km/óra
  2020.08.15., szombat  •  Mária napja
Volt munkahelyének küldött bírósági iratokat tüntetett el egy zalai férfi

Volt munkahelyének küldött bírósági iratokat tüntetett el egy zalai férfi

Tisztségének megszűnése után törölte a cégkapun keresztül érkezett bírósági iratokat egy nonprofit kft. volt ügyvezetője, aki perben állt egykori cégével - tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség.

 

A közlemény szerint egy 47 éves zalaegerszegi férfi tavaly februárig volt ügyvezetője egy nonprofit kft.-nek, tisztségének megszűnését követően pedig beperelte volt cégét a Zalaegerszegi Törvényszéken.
    

Amíg a férfi ügyvezetőként tevékenykedett, jogosult volt a gazdasági társaság elektronikus cégkapujába való belépésre, de távozása után is érvényben maradt a belépési jelszava. Ezt kihasználva a férfi a folyamatban lévő perben a kft.-nek, mint alperesnek érkezett bírósági keresetlevelet, az írásbeli ellenkérelem benyújtására felhívó végzést, valamint az ideiglenes intézkedés iránti kérelemre benyújtható nyilatkozatra való felhívást letöltötte, majd ezeket törölte.
    

Ezzel a cselekedetével a kft. új ügyvezetője nem tudta megismerni a perrel kapcsolatos, a kft.-nek szóló iratokat. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség információs rendszer vagy adat megsértésének bűntette miatt emelt vádat a korábbi ügyvezető ellen. (MTI)
 

címkék
Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Összeesett, majd meghalt egy 27 éves fiú egy szombathelyi szórakozóhelyen
Tánc után lett rosszul a fiatalember. A társai azonnal megpróbálták újraéleszteni, és a mentők is sokáig próbálták visszahozni, de nem jártak sikerrel.
A szombathelyi gyár egyik munkavállalója koronavírusos, több mint 100 dolgozón végeztek ma tesztet
Ma hajnalban az Ivy Technology több mint 100 dolgozóján végezték el a koronavírus-tesztet, miután kiderült, hogy egyik munkavállójuk a napokban egy családi összejövetelen megfertőződött.
Koronavírus: megint romlott a helyzet Ausztriában, 282 új fertőzést regisztráltak
Hirtelen megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma péntekre Ausztriában: az elmúlt 24 órában 282 új fertőzést regisztráltak. A legtöbb új fertőzöttet, 112-öt, Bécsben találták, írja a krone.at.
Emelkedett a szennyvízben a koronavírus mennyisége, nőhet a fertőzöttek száma
Budapesten és Debrecenben is enyhén növekedő tendenciát mutattak ki a koronavírus örökítőanyagának mennyiségében a szennyvízben - számolt be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn. A tapasztalatok szerint a koncentrációnövekedés után 4-10 nappal később megugrik a megbetegedések száma.
Kedden reggel hat órától szünetel a gázszolgáltatás Szombathelyen
Szünetel a gázszolgáltatás kedden reggel hat órától csütörtökön reggel 8 óráig, az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. karbantartási munkái miatt. A szolgáltatási szünet a vasi megyeszékhelyet és a szombathelyi kistérség nagyobb részét, 74 települést érint.
legfrissebbek
24 fővel emelkedett a fertőzöttek száma és nincs újabb elhunyt
24 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4877 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, írja a koronavirus.gov.hu.
Retro véradás lesz sörrel és csokival
Zenés nyári esteket tartanak a keszthelyi Festetics-kastély parkjában
Két különleges zenés színházi produkció látható augusztus végén a keszthelyi Festetics-kastély parkjában a Magyar Teátrumi Társaság, a Helikon Kastélymúzeum, a Budapesti Operettszínház és a Musical Neked Produkció jóvoltából.
Jelentősen több elhízott szorul kórházi ellátásra a koronavírus miatt
Az elhízottak körében nagyobb a kockázata annak, hogy az új koronavírus okozta Covid-19-betegség miatt kórházi ellátásra szorulnak - derítették ki a University College of London kutatói.
Halmosi Péter a Király SZE-ben folytatja pályafutását
Nagy erősítést jelentett be a megyei I. osztályú bajnokság rajtja előtt a Király SZE. A szombathelyieknél folytatja pályafutását a 35-szörös magyar válogatott játékos, Halmosi Péter, aki Ausztriából tér haza.