km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Virológus: legalább egy év kell a vakcina kifejlesztéséhez

Virológus: legalább egy év kell a vakcina kifejlesztéséhez

A koronavírus izolációja ellenére is hosszú idő, legalább egy év szükséges a hatásos vakcina kifejlesztéséhez – mondta a vírus izolációját végző kutatócsoport vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

 

Kis Zoltán közölte: néhány kísérlet semmit sem ér, vagyis akkor tekinthető hatásosnak egy szer, ha többezres populáción eredményes a tesztelése.
Ugyanakkor a vírus izolációja azért jelentős eredmény, mert csak akkor kezdődhet meg a vírus ellen hatásos szer kifejlesztése, ha a "kezünkben van a vírus" – fogalmazott a kutató.


Elmondta: az izoláció során a fertőzöttektől vett mintákat olyan sejtekkel "hozták össze", amelyekhez kötődni tudott, beléjük tudott jutni a kórokozó, és azokban sokszorosítani tudta magát.


Mindennek nyomán olyan mennyiségben tudták előállítani a vírust, ami lehetővé teszi a kutatását, vagyis meg tudják osztani a tudományos közösséggel  ismertette a folyamatot Kis Zoltán. (MTI)

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.