km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Szombathely javát szolgálni - interjú dr. Puskás Tivadarral

Szombathely javát szolgálni - interjú dr. Puskás Tivadarral

2019. október 13-án két ciklus után (2010, 2014) új városvezetőt választanak Szombathelyen. A leköszönő, illetve nyugdíjba vonuló dr. Puskás Tivadar polgármesterrel készítettünk összegző interjút a választás előtt.

– Nyilván nehéz rövid mérleget készíteni kilenc évről, de próbáljuk meg. Melyek azok a sarokszámok, amelyeket fontosnak tart? 


– A két polgármesteri ciklus összesen 3297 napot jelentett.  2010. október 3-án bíztak meg a választók azzal, hogy polgármesterként szolgáljam Szombathelyt.  Jó szívvel adom át a helyemet a következő polgármesternek, mert kitűnő helyzetet örököl.  Amikor a választóktól 2010-ben megkaptam a lehetőséget a szolgálatra, több mint 18 milliárd forint adóssága volt a városnak. Most ez a szám nulla. Az önkormányzat számláján 12 milliárd forint áll rendelkezésre, majd’ 8 milliárd forint a fejlesztésekre lekötött összeg. 2010-ben készítettünk egy tervet az adósság kezelésére. Elkezdtük a munkát, de szerencsére a kormány 2013-ban kiváltotta az önkormányzatokat az adósságcsapdából, de addigra már 3 milliárd forintot így is magunk törlesztettünk. 2013-tól lehetőségünk volt arra, hogy a szombathelyiek által megtermelt értéket a város saját fejlesztéseire is felhasználhassa. Emellett két szikár adatot hadd osszak meg az olvasókkal. Fontosnak tartom, hogy a város közbiztonsága – ahogy korábban is – jobb az országos átlagnál. A 2010-es és a 2018-as adatokat összehasonlítva azt láthatjuk, hogy jelentősen, majd’ harmadára csökkent a bűncselekmények száma.  A város iparűzési adóbevétele a 2010-es 4,3 milliárdról 9 milliárd fölé emelkedett a kilenc év alatt.  2010-ben a magas munkanélküliség miatt 1700 új munkahely megteremtését tűztük ki célul. 2013-ra a nagyvállalatok már 2 ezernél is több munkahelyet hoztak létre, a munkanélküliség pedig 2 százalék alá csökkent. Megjelent a munkaerőhiány, amely a gazdaság mai problémája is.   Egy város életében fontos az oktatás, a felsőoktatás. Szombathely jelentős összeget költött erre a célra is. Szinte minden bölcsődénket, óvodánkat, iskolánkat a ciklus végére felújítottunk. 2016-ban elkészült a Brenner iskola 2 milliárdos beruházással, 24 tanteremmel, erre is nagyon büszkék lehetünk. 2019-ben megnyílt a Horvát Oktatási Központ, óvodával, általános és középiskolával, hasonló intézmény a Dunántúlon csak Pécsen található. Egy település rangját és jövőjét meghatározza a felsőoktatás minősége. Szombathelyen 60 éve működik felsőfokú képzés. Önkormányzatunk a kormánnyal, a helyi cégekkel és az egyetemmel összefogva 2015-re elindította a műszaki képzést Szombathelyen. A helybéli oktatás azért fontos, hogy a fiatalok Szombathelyen szerezhessék meg azt a tudást, amelyet utána itt, a régiónkban hasznosíthatnak. 2017-ben az ELTE része lett a Savaria Egyetemi Központ – ez mind a szombathelyi, mind a budapesti egyetem számára előnyös.
 

– Politikai ellenfelei az eredményeit nem is vitatják.
 

