy kívánja, akkor elvégezzük az utak, járdák kerékpárutak síkosságmentesítését és hóeltakarítását, nagyobb gépekkel és kézi erővel. A Szombathely közigazgatási területén lévő utakat veszélyességi és forgalmassági szempontból soroltuk be, ennek a sorrendjében végezzük majd el a munkálatokat – emelte ki a vezérigazgató.

Fotó: Nagy Jácint

 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat