km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Szijjártó: még szorosabb lesz az együttműködés Magyarország és Ausztria között

Szijjártó: még szorosabb lesz az együttműködés Magyarország és Ausztria között

Magyarország és Ausztria még szorosabbra fűzi együttműködését a következő időszakban az új típusú koronavírus-járvány okozta negatív hatások csillapításáért és a gazdaság mielőbbi újraindításáért - közölte Szijjártó Péter, miután Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel tárgyalt kedden videokapcsolaton keresztül.

 

A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy a jelenlegi nyolc mellé szerda reggel újabb határátkelőt nyit majd meg a két ország, a Fertőrákos és Szentmargitbánya közöttit. Kiemelte, hogy a nagy forgalom, a hosszú várakozási idők miatt alternatív útvonalra van szükségük az ingázóknak. Kijelentette, hogy bevált a nemzetközi teherforgalomra vonatkozó kétoldalú megállapodás, márpedig ez rendkívül fontos kérdés, hiszen az emberek egészségének és életének védelme mellett az áruforgalom zavartalan áramlásának biztosítása is lényeges feladat. Szijjártó hangsúlyozta, hogy Magyarországnak Ausztria a második legfontosabb kereskedelmi partnere, az ország működésében komoly zavarokat okozna a teherforgalom leállása. Hozzátette, a két ország közötti vasúti közlekedés is viszonylag jól üzemel.


Elmondta, hogy osztrák kollégájával az Európai Unió előtt álló legfőbb kihívásokról, mások mellett a migrációról is egyeztettek, amelyben a két kormány "nagyon hasonló álláspontot" képvisel. Kiemelte, világossá tette a magyar álláspontot, amely szerint az illegális bevándorlást nem menedzselni, hanem megállítani kell. Részben ezért segít a nyugat-balkáni államoknak is Magyarország a járvány elleni küzdelemben, hogy jobban ellen tudjanak állni egy esetleges jövőbeli migrációs hullámnak - tette hozzá. (MTI)

 

 

Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.