– Ezek a szombathelyiek munkájának az eredményei, nem csak az én érdemeim. Térjünk rá a közlekedésre: az M86-os út Szombathely számára kardinális kérdés, a gyorsforgalmi út megépítése minőségi változást jelentett régiónk számára. Folyamatban van a 87-es út a tervezése. 2016-ban a közgyűlés elfogadott egy 3 éves útfejlesztési tervet. Ennek során számos szombathelyi utca megújult. 2019-ben a megkezdett fejlesztések rendjét az új többség átírta, az előre megtervezett folyamatos útfelújítás helyett újratervezés folyik. 
 

– Akkor beszéljünk egy kicsit a januári rendkívüli közgyűlésről, ahol is a kormánypárti többség elvesztése megkezdődött, egy kardinálisnak nem nevezhető kérdés kapcsán. Törvényszerű volt ez a végkifejlet?
 

– A kiváltó ok valójában nem lényeges. Már a decemberi közgyűlésen beélesítette az ellenzék a bombát, de az egyik képviselő nem jelent meg. December 30-án négy óra előtt pár perccel hozták a rendkívüli közgyűlés összehívását indítványozó kérelmet. 
 

– Külső szemlélőként úgy látszott, az ellenzék nem volt abban a helyzetben, hogy bármilyen változást végigvigyen, hiszen a kormánypárté volt a többség. Ott belül kellett valaminek történnie.
 

– Belül nem történt semmi. Erre az időpontra „álltak össze a csillagok”. 


– Mi indokolta, hogy a többség elvesztésébe torkolljon végül a történet?


Mivel nem én indítottam az egészet, azt tudom mondani, hogy az ellenzék számára akkor jött el a lehetőség. 
 

– Molnár Miklóst nem lehetett volna benntartani az eredeti megállapodásban?
 

– Ezt megint nem tőlem kellene megkérdezni. Véleményem mindenről van, de olyan kérdéseket tesz fel, amelyekben nem én vagyok az illetékes.  De beszéljünk inkább az egészségügyről! Az alapellátás önkormányzati, a kórházi és a mentőszolgálati ellátás állami feladat. Itt is ugyanaz a helyzet, mint az oktatásnál: az önkormányzat jelentős segítséget adott mind a kórház, mind a Mentőszolgálat működéséhez is, hiszen mindkettő a szombathelyieket is szolgálja. A Markusovszky kórház fejlesztései a 9 év alatt mintegy 18 milliárd forintot tesznek ki. A kórház felszereltsége és szolgáltatásai európai színvonalúak.
 

– Erről azért megoszlanak vélemények.
 

– Mint mindenről. Körülbelül 1 milliárd forintot költöttünk a háziorvosi rendszer fejlesztésére és működésére, de segítettünk a háziorvosi ügyelet finanszírozásában is. Letettük az új egészségügyi alapellátó központ alapkövét.
 

– Akkor hadd tegyek fel egy kérdést, ami megint rengeteg embert érdekel. Sokáig nem volt ismert, kit indít a kormánypárt polgármesterjelöltként. Az ön neve is felvetődött: vállalt volna még egy ciklust?
 

– Van egy helyzet, amiben a lehető legkedvezőbb megoldást kell megtalálni. 48 esztendei közszolgálati, 42 évi Országos Mentőszolgálatnál eltöltött munkaviszony, 8 évi országgyűlési képviselői, 9 évi polgármesteri szolgálat után itt az ideje átadni a lehetőséget a fiataloknak. Balázsy Péter agilis, közigazgatási tapasztalatokkal rendelkező, elismert vezető. Szerintem jó döntés volt jelölése. 
 

–    Van-e olyan fejlesztés, amit végigvitt volna, megnézte volna, hogyan fejeződik be?
 

