km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Több mint két hónapja nem volt ilyen alacsony az új koronavírus-esetek száma Olaszországban

Több mint két hónapja nem volt ilyen alacsony az új koronavírus-esetek száma Olaszországban

Több mint két hónapja nem volt ilyen alacsony az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírusos esetek száma Olaszországban a polgári védelem hétfő esti adatai szerint, a korábbiakhoz képest a halottak száma is csupán "enyhén", 179-cel emelkedett. A kormány döntése a következő órákban várható az óvintézkedések oldásának esetleges gyorsításáról.

 

A járvány halálos áldozatainak száma a tájékoztatás szerint így elérte a 30 739-t. Az emelkedés mértéke valamivel magasabb volt az egy nappal korábbi 165-nél. Az elmúlt 24 órában ugyanakkor mindössze 744 új fertőzöttet jelentettek.
    

Az aktív fertőzöttek száma 836-tal mérséklődött az egy napja mért több mint 1500-as csökkenés után, s ekképpen már "csak" 82 488. Közülük 13 539 embert kórházban kezelnek, az intenzív osztályokon pedig már ezer alá süllyedt a Covid-19-betegek száma.
    

A gyógyultak száma túllépte a 106 ezret. A gyógyultakat és a halottakat is számolva az eddig diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 219 814-t Olaszországban.

 

A járvány gócpontjának számító Lombardiában 68 volt a halottak száma az egy nappal ezelőtti 62 után. Az új fertőzöttek száma pedig 364-re emelkedett a korábbi 282 után. A tartományban a halottak száma túllépte a 15 ezret, a szűrt fertőzötteké pedig a 81 ezret. A venetói Verona városában hetven nap óta először fordult elő, hogy egyetlen új fertőzöttet sem jelentettek.
    

A római kormány hétfő este egyeztet a tartományi elnökökkel a kereskedelemnek és a vendéglátásnak az eredetileg tervezettnél esetleg korábbi újraindításáról. A tartományok egy része kész korábban megnyitni az üzleteket, fodrászatokat, éttermeket és strandokat, miközben a kormány országos szabályozást szorgalmaz.

Róma mindenképpen meg akarja várni az óvintézkedések május 4-től indított oldását követő járványadatokat, mielőtt tovább enyhítené a korlátozásokat. Az eredeti ütemezés szerint az olaszok május 18-tól már engedély nélkül közlekedhetnek, elhagyhatják városaikat és más tartományba is utazhatnak. Május 18-től megnyitnak a múzeumok és a templomok is. (MTI)

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.