km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
20 éves a Király Sportlétesítmény: újabb fejlesztést adtak át pénteken

20 éves a Király Sportlétesítmény: újabb fejlesztést adtak át pénteken

A Király Sportlétesítmény 20. születésnapja alkalmából adták át a sportkomplexum fejlesztésének II. ütemében megvalósult újabb beruházást: elkészült a kétszintes, AA++ energia besorolású, 1300 négyzetméteres iroda- és öltöző épület.

A 108-szoros magyar válogatott kapus, Király Gábor által megálmodott sportkomplexum az első 15 évben kizárólag önerőből, magántőkéből épült és fejlődött. A kormány két alkalommal nyújtott támogatást létesítményhez, az I.ütem egymilliárdos költségeinek (ízületkímélő műfüves pálya, és egy ezer négyzetméteres épület) a felét állta, majd a 2019-ben 4,5 millárdos költségvetési forrást rendelt a II. ütemhez. Ebből készült el speciális sportdiagnosztikai és rehabilitációs központ, az úgynevezett „C” épületés a bevezetőben említett központi épület a régi helyén, illetve megújult a pályarendszer.

A pénteki megnyitón dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár beszédében Király Gábort idézte: "ha keményen dolgozol, előbb-utóbb meglesz az eredménye és előbbre lépsz". Az államtitkár kiemelte, a sportlétesítményben több 200 fiatal futballozik, "a virtuális valóság helyett igazi sportolói közösségben. Schmidt Ádám fontos feladatnak nevezte, hogy a minél több fiatalt nyerjenek meg a sportnak. 

Dr. László Győző sportért felelős alpolgármestere arról beszélt, hogy a Király név összeforr Szombathely nevével, a város pedig büszke a válogatott kapus teljesítményére, a sportegyesületében folyó munkára, amely egyre szélesebb körben ismert már.

Prof. dr. Gadányi Károly, az MLSZ Vas Megyei Igazgatóságának társadalmi elnöke beszédében megemlítette, hogy gyakran figyeli a sportegyesületben folyó szakmai munkát és örömmel állapította meg, az edzők támogatják, segítik az ifjú sportolókat. Arról is szólt, hogy a fiatal generációknak a nagy szombathelyi elődök példaképként szolgálnak, megemlítette Király Ferenc, Halmosi Zoltán és Király Gábor nevét.
 

Király Gábor prezentációban mutatta be az elmúlt 20 év fejlesztéseit, azokat a lépéseket, amely során az egykori újperinti rétből sportkomplexum lett, hotellel, étteremmel, rehabilitációs központtal, különböző méretű futballpályákkal. Egy bejátszott, régi hangfelvételen a kapus édesapja, a két éve elhunyt Király Ferenc beszélt arról, hogyan valósult meg létesítmény, Király Gábor álma.


A program a központi épület avatásával ért véget, dr. László Győző, dr. Gadányi Károly, dr. Schmidt Ádám és Király Gábor vágták át a szalagot.  


A Király Sportlétesítmény sajtóközleménye: elkészült a Király Sportlétesítmény fejlesztésének utolsó szakasza


A bruttó 4.505.212.085 forint költségvetési forrásból megvalósult beruházás a pályarendszer megújítása valamint a „C” épület, vagyis egy 1800 négyzetméter alapterületű, bentlakásos sportdiagnosztikai és rehabilitációs központ kialakítása után az „A” épület, vagyis egy kétszintes, AA++ energia besorolású, 1300 négyzetméteres iroda- és öltöző épület felépítésével zárult.