– Hogyne, de meg is nézem!  Emeljük ki a Szent Márton Tervet: ennek keretében sikerült egy olyan városrehabilitációt végrehajtani 5 milliárd forintból, amely Magyarországon példátlan.  Nézzük az elemeit. A Püspöki Palota II. világháborúban lebombázott szárnyának visszaépítése, a Székesegyház tornyainak látogathatóvá tétele, a Mindszenty és a Berzsenyi tér, a Smidt Múzeum fogadóépületének kialakítása. Nagyon fontos a Romkerten átívelő sétány, hiszen az emberek közvetlenül láthatják, hogy milyen régi, patinás városban élünk. A Szent Márton kártya, a „Születések fája”, a „Polgárlevél” mind-mind a szombathelyiség érzését növelik, az összetartozást erősítik. Elindult a „Szombathely, a segítés városa” program, amely nemcsak azért fontos, mert az újraélesztés mechanikus fogásait tanítja meg, de általa a segítés válik gondolkodásunk alapeszméjévé. A program országos kiterjesztésén dolgozom. Jöjjön a sport!
 

– De akkor a stadionra is válaszolnia kell.
 

– Sportot és kultúrát egyben nézzük: mindkét területen az épületek és a programok fejlesztése zajlott. Elkészült a színház, az Iseum, megújult a Sportház, a Savaria Múzeum. A programokat is lehet sorolni, Lamantin Fesztivál, Bartók Fesztivál, a Savaria Táncverseny, az Iseumi Játékok újraindítása.  Nézzük a sportot: felépült a Haladás Sportkomplexum, szerintem mindenki szereti, bár ezt nem mindenki vallja be. A multifunkcionális csarnokot a legkülönbözőbb szakosztályok használják.

 
– A stadionnál mindig szóba kerül a fenntartása, ami legalább évi 300 millióba kerül.
 

– Ennyibe kerül, ez egy ilyen létesítmény. Jelenleg még nincsen névadó szponzora, ezt is meg kell találni. Ha valakinek van valamilyen értéke, annak mindig örülni kell. A sportinfrastruktúránk egyébként kifejezetten magas színvonalú, és nemcsak az élsportot, hanem a tömegsportot is szolgálja. 
 

– Hogyan alakul az élete a választások után?
 

– Soha nem gondoltam volna, hogy eljön ez a pillanat, de nyugdíjba megyek. Aktív nyugdíjas éveket szánok magamnak. Vannak olyan területek, amelyeken szívesen tevékenykednék. „Nem vonakodom a munkától”, hangzott Szent Márton egyik jelmondata, ezt igyekeztem a 48 év és 23 napnyi szolgálati időm alatt és ezután is követni. Szeretnék az újraélesztés országos kiterjesztésében segíteni. Felmerült, hogy az Európa Kulturális Fővárosa mintájára a Kárpát-medence Kulturális Fővárosa program is elinduljon. Ebben is vállalnék feladatot. A Szent Márton-i szellemiség terjesztésben is részt vállalok. Amúgy van négy unokám, akik egyre-egyre nőnek, szívesen venném, ha ott is aktívabb lehetnék. Mindenképpen szeretnék még Szombathely javára dolgozni!
 

Szöveg: Török Tibor
Fotó: Nagy Jácint

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Virágos kert, növény és magcsere program a Szent Anna házban
Közösségi virágos kertet hoznak létre a Szent Anna házban, számolt be a hírről az intézmény hivatalos Facebook-oldala.
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Több száz motor várható a vasárnapi motoros felvonuláson Szombathelyen
Hagyományosan felvonulással indítják a szezont a vasi motorosok. Mutatjuk a tervezett útvonalat, ahol április 21-én, vasárnap várható a látványos konvoj felbukkanása, írja a 112press.hu.
Nébih: tortellinit hívott vissza a SPAR
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.
Az összes hadrafogható traffipax kint volt az utakon a Speedmarathonon (Videóval)
A rendőrség hetek óta hirdette a pénteki európai sebességmérési napot, a Speedmarathont, amikor a rendőrkapitányságok egyszerre bevetik az összes sebességmérő eszközüket. Ennek ellenére mindig akadnak olyanok, akik fennakadnak egy, vagy több műszeren, írja a 112press.hu.