km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Tehetséggel, akarattal, egyenlő eséllyel

Tehetséggel, akarattal, egyenlő eséllyel

Június 30-ig lehet jelentkezni a Szent Márton Esélyegyenlőségi Programra, amellyel hátrányos helyzetű tehetséges gyerekeket támogat az önkormányzat. Évi félmillió forintot biztosítanak olyan ötödik osztályba lépő diákoknak, akik megfelelnek a szigorú pályázati feltételeknek.

Már hatféle ösztöndíj program létezik a városban, amivel tanulókat támogat az önkormányzat. Ebből kettő – a Bursa Hungarica és az Arany János Tehetségprogram – országos kezdeményezés, míg a Petz-ösztöndíj, a „Szombathely visszavár” program és a Kariatida ösztöndíj helyi alapítású támogatási program. A legújabb pedig a Szent Márton pályázat, amit 2018-ban azért indítottak, hogy a szociális helyzet ne legyen akadálya a tehetség kibontakoztatásának a művészetek, a tudomány vagy akár a sport területén. A program különlegessége, hogy a kedvezményezettek nem közvetlenül pénzt kapnak, hanem olyan szolgáltatásokat vásárol számukra az önkormányzat, amelyek a tehetség kibontakoztatását segítik: például fizetik a művészeti és nyelvórákat, a külön foglalkozásokat, a nyári tábort, vagy épp laptopot, fellépőruhát, hangszert vásárolnak, ha arra van szükség. Évente öten nyerhetik el a támogatást, tavaly ketten feleltek meg a szigorú feltételeknek.

– Pontszámítási rendszerben, komplex módon vizsgáljuk a pályázók szociális helyzetét – magyarázza dr. Károlyi Ákos jegyző. – Úgy gondoltuk, hogy akkor kaphatunk valós képet, ha nem csak a jövedelmi viszonyokat vesszük figyelembe a családok esetében. Épp ezért megnézzük a a vagyoni helyzetet, a lakhatási körülményeket, hogy van-e a családban tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek. Ezen kívül készül egy alapos környezettanulmány és egy pszichológiai teszt, amely a gyermek kreativitását, motiváltságát vizsgálja. Emellett természetesen nagy súllyal esnek latba a tanulmányi és versenyeredmények.

Tavaly egy rajz- és egy hegedűtehetséget választottak ki. Egyikük a Váci iskolába jár, az ő rajzai díszítik az önkormányzat idei asztali naptárát, másikuk a Paragvári iskolában tanul, ő városi ünnepségen kapott fellépési lehetőséget.

– A program egyik nagy előnye éppen ez, hogy a pénzen megvásárolható eszközökön, szolgáltatásokon kívül bemutatkozási lehetőséget tudunk biztosítani a kedvezményezetteknek – hangsúlyozza Koczka Tibor alpolgármester. – Ezáltal önbizalmat, rutint, hasznos tapasztalatot szerezhetnek ezek a hátrányos közegből érkező tehetséges fiatalok. 
A gyerekek számára egyéni fejlesztési terv készül, és mentor dolgozik mellettük. Egy olyan szociális szakember, aki szinte részévé válik a család mindennapjainak. Az ő dolga, hogy figyelemmel kísérje a diákok fejlődését, és felügyelje a pénz megfelelő elköltését.

– Az én mentoráltam az a 11 éves kislány, aki a város naptárát illusztrálta. A pályázatnak köszönhetően különórára járhat angolból, továbbá rajzeszközöket, festékeket, papírokat és egy laptopot kapott, amire önerőből nem futotta volna, hiszen édesanyja egyedül neveli őt – mondja Németh Viktória, a Pálos Károly Központ családsegítője. Az eddigi tapasztalatok pozitívak, a gyerekek elkezdtek nyelvet tanulni, javult a tanulmányi eredményük, láthatóan motiváltak, jól akarnak teljesíteni. 

A kedvezményezettek egészen addig maradnak a programban, amíg nappali tagozaton be nem fejezik – akár egyetemi – tanulmányaikat, vagy a munkaerőpiacra nem lépnek. Miután évente újabb és újabb pályázók kerülnek a rendszerbe, a Szent Márton pályázat öt-tíz éven belül több tízmilliós támogatási programmá bővülhet. A kedvezményezetti körből ki is lehet esni, ha a diákok előmenetele nem az egyéni fejlesztési terv szerint alakul. A pályázati kiírást eljuttatták minden iskolának, továbbá a felhívás megtalálható a www.szombathely.hu weboldalon is.
»kzs

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.