Király Sportlétesítmény: 15 év fejlesztései önerőből

A Király Sportlétesítmény két évtizeddel ezelőtt, 2003-ban nyitotta meg kapuit, abban az időszakban, amikor a vasi megyeszékhelyen (is) éppen a régi sporttelepek felszámolása, megszüntetése, és az ingatlanok kereskedelmi célú beépítése zajlott.
A Szombathely nyugati részén, Újperinten fekvő sportkomplexum létrehozásának ötletgazdája Király Gábor, válogatottsági rekorder kapus, aki 26 aktív évet töltött a labdarúgásban, 18 évig játszott külföldön, profi szinten. Németországi, angliai tapasztalataiból merítve már karrierje közepén megalapította szülővárosában egyedi sportszervezetét, amellyel értékrendjének, tudásának, filozófiájának átadása, a közösségépítés és mindenekelőtt a fiatalok sportolási lehetőségének biztosítása volt a célja. Gábort aktív labdarúgó pályafutása alatt is az vezérelte, hogy a külföldi mintákat a hazai körülményekhez adaptálva a szombathelyi gyerekeknek teremtsen olyan inspiráló szakmai és infrastrukturális környezetet, amely néhányukat akár a profi karrier irányába is elindíthat, míg másokat a sportoláshoz és az élethez is elengedhetetlen tulajdonságokkal, úgy, mint kitartás, szorgalom, fair play, lojalitás, csapatszellem, vértez fel. 

Az első 15 évben kizárólag önerőből, magántőkéből épített és fejlesztett. A 6 hektáron elterülő sportközpontjában tíz évvel ezelőtt létrejött a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola, amely a mindennapi munka mellett a Király Kapustábor eddigi 48 turnusában fejlesztette az ország minden pontjáról érkező kapuspalántákat. A táborok programját saját edzői stábunk munkája mellett olyan sztárvendégek színesítették, mint Andrusch József, Szarka Zoltán, Disztl Péter, Pálinkás András, Balajcza Szabolcs, Jakab Csaba, Rózsa Dániel, Vlaszák Géza, Veréb György, Sáfár Szabolcs, Dibusz Dénes, Gera Zoltán.


Itt működik a 250 igazolt utánpótlás játékossal rendelkező Király Sportegyesület, a K1rály Alapítvány, valamint egy sport rehabilitációs kezelőhely is. A létesítmény kezdetektől otthona volt a női labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás-Viktória FC-nek, a Grundball PFC utánpótlás egyesületnek, valamint a városrész, az Újperint SE csapatának is.


Ez a hely illetve a folyamatosan fejlődő sportlétesítmény az elmúlt két évtizedben rengeteg rendezvényt és sok ismert sportolót látott vendégül. 

Rendeztünk felkészülési tornákat elsőosztályú, NB II-es valamint nemzetközi csapatokkal, (15 évig ez volt a Király Kupa) otthont adtunk Országos Diákolimpiai Labdarúgó Döntőknek. 

Vendégeink között voltak a magyar és a nemzetközi labdarúgás ikonjai, mint Mészöly Kálmán, Lothar Matthäus, Bozsik Péter, Détári Lajos, Grosics Gyula, Róth Antal, Puhl Sándor, Dinnyés Márton, Buzánszki Jenő, Egervári Sándor, Illés Béla, Palotai Károly, Németh Gábor, Illovszky Rudolf.

Veszelinov Dániel személyében neveltünk már ki olyan hálóőrt is, aki tőlünk kötött profi, külföldi szerződést és védi ma is a Dunaszerdahely kapuját.

A Király Sportegyesület elmúlt másfél évtizedes szakmai és közösségépítő törekvéseit, koncepcióját ítélte támogatásra érdemesnek a magyar kormány, amikor úgy döntött, hogy központi forrást biztosít a Király Sportlétesítmény komplex fejlesztésének II. ütemére.

B-épület: a fejlesztés I. üteme, 2018-ból

A sportközpont fejlesztésének I. üteme még 2018-ban valósult meg. Akkor épült a mintegy 1000 négyzetméteres, panorámás szülői váróval rendelkező kétszintes passzívház-szerű klubépület (ez a jelenlegi „B” épület), valamint egy parafa-granulátumos, ízületkímélő műfüves pálya.


