km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Új, szélesebb járda épül a Csónakázótónál

Új, szélesebb járda épül a Csónakázótónál

Nyolc és fél millió forintból újul meg a régóta balesetveszélyes állapotban lévő járda Csónakázótó mellett, a Sportliget mögötti szakaszon.

A kisebbik, a Skanzen melletti horgásztónál a SZOVA munkatársai folyamatosan dolgoztak a héten.
 

– Rossz állapotú, balesetveszélyes részről van szó, emiatt az előző ciklusban dr. Horváth Attila még képviselőként is javaslatot tett a rendbe tételére – számolt be a felújításról  Horváth Soma alpolgármester.  


A közel 300 méter hosszú szakasz két méter széles lesz, a beruházással a tervek szerint jövő hét közepére végeznek a szakemberek.
 

–    Ahogy olvastam, dr. Kecskés László körzeti képviselő azt nyilatkozta erről a járdaszakaszról, hogy a város régi adósságát törleszti, ő ezért korábban nagyon sokat lobbizott – mondta el Horváth Soma. – Emlékeim szerint az előző ciklusban csak dr. Horváth Attila képviselőtársam szólalt fel az ügyben - tette hozzá az alpolgármester. – Dr.  Kecskés Lászlóval akkor beszéltünk a rossz állapotú részről, amikor leadta a választókerületének a fejlesztési javaslatait. Hogy a felújítást az előző városvezetés alatt miért nem tudta elérni, arra nem tudok mit mondani. Talán ebből is látszik, hogy mi nem szelektálunk a körzetek között párt alapon. Nekünk a városnak minden része egyformán fontos – mint ahogy a szombathelyieknek is. 


A munkát július elején kezdték el a SZOVA Nonprofit Kft. építési csoportjának a munkatársai: a régi, töredezett járdát feltörték, annak a helyére betonalapot helyeznek, majd erre aszfaltot tesznek. .


Az elmúlt fél évben folyamatosan újítják fel a város járdáit a SZOVA szakemberei: végeztek már a Szűrcsapó utca 26. mellett és a Vass-Gereben utcában; még dolgoznak a Bárdosi-Németh János utcában, és hamarosan a Nagy László utca 2-6. közötti szakasz is sorra kerül.
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Baleset Szombathely közelében az M86-oson
Egy Ford és egy Audi ütközött az M86-os autóúton Vépnél a Répcelak felé vezető oldalon pénteken délután, eddig tisztázatlan körülmények között, számolt be róla a 112Press.hu. A forgalom a helyszínelés idején egy sávon haladhat, torlódásra kell számítani. Két embert vittek kórházba.