km/óra
  2020.07.07., kedd  •  Apollónia napja
Előadás a szabadban: újra nyit a Weöres Sándor Színház

Előadás a szabadban: újra nyit a Weöres Sándor Színház

Június 11-től a Fehér nyuszi, vörös nyuszi-t ötször adják elő a Krúdy Klub teraszán – Hatan távoznak, hatan érkeznek – 2020/2021: Jordán Tamás direktorként az utolsó évadát kezdi, ezekről is esett szó a Weöres Sándor Színház mai sajtótájékoztatóján.

 

A színház szerdai, évad végi sajtótájékoztatóját Horváth Soma alpolgármester, Jordán Tamás színi direktor és Németh Károly, a WSSZ produkciós menedzsere tartotta.  Jordán Tamásnak 2021 februárjában jár le az igazgatói mandátuma, posztjának betöltésére pályázatot ír ki Savaria közgyűlése, erről várhatóan a járvány után megtartandó legelső közgyűlésen döntenek. 


Ami ezekben a napokban a legörvendetesebb: csütörtökön este újra kinyitja kapuit a színház. Az aktuálisan érvényes jogszabályi előírások betartásával június 11-én kezdődik a Szabad tér – teraszszínház című programsorozat a Krúdy Klub teraszán (tehát a szabadban lesznek az előadások). Az iráni szerző, Nassim Soleimanpour Fehér nyuszi, vörös nyuszi című különleges, nemzetközi sikert aratott drámáját (közös, interaktív, játékos kísérletét) öt alkalommal láthatja a publikum. Június 11-én, 12-én, 16-án, 18-án, 19-én. Esténként, 19 órakor. Az előadók (a dátumok sorrendjében): Nagy-Bakonyi Boglárka, Alberti Zsófi, Nagy Cili, Szabó Róbert Endre, Horváth Ákos. Valamennyi előadás esetében beiktattak esőnapot (tekintettel a Medárd-időszakra is).  


Hat új előadást tervez bemutatni a – várhatóan szeptembertől már gőzerővel „nekilendülő” – 2020/2021-es szezonban a WSSZ. Köztük van Dés-Geszti-Grecsó A Pál utcai fiúk című zenés játéka is. Mohácsi János, Máté Gábor, Zsótér Sándor, Czukor Balázs szintén rendez a WSSZ-ben. Várhatóan még az ősz elején pótolják a világragály miatt elmaradt Ádám almáit (Czukor Balázs rendezi). Szintén a vírus „vitte el” a Mirandolinát, helyette a Pogánytáncot állítja színre Valló Péter.


Hatan távoznak a vasi teátrumból, és ugyancsak hatan érkeznek a társulathoz. Elköszön az idei évad végén: Trokán Péter, Bajomi-Nagy György, Gonda Kata, Kálmánchelyi Zoltán, Kenderes Csaba, Matusek Attila. Érkezik: Lábodi Ádám, Major Erik, Hajdú B. Péter, Hajmási Dávid, Herman Flóra, Róbert Gábor. 


A WSSZ-nek három olyan, még idei bérletes előadása is van, amelyek (a járvány miatt) csak részlegesen „futhattak ki”. Azaz pótolni szeretnék az elmaradtakat – az elképzelések szerint – szeptembertől. A Liliomfit, a Kis hölgy a Maximbólt és az Equust „érinti” ez. 
A 2020/2021-es szezon új bemutatói: a már említett Dés László, Geszti Péter, Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk-ját Réthly Attila rendezi, Caragiale Farsangját Mohácsi János, Beckett A játszma vége című színművét Zsótér Sándor, Leigh Abigail buliját Czukor Balázs. Máté Gábor a színművészetis növendékeivel és a WSSZ művészeivel közös improvizációs alkotást hoz létre, Réthly Attila Albee Nem félünk a farkastól című remekét viszi színre. Műsoron marad A padlás, a Haragossziget, a Grönholm-módszer és a Weöres Kaviár. 


A további információk megtalálhatók a WSSZ honlapján. 

