km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Szűrőprogram: 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív

Szűrőprogram: 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív

Az eddig elvégzett 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív a pénteken záruló, csaknem 18 ezer ember bevonásával történő országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton - jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője kedden a részeredményekről tartott videokonferencián.

 

A vizsgálatot május 1-jén kezdte el az SE vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző és a Központi Statisztikai Hivatal. 


Merkely Béla ismertette: e részeredmény alapján a reprezentatív minta alapját képező 14 éven felüli lakosságból 243 és 7230 között van a fertőzöttek száma. Az átfertőzöttek száma az első 1524 mintából 9. Amennyiben ez lenne a teljes reprezentatív minta, akkor a 14 évnél idősebb lakosságra vonatkoztatva az átfertőzöttség gyakorisága (95 százalékos biztonsággal) 2,7 ezrelék és 1,1 százalék között lenne, vagyis 22 399 és 92 624 között lenne a fertőzésen átesettek száma - közölte.


Hangsúlyozta: az eredmények részeredmények, a vizsgálat végeredményét május végén közlik. Megjegyezte: a vizsgálatban nem vesznek részt az idősotthonok, illetve a húsznál nagyobb létszámú intézmények lakói.


Merkely Béla hozzátette: a vizsgálat első szakaszát további mérések követik, amelyek között legalább egy hónapnak kell eltelnie. Ha a járványügyi adatok nem változnak nagyon, akkor következő mérés előreláthatóan szeptemberben lesz. Elmondta: a tesztelésre a KSH által kiválasztott 17 787 ember kapott meghívást az ország egész területéről, 14 év felett, minden korosztályból, valamennyien magánháztartásban élők.


A kedd reggeli adatok alapján 8744 tesztelést elvégeztek, további 2113 meghívott jelezte, hogy elmegy a tesztelésre, 354 ember azt kérte, hogy az otthonában végezzék el a tesztet, 1589 meghívott nem jelezett vissza, és nincs róluk információja a kutatást végzőknek, 505 átmenetileg külföldön van vagy meghalt, 1875 kiválasztottal pedig nem sikerült felvenni a kapcsolatot.


A kutatásban részt vevők közül 11 302 ember már kitöltötte a vizsgálat részét képező, 50 kérdésből álló kérdőívet, és 8276 levett mintát teszteltek.
A SE rektora hozzátette: a szűréssorozat lebonyolításában 1500 orvos, ápoló, orvostanhallgató, PHD-hallgató vesz részt. Merkely Béla megköszönte a szakemberek munkáját, valamint a szűrésen részt vevő lakosság, a polgármesterek és a jegyzők segítségét.


Berényi Ervin, a Debreceni Egyetem klinikai központjának elnöke elmondta, négy megye 110 településén a 3904 vizsgálatra behívottak 41 százaléka, 1613 ember esett már át a vizsgálaton.


A Szegedi Tudományegyetem klinikai központjának elnöke, Lengyel Csaba közölte, négy megye 88 településén 15 team végzi a szűréseket. A behívottak 47 százalékánál, 1488 embernél történtek meg már a vizsgálatok.


Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem klinikai központjának elnöke tudatta, öt megye 110 településén a kiválasztott résztvevők 45 százalékát, 1769 embert teszteltek.


Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai központjának vezetője kifejtette, a felsőoktatási intézmény munkatársai 158 településen és 23 kerületben végeznek szűrést. A kiválasztottak 54 százalékát, 3608 pácienst vizsgáltak már meg. A professzor a települések közül kiemelte Révfülöpöt, ahol már valamennyi kijelölt ember tesztelése megtörtént.(MTI)

 

Fotó: Mintát vesznek egy férfi orrnyálkahártyájáról a koronavírus-fertőzöttség megállapítására szolgáló szűrések elvégzéséhez Kecskeméten 2020. május 7-én. MTI/Bús Csaba
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Baleset Szombathely közelében az M86-oson
Egy Ford és egy Audi ütközött az M86-os autóúton Vépnél a Répcelak felé vezető oldalon pénteken délután, eddig tisztázatlan körülmények között, számolt be róla a 112Press.hu. A forgalom a helyszínelés idején egy sávon haladhat, torlódásra kell számítani. Két embert vittek kórházba.