A II. ütem

A 2019 novemberében indult II. fejlesztési szakasz három fő pilléren nyugszik:

•    megépült egy bentlakásos speciális sportdiagnosztikai és rehabilitációs központ - ez az úgynevezett „C” épület
•    a fejlesztés része volt a pályarendszer megújítása
•    a régi, korszerűtlen „A” épületet lebontották, helyére egy kétszintes, AA++ energia besorolású, 1300 négyzetméteres iroda- és öltöző épület kerül, amelyet most avatunk fel.
•    „C” épület: speciális sportdiagnosztikai és rehabilitációs központ, szálláslehetőséggel


Az úgynevezett „C” épület a rehabilitációs és egészségfejlesztő központ, amely az egy napot meghaladó terápiák esetén szálláslehetőséget is kínál a kezelésre szorulóknak.Három szinten, 1800 négyzetméteren épült meg. Prevenciós és egészségmegőrző programok, gyógytorna, speciális sportdiagnosztika kapott itt helyet, a német tapasztalaton alapuló FMR-módszer alapján. Mozgásszervi betegségek, sportsérülések, a műtétek utáni gyors felépülést segítő korszerű kezelések (többek között: elektroterápia, thermoterápia, manuálterápia, stb.) végezhetőek el a rehabilitációs részlegen.

Az épületben rendelkezésre áll 16 szoba is, szálláslehetőséget biztosítva elsősorban a kezeléseken résztvevőknek, a sportturizmus (UEFA utánpótlás rendezvények, sportkonferenciák, sportszakmai továbbképzések, edzőtáborok) miatt Szombathelyre érkezőknek, továbbá a Király Sportegyesület sport és üzleti partnereinek. 

A-épület: UEFA-előírásoknak megfelelő helyiségekkel 

Miután már nem felelne meg a jelenlegi építési szabályoknak, a korábbi főépületet lebontották. A helyén AA++ energia besorolású, 1300 négyzetméteres, kétszintes iroda- és öltöző épület létesült. UEFA előírásoknak megfelelő helyiségekkel: nemzetközi méretű öltözőkkel, dopping és orvosi szobával, nyilatkozó folyosóval (mixed zone). A fiatalok szabadidejének aktív és hasznos eltöltését a komplexumban jelenleg is közösségi tér, míg a legkisebbeknek játszótér szolgálja, ez bővült ki az A-épületben egy-egy tanulószobával és fitneszteremmel, valamint ugyanide került vissza a Királyshop üzlete is.

Pályarendszer: 1-1 új és felújított szabvány méretű élőfüves pálya, valamint 3 edzőterület

A meglévő pályákat részben felújították, új szerkezetet kaptak, részben újak épültek. A parafa-granulátumos ízületkímélő műfüves pálya mellett immár két UEFA-szabvány méretű (105x68-as) élőfüves nagypálya és két, szintén füves edzőterület áll a Király SE, és a sport turisztikai célból (edzőtáborozás) hozzá érkező partner egyesületei rendelkezésére. A labdarúgó pályákat korszerű, energiatakarékos, a nappali fényhez közelítő led-világítással, vízelvezető rendszerrel és labdafogó hálókkal látták el. A beruházás része még egy kisméretű, 60x40 méteres, szintén parafa-granulátumos felületű műfüves pálya is. 

A fenntarthatóság, környezettudatosság jegyében 

A beruházás maximálisan fenntarthatósági szempontok figyelembevételével készült, a zöld szemlélet tetten érhető a megújuló energia, hőszivattyú, csapadékvíz újrahasznosítás, napelem, napkollektor, víztakarékos csapok, vízmentes piszoár, ledes világítás ökotudatos műszaki megoldásaiban.  Biztosítva ezzel a komplexum környezettudatos, hosszú távú gazdaságos működtetését.

A fejlesztések része, hogy a meglévő parkolók mellé (B-épület előtt: 53 darab, Temesvár utcában: 28+12 darab) 44 új parkolóhely is létesült. 

