km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Dr. Szinetár Csaba: hatalmas felfordulást teremtettünk az anyatermészetben

Dr. Szinetár Csaba: hatalmas felfordulást teremtettünk az anyatermészetben

Az ENSZ biodiverzitás és ökoszisztéma védelméről szóló jelentésről kérdezte a pozsonyi Új Szó Dr. Szinetár Csabát, a Selye János Egyetem Biológia Tanszékének docensét és az Eötvös Loránd Egyetem Savaria Központjának zoológus tanárát.

A jelentés szerint a rovarvilág 10, a zátonyképző korallok 33, a kétéltűek 40 százalékának, a tengeri emlősök harmadának, illetve teljes ökoszisztémáknak az eltűnése prognosztizálható. Az interjúból közlünk rövid részletet.
 

- Gondolom, a sajtóban pár hete szokatlanul nagy port kavart ENSZ-jelentés szintén élénk téma lehet. Tényleg itt az ideje pánikba esnünk? 

- Pusztán pánikba eséssel aligha oldunk meg bármit is, noha kertelés nélkül hangsúlyozni kell, hogy a természet állapota sok helyütt valóban katasztrofális. Ami pedig különösen lehangoló, hogy olyan globális változásokról beszélhetünk, amelyek az ember lakókörnyezetének, az agrárgazdaság és az iparterületek által elfoglalt területek kiterjedésének, továbbá a szennyeződés bővülésének és mennyisége halmozódásának köszönhetően, illetve a klímaváltozás egyértelmű bizonyítékai révén messze túlnőnek a lokális katasztrófáknak tekinthető gondokon. Egyre gyakrabban találkozni olyan helyeken is hatalmas szeméthegyekkel, az óceánokban kialakult halott zónákkal, ahol széltében-hosszában nincsenek szemétkibocsátók. Mindinkább több az olyan kis sziget, ahol akár két hétig sem látni hajót, viszont a tenger odasodorja a tömérdek szemetet, és a madarak ezeken a műanyaghegyeken kénytelenek fészkelni. De említhetem például a Dunát is, amelyben ma már olyan halfajok a leggyakoribbak, amelyeket gyerekkoromban könyvből sem ismertem, mert nem voltak az európai faunában. Meghökkentő változások ezek, ezért igazán nehéz derűlátónak lenni. 

- Különösen, ha az ENSZ Biodiverzitás és Ökoszisztéma Kormányközi Platformja egymillió állat- és növényfaj közvetlen kipusztulásának akut veszélyére figyelmeztet! 

- Lehet, hogy az egymillió enyhén túlzó szám, de a biológiai sokféleség megcsappanásának vésze valószerű tény, és ez a fenyegető pusztulás a világ minden régiójában az emberi jólétet is komolyan veszélyezteti. 

- Eszerint igaza van a világ egyik legismertebb és legtiszteltebb természetfilmesének, az idős Sir David Attenborough-nak, aki tavaly egy tudományos konferencián kijelentette: ha a következő évtizedben nem történnek pozitív és döntő lépések, akkor jóvátehetetlen kár éri a természetet, akár a társadalmak is összeomlanak! 

- A kitűnő tudós egyáltalán nem túlzott, ami a beláthatatlan változások valószínűsíthető következményeit illeti. Mert pár évtized alatt az anyatermészetben olyan hatalmas felfordulást teremtettünk, amivel merőben megzavartuk az állat- és növényfajok évezredeken át kialakult életközösségeinek harmonikus rendjét, együtt élő működésük kapcsolatrendszerét. 

A teljes beszélgetés itt olvasható.

Borítókép: Somogyi Tibor/ Új szó

 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Nem tűntek el iratok az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben - állítja a főügyészség
Az úgynevezett Völner-Schadl ügyben a vádiratban nem szereplő, fel nem használt bizonyítékok, adatok is megvannak, semmilyen irat nem tűnt el - közölte Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője a nyomozásáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Tűzhöz, balesethez és szén-monoxid-érzékelő jelzéséhez is vonultak a vasi tűzoltók
Három esetben kérték a Vas vármegyei tűzoltók segítségét műszaki mentéseknél és tűzesetnél tegnap, írják a katasztrófavédők.
Dr. László Győzőnek hála megújult a Vajdahunyad téri játszóter
Saját fizetésemből újult meg a Vajdahunyad téri játszótér, lakossági megkeresés nyomán, osztotta meg a hírt közösségi oldalára feltöltött videóban dr. László Győző alpolgármester.
Virágba borult a Körmendi út és Szent Gellért utca körforgalma
Virágoznak a tavaly elültetett évelő növények a Körmendi út és Szent Gellért utca körforgalmában, osztotta meg a hírt közösségi oldalán a Szompark.