
11 órától Ferenc pápáért szólnak a harangok
Megrendülten értesültünk Szentatyánk Ferenc pápa elhunytáról. Hálát adunk Istennek a kegyelmekért, amelyekben szolgálata révén részesültünk. Különös szeretettel emlékezünk két magyarországi látogatására és következetes kiállására a béke szent ügye mellett, írja közösségi oldalán Erdő Péter bíboros prímás Esztergom-Budapesti érsek.
Elhunyt Szentatyánkért ma délelőtt negyedórás harangszóval és szívbeli imádsággal könyörögjünk. A harangozásra 11 órától kerüljön sor minden templomban, olvasható.
Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.