A Király Sportegyesület tulajdonában, sportcélokra 

A mostani beruházás befejeztével az új épületek és a pályarendszer is a Király Sportegyesület tulajdonába kerül, Szombathely városa, az itt élők pedig ezáltal egy korszerű, nemzetközi szinten is minőséget jelentő sport komplexummal gyarapszanak.
A projekten kívül, más forrásból hátra van még az „A” épület melletti a center pálya felújítása, ami jelenleg is folyamatban van.

kapcsolódó cikkek
Király Gábor öltönyben védte a tizenegyeseket a Crystal Palace - Hertha edzőmeccs szünetében
Király Gábor öltönyben védte a tizenegyeseket a Crystal Palace - Hertha edzőmeccs szünetében
Londonban szombaton járt Király Gábor két korábbi csapata edzőmeccsén: a Crsytal Palace - Hertha találkozójára hívta meg az angol klub. Kiemelt vendégként több helyszínen is szerepelnie kellett, a szünetben pedig büntetőket védett - öltönyben.
Portréfilm született Király Gábor pályafutásának legfontosabb mérföldköveiről
Portréfilm született Király Gábor pályafutásának legfontosabb mérföldköveiről
Életünk talán legnehezebb időszakában inspiráló lehet egy olyan sportember történetét megismerni, akiről sokaknak a szürke mackóalsó ugrik be elsőként, de az őt jobban ismerő szurkolók, edzők, játékostársak, sportvezetők a kitartását, szorgalmát és elhivatottságát említenék - a tehetsége mellett persze -, mint azokat a tulajdonságokat, amelyek kiemelték őt hazai pályatársai közül – áll a Királysport Média közleményében.
Frizbi National Cup a Király Sportlétesítményben: nemzeti válogatottak csatáznak az érmekért
Frizbi National Cup a Király Sportlétesítményben: nemzeti válogatottak csatáznak az érmekért
Magyar Repülő Korong Szövetség augusztus 27. és 28. között második alkalommal rendezi meg a meghívásos Nemzetek Kupáját. A versenynek idén a szombathelyi Király Sportlétesítmény ad otthont. 
Utcát neveztek el Újperinten Király Ferencről - szobor is emlékeztet a Haladás legendás játékosára
Utcát neveztek el Újperinten Király Ferencről - szobor is emlékeztet a Haladás legendás játékosára
Király Ferenc nevét viseli a Király Sportlétesítményhez vezető utca, a Haladás egykori ikonikus játékosa pedig szobrot is kapott a komplexum területén - az ünnepélyes avatást szerdán tartották Újperinten.
ESZ-kutatás
kapcsolódó cikkek
Király Gábor öltönyben védte a tizenegyeseket a Crystal Palace - Hertha edzőmeccs szünetében
Király Gábor öltönyben védte a tizenegyeseket a Crystal Palace - Hertha edzőmeccs szünetében
Londonban szombaton járt Király Gábor két korábbi csapata edzőmeccsén: a Crsytal Palace - Hertha találkozójára hívta meg az angol klub. Kiemelt vendégként több helyszínen is szerepelnie kellett, a szünetben pedig büntetőket védett - öltönyben.
Portréfilm született Király Gábor pályafutásának legfontosabb mérföldköveiről
Portréfilm született Király Gábor pályafutásának legfontosabb mérföldköveiről
Életünk talán legnehezebb időszakában inspiráló lehet egy olyan sportember történetét megismerni, akiről sokaknak a szürke mackóalsó ugrik be elsőként, de az őt jobban ismerő szurkolók, edzők, játékostársak, sportvezetők a kitartását, szorgalmát és elhivatottságát említenék - a tehetsége mellett persze -, mint azokat a tulajdonságokat, amelyek kiemelték őt hazai pályatársai közül – áll a Királysport Média közleményében.
Frizbi National Cup a Király Sportlétesítményben: nemzeti válogatottak csatáznak az érmekért
Frizbi National Cup a Király Sportlétesítményben: nemzeti válogatottak csatáznak az érmekért
Magyar Repülő Korong Szövetség augusztus 27. és 28. között második alkalommal rendezi meg a meghívásos Nemzetek Kupáját. A versenynek idén a szombathelyi Király Sportlétesítmény ad otthont. 
Utcát neveztek el Újperinten Király Ferencről - szobor is emlékeztet a Haladás legendás játékosára
Utcát neveztek el Újperinten Király Ferencről - szobor is emlékeztet a Haladás legendás játékosára
Király Ferenc nevét viseli a Király Sportlétesítményhez vezető utca, a Haladás egykori ikonikus játékosa pedig szobrot is kapott a komplexum területén - az ünnepélyes avatást szerdán tartották Újperinten.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.