km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Vadveszély a szerelmes őzek miatt

Vadveszély a szerelmes őzek miatt

Július közepétől augusztus végéig tart az őzek párzási időszaka, ilyenkor megnő a vadveszély az utakon. Az állatok kevésbé óvatosak, a legváratlanabb pillanatokban, fényes nappal is az autók elé ugorhatnak. Épp ezért a közlekedésben fokozott odafigyelés ajánlott ezekben a hetekben.

Vas megyében 180-190 regisztrált ütközés történik évente, ennek kétharmada őzelütés. Az üzekedési időszakban Vas megyében is több vadbaleset történik, nagy részük anyagi kárral jár, személyi sérülés ritkábban fordul elő. Minden esetben érdemes a rendőrség értesíteni, ők kapcsolatban állnak a területileg illetékes vadásztársaságokkal.

Az autóvezetőknek fokozott figyelemmel kell közlekedniük ezekben a hetekben. A rendőrség azt javasolja, hogy ha  meglátjuk az út mellett a vadat, csökkenteni kell a sebességet, és semmiképp se rángassuk a kormányt. Inkább el kell ütni a vadat, mert az kisebb sérüléssel jár, mintha frontális baleset történne.

A vad az állam tulajdona, elvinni bűncselekmény. A rendőrök gyakran találnak elhullott állatot az út mentén, a teherautósofőrök sokszor észre sem veszik, hogy őzet ütöttek el. Sok földterületet bekerítenek, a vadak emiatt is rákényszerülnek, hogy az utakon vágjanak keresztül.

A vadásztársaságok a Vas megyei főutak mentén is több helyen szereltek fel prizmákat az út szélét jelző oszlopokra, ezek úgy verik vissza az autók fényszórójának fényét, hogy abból az erdőbe is jut, így távol tartva a vadakat az utaktól.

(Szombathelyi Televízió)

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Április 2-től kezdődik a rágcsálóirtás Szombathelyen
Április 2-től április 26-ig rágcsálóirtási munkák zajlanak Szombathelyen - közölte a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya.
Telt ház előtt vetítették a Semmelweis című filmet az Aktív Időskor programban
Köztünk vannak, velünk élnek - tárlat nyílt a szociális ellátásban részesülők műveiből
2023-ban hirdette meg a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata a Tudom, hogy van jogom! ellátottjogi alkotópályázatot. A pályaművekből összeállított tárlatot az országban vándorkiállításon mutatják be, melynek egyik állomása a szombathelyi Víztorony. A megnyitót március 28-án tartották.
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
A talpra állás után a gazdaságban és a turizmusban is az idei az újraindítás éve, amelyben 2-3 százalékos GDP-növekedés lesz elérhető - mondta a nemzetgazdasági miniszter a 178. balatoni hajózási szezont megnyitó, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajóját felavató ünnepség sajtótájékoztatóján csütörtökön Siófokon.