km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Tüzes játék a Történelmi Témaparkban: New York, Kámon, Savaria és az időgép

Tüzes játék a Történelmi Témaparkban: New York, Kámon, Savaria és az időgép

Időgéppel Savariába címmel mutatták be csütörtökön este a Történelmi Témaparkban a tüzes játékokkal kísért darabot. Az utazók megjárták mindegyik idősíkot, mi pedig igyekeztünk megörökíteni őket a múltban, a jövőben és a jelenben is.

A történet szerint  19. században szerte Európában fellendült a tudományos élet és ebből nem maradhatott ki  Szombathely sem - mert hát itt mindig történik valami, ha néha késve is.  A sztori szerint  kámoni Gotthárd-kastélyban is érdekes csillagászati kutatások folytak Gotthárd Jenőnek köszönhetően. A kiváló tudós a titokzatos New York-i professzorral, Dr. Alexander Hartdegennel is kapcsolatban állt. Gotthárd ötleteinek felhasználásával Hartdegennek sikerült építeni egy időgépet, amelyet a kastély ódon falainál próbálták ki.
 

Hogy mindez valójában így volt-e avagy sem, azt már biztosan nem tudhatjuk, mert az évkönyvek nem került bele, viszont a forgatókönyvbe igen.
 

Így aztán a veszélyes és rejtélyekkel teli kísérletet idézték meg  a tüzes játék szereplői. A steampunk időutazók különböző kalandokba keveredtek az időgépük segítségével a múltban, sőt a jövőben is, hogy megmentsék Savariát a jelenben...


Fotók: Nagy Jácint

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.