km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Szűrőprogram Szombathelyen is

Szűrőprogram Szombathelyen is

Vas és Zala megyében 3955-en kaptak meghívást koronavírus-tesztelésre a Központi Statisztikai Hivatal véletlenszerű kiválasztása alapján. Május 1-jén indult a kéthetes szűrőprogram négy orvosképző egyetem közreműködésével. Az elvégzett vizsgálatok átfogóbb képet adhatnak a fertőzöttség mértékéről, és alapot biztosíthatnak a szükséges megelőző járványügyi intézkedésekhez.

 

– Örülök, hogy részt vehetek ebben a szűrésben, mert számomra is fontos a családom és a környezetem védelme. A Pécsi Tudományegyetemről (PTE) hívott fel egy orvos, hogy megkaptam-e az erre vonatkozó e-mailt, és megbeszéltük a részleteket. A tesztelés a Sportházban zajlott, ahol teljes védőfelszerelésben, barátságos hangulatban vártak az egészségügyi dolgozók. A vizsgálat mindössze néhány percig tartott – mondta el Horváth Szilárd, aki egyike volt azoknak, akik meghívást kaptak a szűrőprogramra.


A vizsgálatra érkezőktől vért vesznek, és egy pálcával váladékmintát az orrból, majd a garatból a genetikai vizsgálathoz. Ezt kiegészíti egy kérdőív kitöltése. Az eljárás mindössze néhány percig tart. Szalai Bálint már meg is kapta az eredményt. Egy nappal a tesztelés után az ügyfélkapun keresztül tájékoztatták először a vérvétel, másnap a többi vizsgálat értékéről. – Negatív lett az eredmény, ami nagyon megnyugtató. Így legalább biztosan tudom, hogy nem betegedtem meg, és lényeges az is, hogy nem fertőztem meg másokat.


Május 5-én egyeztetett a vizsgálatsorozatról Szombathelyen a Markusovszky Kórház főigazgatójával a PTE Klinikai Központjának elnöke. Akkor kértük arra, hogy ismertesse a program részleteit. A Pécsi Tudományegyetem Baranya, Somogy, Tolna, Zala és Vas megyében végzi a vizsgálatokat a helyi egészségügyi szakemberek bevonásával. Kiderül, hogy a tesztelt személy vírushordozó-e, továbbá az is, átesett-e a fertőzésen. A szűrővizsgálatot PCR-teszt segítségével végzik, ez képes kimutatni a vírus örökítőanyagát. Amennyiben valakiről a fertőzés bebizonyosodik, az ismert hatósági eljárás alá esik, vagyis karanténba kerül, és a vele érintkezőket is megvizsgálják.


– A Semmelweis Egyetem koordinálásával, a pécsi, a szegedi és a debreceni egyetem közreműködésével indult a május 14-ig tartó szűrőprogram, amelyben országosan közel 18 ezer meghívott vesz részt önkéntesen. A kiválasztást a statisztikai hivatal egy meghatározott kutatásmódszertan alapján végezte el, ami képet ad az ország egészéről, szűkebben a régiókról és a megyékről is. Szociális otthonokban élők és 14 alattiak nem vehetnek részt a vizsgálatban. Nagyon fontos, hogy akik meghívást kapnak a szűrésre, éljenek is a lehetőséggel, hiszen a vizsgálatból egyrészt megismerhetik a saját egészségi állapotukat a koronavírus tekintetében, másfelől ők egy közösséget, több száz ember képviselnek. Ez biztosítja a reprezentatív vizsgálat statisztikai értékelhetőségét. Így hozzájárulnak az ország átfertőzöttségének megállapításához, és a teljes vizsgálatsorozat eredménye alapján döntések születhetnek a további járványügyi intézkedésekről – hangsúlyozta dr. Sebestyén Andor.


A 489 településen zajló májusi szűrőprogram eredményeit a hónap végén hozzák nyilvánosságra.


– Ezt az átfogó országos keresztmetszeti szűrést a járvány lefolyása során még legalább kétszer megismételjük, így lesz a vizsgálat követéses. A szűrések között egy hónapnak kell eltelni – vázolta fel dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője.


– Az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, hogy mennyi a vírusfertőzöttek valós száma Magyarországon, hányan betegedtek meg eddig, illetve szerezhettek immunitást a vírussal szemben, valamint képet kapunk arról is, hányan lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók – tette hozzá.

 

Fotó: Varga György/MTI

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.