 

Szenkovits Péter 
Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu


 

kapcsolódó cikkek
Júniusban kinyit pár napra a színház jegyirodája
Júniusban kinyit pár napra a színház jegyirodája
A Weöres Sándor Színház jegyirodája június 2. és június 19. között hétköznapokon 9-től 17 óráig várja a közönséget a színház épületében a biztonsági előírásoknak megfelelően, áll a színház közleményében.
kapcsolódó cikkek
Júniusban kinyit pár napra a színház jegyirodája
Júniusban kinyit pár napra a színház jegyirodája
A Weöres Sándor Színház jegyirodája június 2. és június 19. között hétköznapokon 9-től 17 óráig várja a közönséget a színház épületében a biztonsági előírásoknak megfelelően, áll a színház közleményében.
Savaria Fórum 29. évfolyam 26. szám - 2020.07.03.
Savaria Fórum 29. évfolyam 26. szám - 2020.07.03.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Négy fiatalt raboltak ki a Fő téren, egyikük nyakához kést szorítottak, s megfenyegették, hogy elvágják a torkát
A Vas Megyei Főügyészség indítványozta annak a két férfinak a letartóztatását, akik kiraboltak négy fiatalt szombaton hajnalban Szombathely Fő terén, olvasható a közleményükben.
Egészségügyi dolgozókat díjaztak a Semmelweis-napi ünnepségen
Az idei évben a Semmelweis-napi díjátadó ünnepséget rendhagyó módon szűkebb körben és fogadás nélkül szervezték meg a Városházán. S bár a Semmelweis-ünnep az egészségügyi dolgozók ünnepe, de ahogy ők fogalmaztak, nemcsak róluk szól. Hanem azokról is, akiknek jelentős szerepük volt abban, hogy fizikai és mentális sérülés nélkül, egészségesen vészelték át az elmúlt járványidőszakot.
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán országaira
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán hat országára: Szerbiára, Montenegróra, Bosznia-Hercegovinára, Észak-Macedóniára, Albániára és Koszovóra az új típusú koronavírus-járvány miatt - jelentette be Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter szerdán.
Gyors óvintézkedésekre van szükség Felső-Ausztriában: iskolákat, óvodákat zárnak be
Péntektől a tervek szerint egy hétre bezárják az iskolákat, az óvodákat és a bölcsődéket a koronavírus-fertőzések számának hirtelen növekedése miatt Felső-Ausztria öt járásában: Linzben, Linzvidéki járásban, Welsben, Welsvidéki járásban, valamint az Urfahr-környéki járásban - jelentette be Thomas Stelzer tartományi vezető szerdán.
Már lehet szavazni az Év Fája verseny döntőseire, egy szombathelyi platán is ringbe szállt
Tíz fa jutott a döntőbe abból a 38-ból, amelyet az ország minden részéről neveztek az idei Év Fája versenybe. A 2020-as év nyertese indulhat a februári európai versenyen – olvasható az Ökotárs Alapítvány honlapján. Az első 10 között egy különleges szombathelyi platán is szerepel.
legfrissebbek
Csillagok útján a neves művészek
Szombathelyi vagy Szombathelyhez kötődő művészek tevékenységének állít örök emléket egy magánkezdeményezés. A Savaria Mozi kávézójának üzemeltetője látványos külsőségek közepette már fel is avatta az első négy csillagot: a Broadway sétányon a művészetet pártoló város neve is kőbe, azaz csillagba vésődött.
Parkoló autót lökött árokba egy pakoló autót kikerülő busz Balogunyomban
Az éjszakai busz vezetője Ják felé tartva a balogunyomi Petőfi Sándor utcában került ki egy parkoló járművet, de a művelet közben érintőlegesen ütközött a szemközti sáv szélén parkoló Volkswagennel.
Műanyagmentes július: a piacon a környezettudatos vásárlókra rámosolyoghat a szerencse
Az egyszerhasználatos műanyag termékeket ebben a hónapban tudatosabban mellőzik azok, akik tenni szeretnének a környezetük megóvása érdekében. A műanyagmentes július egy nemzetközi kezdeményezés, ami az eldobható és a helyettesíthető műanyagok által okozott hulladékszennyezésre irányítja a figyelmet.
Eldőlt a Víztorony és a KRESZ-park sorsa
A legutóbbi közgyűlésen eldőlt a Víztorony, illetve a hozzá tartozó KRESZ-park sorsa. A város művelődési központja mindkét létesítmény esetében feladatot kap.
Nagyon távoli még a közösségi immunitás egy nagyszabású spanyol kutatás szerint
Egy nagyszabású spanyol kutatás szerint nagyon távoli lehet még a közösségi immunitás az új koronavírus ellen, több mint 60 ezer lakos közül csak mintegy öt százaléknál találtak ellenanyagot.